1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Idén újra igényelhető a vissza nem térítendő állami lakásépítési támogatás, közismert nevén a szocpol. Ki jogosult rá? Mekkora az összege? Mire kell odafigyelni? Mi kell az igényléshez? Segítünk!
A cikk támogatója a PÁTRIA Takarékszövetkezet

 

 

Az idén január 1-jén bevezetésre került lakásépítési támogatás célja az energiatakarékos, megfelelő komfortérzetet biztosító lakások építésének támogatása, a gyermekvállalás és a munkavállalás ösztönzése. A támogatás mértéke 800 000 forinttól 3 250 000 forintig terjedhet.

Mennyi a szocpol?

Az állam sem legénylakások, sem luxuspaloták vásárlását nem támogatja: az ingatlan hasznos alapterülete 60 és 160 m2 között lehet, emellett a szocpol csak azon lakások és ingatlanok megvásárlása vagy építése esetén jár, melyeknek a lakás teljes nettó alapterületére jutó négyzetméterára (telekár nélkül) nem haladja meg a 300 ezer - alacsony energiafogyasztású (passzív ház) lakás esetén pedig a 350 ezer - forintot.

A támogatási összeg emellett függ az eltartott-, illetve vállalt gyermekek számától, és az ingatlan energetikai minősítési osztályba sorolásától is.

Lakás hasznos alapterülete 2 eltartott gyermek estén Lakás hasznos alapterülete 3 eltartott gyermek esetén Lakás hasznos alapterülete 4 vagy több eltartott gyermek esetén
60-75 m2 800 000 Ft 70 - 85 m2 1 200 000 Ft 80,01 - 95 m2 1 600 000 Ft
75,01-90 m2 1 000 000 Ft 85,01 - 100 m2 1 500 000 Ft 95,01 - 110 m2 2 000 000 Ft
90,01 - 160 m2 1 300 000 Ft 100,01 - 160 m2 2 000 000 Ft 110,01 - 160 m2 2 500 000 Ft

A fentiek alapján meghatározott lakásépítési támogatás összegét

a) „A” (energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,1-es,
b) „A+” (fokozottan energiatakarékos) energetikai minősítési osztályú lakás esetén 1,2-es, vagy
c) alacsony energiafogyasztású lakás esetén 1,3-as (olyan lakás, melynek fajlagos primer energiafogyasztása fűtésre legfeljebb 25 kWh/m2/év)

szorzószám alkalmazásával kell megállapítani.

Ki igényelhet?

A szocpolt lakásépítéshez vagy új lakás vásárlásához azok a személyek (házastársak, élettársak, egyedülállók) vehetik igénybe, akik legalább 2 gyermeket nevelnek, nincs lakástulajdonuk, köztartozásmentes adózók és legalább az egyik szülő bejelentett - legalább fél éve fennálló - munkaviszonnyal rendelkezik.

A szocpol nem csak már meglévő gyermekek után igényelhető, hanem megelőlegezve is: a 40. életévüket be nem töltött házaspárok egy vagy két gyermek vállalása esetén részt vehetnek a programban.

A lakásépítési támogatást korábban született gyermeke után igénybe vevő személy a később született gyermeke után is igényelhet szocpolt a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződésből eredő tartozás törlesztésére. Ilyenkor azonban a lakáshitel-szerződés megkötésének időpontjában érvényes összegben és feltételek szerint

Mi történik, ha már van ingatlan?

A fentieken kívül van még néhány feltétel, amit fontos szem előtt tartani, mielőtt a kalkulációinkban a szocpol összegével is komolyan számolunk. Az igénylőnek, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együtt költöző családtagjának lakástulajdona, állandó lakáshasználati joga nem lehet. Ez alól vannak kivételek: kaphat szocpolt a család akkor, ha legfeljebb 50 százalékos tulajdonrészük van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a birtokukba. Akkor is járhat a szocpol, ha ugyan van a családnak ingatlana, de az több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező bent lakik.

Hogyan kell igazolni a költségeket?

Az építési/vásárlási költségeket számlával kell igazolni. A bekerülési költség legalább 70 százalékáról az igénylő saját nevére kiállított számlákat a hitelintézetnél be kell mutatni.

Mi kell az igényléshez?

A szokásos személyazonosító okmányokon és a születési anyakönyvi kivonaton kívül az igénylőknek házassági anyakönyvi kivonatot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot igazoló kivonatot kell bemutatniuk. Nyilatkozattal kell igazolni a közös háztartásban élést, valamint élettársak esetében ennek időtartamát.

A területileg illetékes egészségbiztosítási pénztártól igazolást kell kérni a legalább 180 napja - legfeljebb 15 nap megszakítással - folyamatosan fennálló tb-jogviszonyról. A NAV által kiállított igazolással kell igazolni, hogy az igénylőnek nincs köztartozása. Ezek az igazolások nem lehetnek 15 napnál régebbiek.

Megelőlegező Lakásépítési támogatás igénylése (legfeljebb 2 gyermek vállalása) esetén igazolást kell kérni az Államkincstártól, miszerint az igénylő lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsönszerződéssel nem rendelkezik.

Szükség lesz még az értékbecslés eredményére, vásárlás esetén az adásvételi szerződésre és az energetikai tanúsítványra (legalább B minősítési osztályról), építés esetén pedig az építési engedélyre valamint az energetikai számításra.

Túl a szocpolon: mit adhat még az állam?

Nem a szocpol az egyetlen támogatási forma, amit az állam lakásvásárláshoz nyújthat. Az új lakások mellett használt ingatlanok vásárlásához is igénybe vehető az otthonteremtési kamattámogatás, amely legfeljebb 5 évig nyújt állampapírhozamhoz kötött kamattámogatást. Új lakás vásárlásához fiatalok valamint többgyermekes családok is vehetnek igénybe kamattámogatott kölcsönt. A 35 év alatti fiatalok számára állami kezességvállalás is elérhető a lakáskölcsönnek arra a részére, amelyre a vásárolt lakás hitelbiztosítéki értéke nem nyújt fedezetet.

A lakásvásárlási célra előtakarékoskodók lakás-takarékpénztári betétben elhelyezett megtakarításaik után állami támogatást kapnak, mely a befizetett betét 30%-a, de legfeljebb évi 72 ezer forint.

Amennyiben a lakásépítési támogatás igénylésekor a PÁTRIA Takarékszövetkezetnél lakáscélú hitelt is igényel, úgy a lakásépítési támogatás elbírálásáért és folyósításáért nem számítják fel a hitel előkészítési díjat, az értékbecslési díjat és a helyszíni szemle díját. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Államadósság: valakik megint tízmilliárdokért vettek állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 12:55
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 és 5 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a 10 éves államkötvény átlaghozama emelkedett.
Pénzügyi szektor Papír van róla: kockázatos, amit a kormány csinál
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 19:21
A Költségvetési Tanács (KT) szerint bekövetkeztek az általa a 2025-ös költségvetési tervezés véleményezése során jelzett kockázatok – állapította meg a 2025. évi központi költségvetésről szóló 2024. évi XC. törvény első félévi végrehajtásáról készített véleményében a testület, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra.
Pénzügyi szektor Száguld az Otthon Start, ki tudja hol áll meg
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 14:15
Érezhetően emelkedett, de még így is 5 százalék alatti szinten maradt a júniusig tartó egy év alatt a 20 százaléknál kevesebb önerővel felvett jelzáloghitelek aránya. Az Otthon Start megjelenésével még inkább megugorhat ez az arány, hiszen az új támogatott konstrukciónál is elegendő lehet a vételár 10 százalékát előteremteni – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
Pénzügyi szektor Hét termékkel startolt el a 3 százalékos fix kamatú vállalkozói hitel
Privátbankár.hu | 2025. október 6. 16:45
Hétfőtől hét hiteltermék egységesen 3 százalékos fix kamattal érhető el a Széchenyi Kártya Program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Pénzügyi szektor Sosem takarítottunk meg ennyi pénzt, még mindig a biztonságra játszunk
Privátbankár.hu | 2025. október 6. 09:55
Egyetlen év alatt több mint 38 százalékkal emelkedett a pénzügyi szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, ami arra utal, hogy a kisbefektetőknek egyre motiválóbb a konstrukcióval elérhető adóelőny – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Közben a TBSZ-számlákon tartott összeg is szép ütemben gyarapodik. 
Pénzügyi szektor Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. 
Pénzügyi szektor Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG