A cikk eredetileg laptársunk oldalán, a Privatbankar.hu-n jelent meg.
Immár több mint nyolc éve annak, hogy Orbán Viktor fontos elvárást fogalmazott meg a hazai hitelintézetekkel szemben. Eszerint szeretné, ha a magyar bankrendszer legalább fele magyar kézben lenne. Amiből logikusan arra lehetett következtetni, hogy a kormányfő a tulajdoni arányokra céloz – ez alapján egyesek már el is kezdték vizionálni a külföldi birtokban lévő pénzintézetek gazdáinak a kivonulását, a piaci pletykákban rendre a CIB, az Erste, a Raiffeisen és – valamivel ritkábban, de – az UniCredit neve bukkant fel. Amire aztán ráerősített az az, idestova már mintegy két évtizede elsősorban a jegybank, de a kormány részéről is sulykolt vélemény, miszerint az addigi nyolccal szemben elegendő lehet néhány nagybank.
Csakhogy a kivonulásos hipotézist nemcsak az gyengítette, hogy azt a szóba hozott külföldiek rendre cáfolták, hanem az is, hogy már akkor sem volt olyan jelentős tőkeerő kis hazánkban, amely elegendő lett volna egy-egy nagybank külföldi tulajdonosának a kivásárlásához, illetve a meglévő ügyfélállományok átvételéhez.
Azóta mindössze két nagybanknál történt tulajdonosváltás. Az kétségtelen, hogy az MKB Bankot – mint a tranzakciót követően jóval később kiderült – szőröstül-bőröstül magyarok vették meg (igaz, mint táblázatunkból kiderül, a hivatalos adatok szerint közel 33 százalékos pakett nem számít hazai tulajdonúnak), Mészáros Lőrinc és a hozzá közelálló üzletemberek, ám a 37 milliárd forintos vételár nem tekinthető kolosszálisnak, ráadásul a hírek szerint azt sem feltétlenül cash-ben kellett előteremteniük az új gazdáknak. Az Erste Bank 15 százalékát pedig a magyar állam vásárolta meg.
Éppen az MKB-t tulajdonló német Bayerische Landesbank kivonulása kapcsán jelentette be Orbán 2014 júliusában, Tusnádfürdőn, hogy a hitelintézet adásvételével a bankrendszeren belüli magyar nemzeti tulajdon aránya átlépte az 50 százalékot. Pedig a hitelintézetek össztulajdonai, azaz részvényeinek totál értéke alapján ennél jóval alacsonyabb arány jött ki. Ezért (is) születhetett meg az az értelmezés, hogy az számít magyar kézben lévő banknak, amely „belföldi irányítású”. Vagyis, amelynek a vezetője magyar. Ezzel a metódussal aztán a részben vagy teljes egészében külföldi tulajdonban lévő hitelintézeteket is egy az egyben „magyarosítani” lehetett.
De ahhoz, hogy azon belül mi a vetítési alap, az MNB metódusát vagyunk kénytelenek irányadónak tekinteni. A jegybank legfrissebb sajtóközleménye szerint „a 13 belföldi irányítású hitelintézet eszközállomány alapján számított összesített piaci részesedése 2020. III. negyedév során 58,9 százalékról 59,9 százalékra emelkedett”. Amiből tehát az következik, hogy az eszközállomány az a bizonyos zsinórmérték, ami szerint teljesül Orbán Viktor célkitűzése.
Ahhoz, hogy ez az arány az elmúlt egy évben javult, az eszközállományok változása mellett az is hozzájárulhatott, hogy miközben a külföldi irányítású hitelintézetek száma 2019. szeptember 30-ához képest kettővel, 2020. szeptember 30-ára 20-ra csökkent, addig ugyanezen idő alatt a belföldi irányításúak 13 tagot számláló köre nem változott.
Az a néhány nagybankot elegendőnek tartó jegybanki, kormányzati narratíva fényében csak külön érdekesség, milyen jelentős e hitelintézetek mostani aránya Magyarországon. Megint csak az MNB adatai szerint 2020. szeptember 20-án a 9 nagy méretű hitelintézet a teljes eszközállomány 81,6 százalékát birtokolta, a 8 közepes méretű a 13,6, míg a 16 kis méretű a 4,8 százalékát.
A nagybankok száma kettővel a jövőben bizonyosan csökken, igaz, nem rövid időn belül, hanem előreláthatóan 4-6 éves időtávon. Akkor egyesül ugyanis egymással három, kizárólag hazai tulajdonban lévő nagybank, a Takarékbank, a Budapest Bank és az MKB. Az ily módon létrejövő, az OTP mögött a második legnagyobb hitelintézetté előre lépő megabankhoz ugyanakkor több, szintén teljesen hazai tulajdonú hitelintézet csatlakozhat. Laptársunk korábbi, nem cáfolt értesülései szerint például a Duna Takarékbank és a Polgári Bank.
Emmanuel Macron francia államfő aggódik. 
