1p
Az árfolyam stabilizálódni látszik, miközben a németek hivatalos tőzsdét nyitnának neki.

A bitcoin árfolyama – a múlt heti őrült emelkedés, majd hatalmas zuhanás után – száz dollár körüli szinten stabilizálódni látszott a múlt hét végén és hétfő délelőtt. A múlt héten először 266 dollárra szárnyalt az árfolyama, majd egy időre 65 dollárig is visszazuhant, miután zavarok mutatkoztak a legnagyobb kereskedési platform, a MtGox működésében.

Csak április elejéig zuhant vissza

A furcsa számítógépes valuta – melyet először itt mutattunk be - ezzel kétségtelenül bemutatta, mennyire veszélyes és ingatag, volatilis termékről is van szó, ugyanakkor a lufi kipukkadásáról, sőt szappanbuborékról, az igazság eljöveteléről, a végső összeomlásról, „bitcoin-apokalipszisről” szóló blikkfangos című tudósítások sora – egyelőre – túlzónak bizonyult. A jelenlegi szint ugyanis m,ég mindig az április első napjaiban tapasztatnak felel meg, amit már akkor is sokan rendkívül eltúlzottnak tartottak.

(Forrás: Bitcoincharts.com)

Eközben a Bitcoin-rendszer a jelek szerint halad valamiféle általános elfogadottság felé. A Bitcoin.de kereskedési oldalt – tőzsdén kívüli bitcoin-kereskedési platformot – működtető Bitcoin Deutschland GmbH még ebben az évben fel szeretné állítani az első német bitcoin-tőzsdét, és ennek érdekében bankokkal kíván együttműködni – nyilatkozta a cég ügyvezetője, Oliver Flaskämper a Wall Street Journal Deutschlandnak.

Mit lép a bürokrácia?

„Közel állunk ahhoz, hogy a Bafinnél kérelmet nyújtsunk be és tárgyalunk bankokkal” – mondta az ügyvezető. Ez pont jól jön a felügyelet szemszögéből is, mert éppen vizsgálja, hogy a cégnek nem lenne-e szüksége engedélyre már eddigi tevékenységéhez is – tudta meg a lap a német pénzügyi felügyelet, a Bafin (Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht) szóvivőjétől.

A cég két éve működteti Németország egyetlen bitcoin-kereskedelmi oldalát, amely internetes aukciós házakhoz hasonlóan, mint az Ebay, hozza össze egymással a vevőket és az eladókat. (Magyar ügyfelek számára is viszonylag jól használható, mivel Európán belüli – SEPA – átutalásokat fogad.) A cég most elektronikus tőzsdét építene ki, és azért tárgyal a bankokkal, hogy azoknál bitcoinban vezetett számlákat lehessen nyitni.

Náluk van a bitcoinok egy százaléka

Így bankszámláról bankszámlára lehetne a bitcoinokat átvezetni a tőzsdei üzletkötések után. (Ezzel azonban vélhetően elveszne a bitcoin előnyeinek jelentős része, mint a névtelenség, az olcsóság és a gyorsaság. Bár igaz, hogy rendszerint az eddigi bitcoin-tőzsdekezdeményeknél is szükség van bankszámlákra, ha valaki euróért vesz vagy ad el.)

Elképzelt Bitcoin-bankjegy titkos kóddal (Fotó: Wikimedia Commons, Howard Strong)

A korábban Mark Zuckerberggel a Facebook jogaiért hosszasan pereskedő, végül dollármilliós kifizetést kapó Winklevoss-ikrek dollármilliókat fektettek bitcoinba – írja a Handelsblatt Online. Tyler és Cameron Winklevoss saját bevallása szerint náluk van a piacon levő bitcoin-mennyiség egy százaléka. Ez a 11 millió darabos, eddig kibocsátott összmennyiség alapján 110 ezer darab körül lehet, aminek száz dolláros árfolyammal becsülve – a piaci árak függvényében gyorsan változó – értéke 11 millió dollár körül járhat. (Az ikrek annak idején húszmillió dollárt és Facebook-részesedéseket kaptak a perek nyomán.)

A gaz shortosok dicsérete

A Wall Street Journal Deutschland érdekes véleményt közölt a bitcoin-buborék okairól is. Szerinte azért kerülhetett sor ekkora ármozgásokra, mert a bitcoint egyelőre nem lehet shortolni, azaz nem lehet határidőre eladni, árfolyamesésre játszani. Ha lehetett volna, akkor az árfolyam nem emelkedhetett volna abba a szédítő magasságba, ahol volt, mert az áresésre játszó spekulánsok eladásaikkal fékezték volna az emelkedést. Az esésben pedig, amikor ők pozícióikat zárják, fékezhették volna a zuhanást is.

Sokan, főleg politikusok és szabályozó hatóságok, hajlamosak a hirtelen és nagymértékű tőkepiaci áresésekért a short-spekulánsokat felelőssé tenni. (Erről szólt nemrég a PSZÁF sajtótájékoztatója is, ahol bemutatták, kik shortolják az OTP-részvényeket.) Más vélemények szerint viszont a szerepük éppen hogy pozitív, árkiegyenlítő és forgalomnövelő, stabilizáló hatású.

Ha állam bácsi megment, az üzletnek befellegzik

Megint mások attól félnek, hogy a nagy áringadozások kiváltják azt a reakciót, hogy állam bácsi meg kell mentse a szegény kisbefektetőket a gonosz spekulánsoktól, és betiltja a bitcoint – utal rá a A Wall Street Journal Deutschland. Az ilyen típusú gondolkodásra a politikusok gyakran hajlamosak. A bitcoin decentralizált és névtelenné tehető volta miatt a tiltás viszont komoly nehézségekbe ütközne.

Amellett, hogy a bitcoin elképesztő ármozgásokat mutatott be és rengeteg kockázata van, vannak olyan tulajdonságai is, amelyek éppen a hagyományos pénzügyi rendszer kockázataitól jelentenek védelmet. Névtelensége és decentralizált volta miatt például aligha lehetne rá tranzakciós adót kivetni, mint Magyarországon, vagy nem lehetne egy részét elvenni, amint az a nagy értékű betéteknél Cipruson történik, vagy negatív kamatot bevezetni, mint Svájcban. Ezekről a kedvező tulajdonságokról az Alapblog szerzője írt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG