3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Meg kell erősíteni a magyar tulajdoni részesedések arányát az országban működő bankokban, és ebben elsődlegesen a magánbefektetőknek kell szerepet kapniuk - vélekedett Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója egy osztrák napilap csütörtöki számában megjelent interjúban. A Széchenyi Bankban érdekeltséggel rendelkező pénzügyi szakember nyitva hagyta a kérdést, hogy létrejöhet-e még üzlet a Raiffeisen Bankkal.

A nagyobb magyar tulajdoni arány mellett kevésbé függene a külföldi gazdasági fejleményektől a bankszektor, emellett a magyar vállalatok versenyképességének megtartásához olyan pénzintézetekre van szükség, amelyek a hazai vállalatok sikerére összpontosítanak - mondta az ÁKK vezérigazgatója a Der Standardnak.

Egyre érdekesebb

Töröcskei István

"A magyar bankszektor egyre érdekesebb" - jelentette ki. Úgy vélekedett, hogy az 1990-es évek privatizációs hulláma és a gazdasági válság után most újra kell szervezni az országot. Sok kisvállalkozás működik Magyarországon és nemzetközi konszernek is megtelepedtek, de csak kevés a közepes méretű vállalkozás - emelte ki. A minivállalkozásoknak közepes vállalatokká kell válniuk ahhoz, hogy a gazdaság jobban megerősödjön - fejtette ki. Ehhez tőkére és hitelekre van szükség és egyfajta, az ügyfelekre orientált bankrendszerre, ami jelenleg nincs meg Magyarországon - tette hozzá.

Úgy vélte, szívesen látott a külföldi részesedés a Magyarországon működő bankokban, de a konszernek központjainak Magyarországon kellene lenniük. Kiemelte, hogy növelni szükséges a magyar részesedést a pénzintézetekben. "Az elsődleges cél a magánbefektetők megnyerése. Az állam segíteni tud ennek a folyamatnak a beindításában" - fogalmazott.

Késett a segítség

A gazdasági válság tapasztalatai azt mutatják, hogy válság esetén a külföldi tulajdonosok elsősorban az anyabankok megmentésére összpontosítottak és csak nagy késéssel foglalkoztak a magyarországi problémákkal, és ez a gazdaságra is hátrányos hatással volt - mondta.

A Széchenyi Bank és a Raiffeisen Bank között a Raiffeisen magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról folytatott tárgyalások "elsietetten" kerültek a nyilvánosság elé, "és részben ezért alakultak úgy a dolgok, ahogy alakultak" - jegyezte meg Töröcskei István. Nyitva hagyta azt a kérdést, hogy lehet-e még valami az üzletből. "Azt csak a jóisten tudja" - fogalmazott.

Január elején látott napvilágot a Magyar Hírlap értesülése arról, hogy a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank ajánlatot tett az osztrák Raiffeisen magyar leányvállalatára. A Raiffeisen szóvivője, Ingrid Krenn-Ditz - az ajánlattevő megnevezése nélkül - megerősítette a cég korábbi, novemberi közlését, miszerint kaptak ajánlatot a magyar érdekeltségre. Az osztrák pénzintézet végül a múlt héten bejelentette, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem válik meg magyarországi leánybankjától.

A Széchenyi Kereskedelmi Bankban a magyar állam 49 százalékkal, a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. 51 százalékkal rendelkezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG