A tegnapi Kúria döntés kapcsán ugyan Wellmann György hangsúlyozta, hogy egyedi döntésről van szó, ám az a tény, hogy a Polgári Kollégium vezetője és szóvivője ismertette tegnap a határozatot, nem nagyon hagy kétséget afelől, hogy a június 16-ra beharangozott jogegységi döntés alapjait a tegnapi, Kásler ügyben lerakott ítélet adhatja – legalábbis az árfolyamrés tekintetében.
Ahogy azt már írtuk, érdekes döntés született, hiszen az MNB középárfolyam alkalmazását a bíróság nem csak a törlesztésre, hanem a folyósításra is kiterjesztette, ez pedig azt jelenti, hogy a bank a folyósításkor – amikor a svájci frankban meghatározott hitelösszeget vételi árfolyamon váltotta forintra az ügyfélnek való kiutalás előtt – most „nyer”, míg minden egyes törlesztés esetén – addig amíg nem az MNB középárfolyamon állapítja meg a törlesztés összegét – bukik. De ez csak a látszat.
Köznyelven szólva: ha az ügyfél 100 000 svájci frankról írt alá szerződést és 150 forintos középárfolyammal számolunk, akkor elvben 15 millió forintot kapott volna. Ugyanakkor – mivel a bank vételi árfolyamot használt – a kiutalt összeg a középárfolyamtól számolt 2 százalékos mérték esetén csak 14,7 millió forint volt. A gyakorlatban ugyanakkor rendszerint a forintösszeg lett meghatározva, amely okán így az ügyfélnek nem százezer, hanem 102 ezer frank lett kiutalva, hogy a hitelezett azt az összeget kapja forintban, amire szüksége van. A törlesztés esetén pedig ha az ügyfél – egyszerűsítve 250 forintos árfolyammal – 400 frankos törlesztést teljesít, akkor az adott hónapban 1250 forinttal növelte meg az egyébként 100 ezer forintos törlesztőrészletet a felszámított árfolyamrés. Összességében vélhetően az adósok befizetésekor volt nagyobb a most visszatérítendő rész – hiszen a kamatra és a kezelési költségre is rátelepült a váltási árrés -, ugyanakkor az elszámoláskor valóban nem jelentős tételről van szó – a devizaalapú lakáshitelek esetén néhány tízezer forint visszaírása valószínű.
Minden fogyasztói szerződésre érvényes?
Más helyen ugyanakkor sokkal durvább eredményt hozhat az árfolyamrés eltörlése. Mert bár a döntés csak a Kásler-ügyről szólt, ám Wellmann György arról beszélt, hogy a készülő jogegységi határozat minden fogyasztói hitelszerződésre kiterjed majd. Ez viszont azt jelenti, hogy nemcsak a devizaalapú lakáshitelek, hanem a szabadfelhasználású jelzáloghitelekre, sőt a devizaalapú személyi kölcsönökre és az autóhitelekre is érvényes lehet a jogegységi határozat. Ez az, ami most igen komolyan érinti a pénzügyi szektort.
Árfolyamrés kapcsán kétségtelenül a lízingcégeknél láthattunk rendkívül cifra megoldásokat az elmúlt években: míg a lakáshiteleknél a bankok rendszerint „sima”, 1-2 százalékos árrést tartalmazó devizaárfolyamokat alkalmaztak, addig a gépjármű-finanszírozóknál nem volt ritka a 4-5 százalékos eltérítés sem, sőt volt olyan banki lízingcég, amely saját eladási és vételi devizaárfolyamot jegyzett, amely önmagában 3-4 százalékra volt az anyabank árfolyamától (és erre rakódott még az árfolyamrés).
Lesz feladat
Ami a megoldást – az MNB devizaközépre húzást – illeti, akadnak azért jogi kérdések a megoldás végrehajtásával kapcsolatban. Az egyik az, hogy mivel a folyósításra is kiterjed majd a középárfolyam alkalmazása, meg kell találni a módját annak, hogy hogyan papírozható le, hogy az ügyfél a mostani döntés nyomán devizában többet kapott, mint amennyi járt neki. (A fenti példánál maradva a 15 milliós hitelhez MNB árfolyamon 100 ezer svájci frank kell, ehhez képest az ügyfél 102 ezer frank kiutalásában részesült.) Ez sem lesz könnyű kitalálni, mint ahogy igen komoly informatikai fejlesztésre lesz szükség, hogy minden ügyfél számára nyomon követhető legyen az elszámolás. Ami bizonyos: ha a kormány ígéretei szerint magáévá teszi a Kúria jogegységi döntését és annak szellemében jogszabályt alkot, alighanem a Magyar Nemzeti Bank rendkívül keményen ellenőrzi majd az elszámolás végrehajtását.
Van költség?
A mostani döntés – és az ennek alapján várható jogegységi határozat – ugyanakkor jól mutatja, hogy a Kúria mindenképp szeretné végre letudni – a politika által indokolatlanul - a szervezetére nehezedő nyomást. Ezt jelzi az, hogy a korábban jelzett őszi időpont előtt vélhetően két hét múlva a jogegységi döntéssel megteremtik annak a helyzetét, hogy a politika visszavegye a kezdeményezést és többé ne hangozzék el az a – továbbra is hangsúlyozzuk: alaptalan – vád, hogy a bíróságok akadályozzák a devizahiteles kérdés megoldását. Ebbe, a „letudni a terhet” attitűdbe illik bele az is, hogy olyan megoldást talált a Kúria jegybanki középárfolyam alkalmazásával, amely a törvény erejénél és nem a bírói gyakorlat alapján próbál rendet tenni a kérdésben. Ugyancsak ezt igazolja, hogy ugyanaz a Kúria, amely jogegységi döntésben mondta ki, hogy a deviza alapú hitelek mögött devizaforrás áll, most lényegében szemet huny afelett, hogy a devizaügyletek költségekkel is járnak. A döntés számottevően hátrányos helyzetbe hozza azokat az ügyfeleket, akik nem devizalapú, hanem tényleges devizahitelt vettek fel és a törlesztésüket is svájci frankban, vagy euróban kell teljesíteniük. Ők az ehhez szükséges összeget eddig is, továbbra is eladási árfolyamon tudták és tudják beszerezni forintjaikért. A Magyar Nemzeti Bank – mint honlapján is közli – nem végez valutaváltási tevékenységet. Ha végezne, vélhetően nála is megjelenne az árfolyamrés, mint ügyleti költség.
A bíróság szerint a deviza alapú kölcsönszerződések esetén nem kerül sor átváltásra csak átszámításra, amelyért az átváltásakor szokásos díjazás nem jár. Azt, hogy a bankok nem bizonylatolták le valamennyi törlesztés beérkezésekor a váltást, még aligha jelentheti azt, hogy nem került sor a befizetések átváltására. Azt senki nem gondolhatja, hogy a bank által – döntően az anyabanktól, kisebbrészt a piacról - megkapott devizaforrások törlesztése ügyfélszámlánként és befizetések időrendjében történik. Így nem indokolt az azonnali átváltás sem – ugyanakkor azzal, hogy a bank a befizetés lekönyvelésének napján (vagy a törlesztés napján) érvényes árfolyamot használta az ügyfelet mentesítette a későbbi váltás árfolyamkockázatától. Ezt ugyanakkor minden esetben a banknak kell viselnie, hiszen erre nézve az ügyfélnek semmilyen ráhatása nincs.
Csak kamat jellegű konstrukciók jöhetnek
A bíróság szerint a banknak a közvetlenül nem a hitelszerződéshez kapcsolt költségeit – így az átváltás/átszámítás költségeit is a kamatban kellett volna kimutatnia. E tekintetben a mostani határozat ugyanabba az irányba mutat, mint amit a közelmúltban a német Alkotmánybíróság az ottani fogyasztási hitelekre nézve kimondott – a jövőben minden költségelemet a bankoknak ott is az ügyleti kamatban kell kimutatniuk. (Megjegyzendő, hogy nálunk a fogyasztási /áru/hiteleknél általában az ilyen tiszta árazás, a csak kamat vagy csak költség alapú árazás dívik.) A csak kamat jellegű konstrukciók elterjesztése bizonyosan nagyot lendítene a hitelezés átláthatóságán, hiszen onnantól az ügyfélnek valóban objektíven lehetne összehasonlítani az ajánlatokat. (Más kérdés persze, hogy az olyan járulékos költségeket, mint pl. az értékbecslés, az ingatlan nyilvántartási bejegyzés, vagy épp a közjegyzői okiratba foglalás költségeit aligha tartalmazhatja a kamat, márpedig bizony ezek is komoly százalékokat jelenthetnek...)
Ugyanakkor a bankok a mostani döntés fényében joggal mondhatják – és borítékolhatóan az egyoldalú kamatemelések esetleges elkaszálásánál szintén érvelhetnek majd így -, hogy ha tudták volna, hogy 5-7 év múlva ilyen visszaható döntések születnek, bizony máshogyan áraznak. Ennek ellenére vélhetően a „csak a kamat” megoldás felé indulás jelenthet majd komoly előrelépést az átláthatóság terén. De ezt akkor sem biztos, hogy megfelelő visszafelé előírni. (A német döntés is előremutató.)
Diszpozitív szabály kerestetik
Végül essék szó a június 16-ra várt jogegységi határozat előtt még egy dologról. Az árfolyamrés esetében a Kúria a Ptk. 231. §-ának /2/ bekezdése alapján talált olyan diszpozítív rendelkezést, amely az árfolyamrésre vonatkozó megsemmisített szakaszok helyébe lépve garantálja a szerződések fenntartását. Amennyiben esetleg az egyoldalú kamatemelés is elbukik a bírói vizsgán, komoly kérdés, hogy a magyar jogrendben akad-e olyan diszpozitív rendelkezés, amely révén reparálhatóak s így életben tarthatóak a szerződések. Az ugyanis a Kúria eddigi és az Európai Bíróság áprilisi határozatából egyértelműen kitetszik, hogy az alapelv a továbbiakban is ez lesz.
