1p
Megtartotta első ülését az otthonvédelmi monitoring bizottság, amelynek feladata, hogy figyelje, miként érvényesül az árfolyamgát intézménye
Megtartotta első ülését pénteken a nemzetgazdasági miniszter által létrehozott otthonvédelmi monitoring bizottság, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje a bankok viselkedését és azt, hogyan érvényesül a devizahitelesek megvédése érdekében létrejött árfolyamgát intézménye.

Szijjártó Péter ennek kapcsán kifejtette, hogy a jövőben havonta kétszer ülésező testület - amelynek tagja Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének alelnöke és Kármán András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára, aki egyben a bizottság vezetője is - elfogadta várható ülésezési, működési rendjét, és számba vette feladatait. Megjegyezte, a havi kétszeri tanácskozás között folyamatosak lesznek a szakértői egyeztetések.

Matolcsy az Európai Bankfelügyelethez fordult

Levélben fordult Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Andrea Enriahoz, az Európai Bankfelügyelet vezetőjéhez a magyar pénzügyi rendszerben a devizahitelezés nyomán kialakult nehéz helyzet miatt.
A miniszter levelében hangsúlyozta: a gazdasági válság negatív hatásai és a svájci frank erősödése következtében a devizahitelezés magas aránya súlyos problémákat okozott a háztartásoknak Magyarországon. Bővebben>>

A miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy ha a bizottság bármi olyat tapasztal a bankok részéről, ami a devizahitelesek számára hátrányt vagy kárt okoz, azonnali közbelépést javasolhat a kormánynak mégpedig úgy, hogy az éppen aktuális jogszabályi, törvényi szabályozási rend megváltoztatását indítványozhatja a kabinetnek. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kormány elé a bizottság egyedi ügyeket nem fog terjeszteni, hanem, ha szükséges, a szabályozás módosítására vonatkozó javaslatokat tesz. A testület a munkájáról folyamatosan tájékoztatja a kabinetet.

Minden bank másképp számolt?

Hozzátette, hogy a testület különös hangsúllyal fogja megvizsgálni a szabályozási kérdéseket a banki hitelek beárazásának átláthatóságával, a bankok közötti versenyhelyzettel, valamint a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban.

A hitelek árazásával összefüggésben Szijjártó Péter azt mondta, hogy számos olyan jelzés érkezett, amely alapján azt lehetett látni, hogy bár a svájci frank árfolyama minden pénzintézet számára ugyanúgy változik, a törlesztőrészletek, illetve a kölcsönök terheinek kiszámítása bankonként, illetve egyénenként mégis különböző bizonyos esetekben. A bankok közötti versenyhelyzetről szólva megjegyezte, azt fogja a testület áttekinteni, hogy az ezt felügyelő jogszabályok elégségesek-e ahhoz, hogy az ügyfelek egyáltalán eséllyel rendelkezzenek a számukra a valóban legjobb megoldás kiválasztására. A fogyasztóvédelmi szabályozás megfelelőségét is vizsgálják a bankszektor tekintetében.

Mindezen munkát az a három intézmény fogja ellátni, amely tagot delegált a bizottságba – mondta a szóvivő, megjegyezve, önálló hatáskörre éppen azért nincs szüksége a testületnek, mert a három intézmény rendelkezik ezzel az érintett szférára vonatkozóan.

MTI, Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG