3p
A forint pénteken is új történelmi mélypontra ért, igaz, ez azért nem sokkal van a korábbi rekordok alatt. Az MNB egyelőre nem adta jelét, hogy zavarná a gyengülése. A tőkepiacok szép nappal zárták a negyedévet, részben az EU-s menekültügyi megállapodásnak, részben a kereskedelmi háborúban látszó szünetnek köszönhetően.

Igen, megvolt a 330 forintos árfolyamcsúcs is, sőt 330,179 az euró/forint eddigi új történelmi rekordja. Az általános elemzői, piaci véleményeket úgy összegezhetjük, hogy a gyengülés oka főleg a feltörekvő piacokkal kapcsolatos nemzetközi félelmek erősödése. Amit az is jelez, hogy a többi térségbeli deviza is gyengül, ha kevésbé is, mint a miénk. (Lásd: Bezzeg a román lejt nem ütik annyira, mint a forintot.)

Ugyanakkor a folyamatot az MNB még könnyedén megállíthatná, kamatemelés nélkül is. Nagy gáz mindenesetre semmiképp sincs, hiszen az árfolyam kevesebb mint egy százalékkal van az eddigi 327,60-as rekord felett. (Lásd még: Öngerjesztő folyamat: mit hoz még magával a gyenge forint?)

A magyar részvényeket viszont nagyon veszik, a BUX index 2,5 százalékkal ment fel. Ebben az is benne lehet, kisebb-nagyobb súllyal, hogy dollárban vagy euróban számolva most olcsóbbak a papírjaink, mint korábban.

Merkel megcsinálja

Az OTP 3,4 százalékkal 10 210 forintra ment fel, a Mol 2,6 százalékkal 2722-re, a Richter két százalékkal 5150-re. A nyertesek listájának elején azonban a Waberer’s áll, öt százalék feletti emelkedéssel.

További árfolyamok itt láthatók

A nagyvilágban is jó volt a hangulat, aminek három oka lehet. A kereskedelmi háborúban végre nem jött újabb rossz hír, az EU-ban megállapodtak a menekültügy szigorításáról, és ezzel a német koalíció felbomlásának is nagyban csökkent az esélye. (Merkel kancellár ráadásul különmegállapodást kötött Spanyolországgal és Görögországgal.)

Jól mentek a bankok

A harmadik faktor, hogy ez volt a negyedév utolsó kereskedési napja, ilyenkor portfólió-átrendezések, pozíció-zárások és egyéb technikai üzletek szokták növelni a forgalmat, esetleg eltéríteni az árakat.

A német DAX 1,1, a francia CAC 0,9, a brit FTSE 100 pedig 0,3 százalékkal emelkedett. A fontosabb amerikai indexek is fél-egy százalék közötti emelkedést mutatnak. Az USA-ban főleg a bankrészvények mentek, de az energiacégeknek is jó napjuk volt. Az olaj egy százalék körüli pluszban van.

Új mélyponton a bitcoin

Az amerikai bankoktól azt remélik a befektetők, hogy ha átmennek a Fed stressz-tesztjén, akkor magasabb osztalékot fizethetnek részvényeseiknek.

Valószínűleg az EU-megállapodásnak köszönhetően az euró nagy emelkedésbe kezdett, 0,9 százalékkal 1,1675-re ugrott az euró/dollár.

Éves mélyponton járt a bitcoin, 4-5 százalék mínuszban, 5800 alá is benézett. Egyelőre az vigasztalhatja a tulajdonosokat, hogy egy éve majdnem pont ennek a fele volt az ára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG