2p
A tiltakozások ellenére nem vonja ki a forgalomból az új ötfontost.

Tavalyi év végén derült ki, hogy a szeptemberben forgalomba hozott, jórészt műanyagalapú ötfontos nyomokban marhafaggyút is tartalmaz. Ez hatalmas felzúdulást keltett a vegetáriánus és vegán életmódot folytatók, valamint a marhahús-feldolgozásból származó termékeket hagyományosan elvető indiai közösségek körében.

Petíció is indult az ötfontos gyártási technológiájának megváltozatására. Az online felhívást szerdáig csaknem 135 ezren írták alá.

Keresnek más megoldást

A Bank of England szerdán közölte, hogy tiszteletben tartja és rendkívül komolyan veszi az ötfontos marhafaggyú-tartalma miatt az egyes közösségekben felmerült aggályokat, és folyamatos kapcsolatban áll a bankjegy alapanyagát szállító céggel a lehetséges alternatív gyártási eljárások kidolgozása érdekében.

A brit jegybank közölte ugyanakkor azt is, hogy 46 millió fontot (csaknem 17 milliárd forintot) költött az eddig elkészült ötfontosok előállítására, és 24 millió fontot a hamarosan forgalomba kerülő, ugyancsak műanyagalapú tízfontosok már kinyomtatott 275 millió példányára.

A bankjegyek újranyomtatása ismét ugyanennyibe kerülne, emellett 50 ezer fontot kellene fordítani a jelenlegi állomány biztonságos megsemmisítésére.

A Bank of England szeptember 13-án mutatta be az új ötfontost, amely az első polimer-alapanyagú brit bankjegy, és az idén forgalomba kerül az ugyanilyen anyagból gyártott tízfontos, később pedig a húszfontos is.

Ezután a Privátbankár is utána járt, vajon a magyar bankjegyek tartalmaznak-e állati eredetű összetevőket? A Magyar Nemzeti Bank válaszát itt tudják megnézni >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot – Új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délutánra
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG