1p
A Standard & Poor's magyar bankok osztályzatait és kilátását rontotta le pénteken annak nyomán, hogy a héten visszaminősítette a magyar szuverén adósbesorolásokat is. Ez az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és a K&H Bank besorolásait érinti, de negatívra módosultak a Takarékbank kilátásai is.

A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban közölte, hogy az osztályzatrontások az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és a K&H Bank besorolásait érintik. A cég emellett negatívra módosította a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. osztályzatának kilátását, megerősítve egyben a pénzintézet besorolását.

A Standard & Poor's a pénteki banki átsorolások előzményeként, szerda este Londonban bejelentette, hogy az addigi "BBB mínusz/A-3"-ról egy fokozattal "BB plusz/B"-re - vagyis immár befektetésre nem ajánlott szintre - módosította a hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság besorolását. A magyar államadós-osztályzatokat az S&P levette a negatív felülvizsgálati listáról, a besorolásra ugyanakkor további leminősítés távlati lehetőségére utaló negatív kilátást léptetett érvénybe.

Az S&P a bankok átminősítését ismertető pénteki bejelentésében közölte: az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank hosszú és rövid távú osztályzatait "BB plusz/B"-re rontotta az eddigi "BBB mínusz/A-3"-ról, és szintén levette e besorolásokat a negatív felülvizsgálati listáról. A cég negatív kilátást adott az OTP-bankok új minősítéseire is. A K&H bank esetében a Standard & Poor's a hosszú futamú osztályzatot "BBpi"-re rontotta "BBB mínusz pi"-ről.

A "pi" (public information) besorolás az S&P néhány éve meghonosított terméke, amely a befektetői keresletre válaszul az általános minősítői eljárásnál gyorsabban, az osztályozott cégről szabadon hozzáférhető adatok alapján készül. A hitelminősítő ezeknek az osztályzatoknak a kialakításába nem feltétlenül vonja be az érintett vállalatok vezetését.

Az S&P pénteken megerősítette a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. "BB/B" hosszú és rövid távú osztályzatait, a kilátást ugyanakkor negatívra módosította. A hitelminősítő a banki osztályzatmódosításokhoz fűzött elemzésében közölte, hogy a magyar bankok esetében végrehajtott besorolási változtatások előzménye Magyarország mint szuverén adós december 20-ai leminősítése.

Újból felidézte a magyar államadósság-leminősítéshez fűzött indoklásának azt a részét, hogy megítélése szerint folytatódik a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságának gyengülése. Részben olyan hivatalos intézkedések miatt, amelyekről a hitelminősítő úgy gondolja, hogy kérdéseket vetnek fel a felügyeleti szervek függetlenségével kapcsolatban, és bonyolultabbá teszik a működési környezetet egyes befektetők számára. Az S&P szerint valószínű, hogy ennek negatív kihatásai lesznek a beruházásokra és a költségvetési tervezésre, ami megterhelheti a magyar gazdaság növekedési kilátásait. Mindemellett a hitelminősítő véleménye szerint erősödtek azok a kockázatok is, amelyek a globális és a hazai gazdasági környezet gyengüléséből hárulnak Magyarország hitelképességére.

A magyar bankokkal kapcsolatos pénteki intézkedéseit a Standard & Poor's azzal indokolta, hogy az OTP, a K&H Bank és a Takarékbank elsősorban a hazai piacon tevékenykedik, és az S&P - saját besorolási kritériumai alapján - nem ad a bankoknak a működési ország szuverén devizaadósi minősítésénél magasabb osztályzatokat. Ez a döntés a bankoknak a szuverén adóssal szembeni kitettségét tükrözi, amely az értékpapír-portfolióikban lévő magyar kötvények révén érvényesül. Tükrözi a döntés emellett a romló működési környezetet, valamint azoknak a "barátságtalan intézkedéseknek" a következményeit is, amelyeket a magyar kormány hozott a magyar bankrendszerrel szemben 2010 óta - áll a Standard & Poor's pénteki elemzésében.

A hitelminősítő szerint a bankokra kirótt különadó, valamint a háztartási szektor devizaalapú jelzáloghiteleinek csökkentett árfolyamú végtörlesztését lehetővé tévő törvény máris elkezdte gyengíteni a magyar bankszektort. Az S&P közölte: a bankok jövedelmezőségének jelentős romlását észleli, és azt várja, hogy a magyar bankpiac legtöbb nagy szereplője - az OTP kivételével - veszteséges lesz az idén. Egyes bankoknak az idei lesz a második veszteséges éve egymás után, és ezek tőkegyűjtési képessége korlátozott. A bankok tőkehelyzetét terhelő nyomás csökkenteni fogja a hitelkínálatot a magyar gazdaságban, ami viszont korlátozhatja a növekedési kilátásokat, és veszélybe sodorhatja a kormány költségvetési céljait - áll a hitelminősítő pénteki elemzésében.

A szervezet ugyanakkor azt is írja, a bankrendszer számára kedvezőnek tartja a hatóságok és a helyi bankszövetség minapi megállapodását, amelynek alapján a kormány részt vállalhat a devizahitelesek adósságterheinek enyhítéséből eredő költségekből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
Pénzügyi szektor Nem fékeznek a lakáshitelesek – tovább nőtt a CSOK Plusz aránya
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 12:19
A idei első negyedévben 10,4 százalékról 13,2 százalékra nőtt a CSOK Plusz aránya a lakáshitelekben – közölte a Duna House. Alig van olyan új lakáshitel, ahol ne használnák ezt a lehetőséget a hitelfelvevők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG