5p

A vártnál valamivel magasabb amerikai inflációs adat hatására csapkodó tőzsdék mára megnyugodtak, a BUX azonban mínuszban van. Erős viszont a forint, már a 377-et is tesztelte az euró. A többség már megbánta a Brexitet, hitelből vesznek részvényeket a kínaiak, Paris Hilton metaverzum-szerelme.

Az európai tőzsdéken változó intenzitású emelkedést látunk ma. A német DAX 0,4, a francia mutató 1,1 százalékkal megy fel, több más tőzsde azonban csak 1-3 ezrelékes pluszban van, London pedig stagnál. A brit infláció a vártnál valamivel jobb lett, és elég sok gyorsjelentés érkezik, amelyek különböző előjelű meglepetéseket okoznak. A kínai jegybank a kereskedelmi banki likviditást, hitelezést javító intézkedést jelentett be.

Miután tegnap a várt 6,2 százalék helyett 6,4 százalékos lett az éves inflációs adat Amerikában, csapkodni kezdtek a tőzsdék. Végül az S&P 500 index nem ment semerre, a technológiai részvények Nasdaq indexe 0,7 százalékkal emelkedett, az ipari részvények mutatója pedig fél százalékkal csökkent.

Itthon a BUX index 0,2 százalékkal esik, az OTP 1,1 százalékos gyengülése húzza le. Eközben a M és a Telekom 0,1, a Richter 0,5 százalékkal emelkedik. Az Opus kilenc százalékkal süllyed. Két nap szünet után újra forog a Graphisoforint Park, de immáron devizában, 9,84 euró volt az ára.

Árfolyam

Jókorát menetelt a devizánk

Nagyot menetelt a forint ezen a héten, az euró este már 377 forint harminc fillér is volt, és ma reggel is elérte egyszer ezt a szintet. Majd kissé felfelé indult az árfolyam, most 379,50 forintot kell adni egy euróért. Így is tavaly május elején járt utoljára ezen a szinten az árfolyam, ami mindenképp nagy pozitívum a forint szempontjából.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Nőttek tegnap kissé az amerikai kamatvárakozások és erősödött a dollár is. Ma a hollandiai földgáz közel négy százalékkal drágul, az olaj viszont egy százalék feletti mértékben esik.

Mitől erősödött ekkorát a forint?

A 13 százalékos alapkamat, valamint a 18 százalékos irányadó kamat erős támaszt nyújt a magyar deviza számára, az amerikai adat pedig nem rontotta el a hangulatot, ahogyan a tegnap reggeli magyar GDP-adat sem – írja a KBC Equitas.

Decemberben a folyó fizetési mérleg hiánya nagyot csökkent, az MNB adatai szerint 694,2 millió euró volt. Ami persze még mindig magas, viszont az előző hónapok 1,6-1,7 milliárd euró körüli értéke után javulásnak tekinthető. Ez szintén segíthette a forintot – teszik hozzá.

Megállapodást kötött a Richter

A Richter és a Mithra Pharmaceuticals bejelentették, hogy megállapodást írtak alá a Donesta, egy postmenopauzás tünetek kezelésére szolgáló termékjelölt forgalmazásáról.

Ez Európára, a FÁK tagállamokra, Latin-Amerikára, Ausztráliára és Új-Zélandra terjed ki. A Mithra 55 millió euró mérföldkőbevételre-jogosult, majd további mérföldkő-bevételek esedékesek az engedélyezési eljáráshoz kapcsolódóan.

Hitelből vesznek részvényeket a kínaiak

Hszi Csin-ping elnök fogyasztásvezérelt gazdasági fellendülésre irányuló törekvése új akadályba ütközött, a kínai polgárok visszaélnek az olcsó fogyasztási hitelekkel – írja az Equilor Befektetési Zrt. A bankok különféle hiteltermékekkel árasztják el a piacot Peking nyomására, hogy olcsó hitelekkel pumpálják fel a világ második legnagyobb gazdaságát. Egyes hitelfelvevők azonban az alacsony kamatlábakat kihasználva ezt jelzáloghitelek előtörlesztésére fordítják, vagy részvényekbe fektetnek.

A hatóságok által tiltott gyakorlat azzal a kockázattal jár, hogy aláássa Peking kísérletét a fogyasztáshoz kötött gazdasági fellendülés megteremtésére, miközben a nemzet megpróbál talpra állni a szigorú zérócovid-politika évei után.

A Brexit után tarol a Bregret

Brit politikusok balról-jobbról, valamint cégvezetők kétnapos titkos tanácskozást tartottak arról, mit lehetne kezdeni azzal a gazdasági és jelentőségbeli lecsúszással, ami a Brexittel Nagy-Britannia nyakába szakadt – írja Vakmajom a Holdblogon. (Regret=megbánni – a szerk.)

Hiszen a negatív következmények mára egyre nyilvánvalóbbak, kisebb a gazdasági növekedés, magasabb a költségvetési hiány, magasabbak az adók és zsugorodik a globális befolyás. Olyannyira, hogy mára a választók többsége is tévedésnek tartja a Brexitet, 57 százalék szerint rossz döntés volt, és már csak 43 százalék tartja jónak.

Visszacsinálni egyik nagy párt sem akarja/tudja, mert az milyen “pofáraesés” lenne… ez nincs a realitások között. Marad a kárenyhítés üzemmód.

Paris Hilton és a szerelem a metaverzumban

A “metaverzum királynőjének” titulált Paris Hilton, “valóságshow-sztár, társasági hölgy és metaverzum- vállalkozó” egy hónapig tartó randijátékot indított a The Sandboxban. A “Parislandben”, az ő virtuális trópusi szigetén hat idegen teljesít küldetéseket, és választ (ha úgy adódik, végül valós) társat.

Lesznek minijátékok, például jegygyűrű és ruhák vásárlása, egy hajótörött megmentése, a Love Burger titkos összetevőjének felfedezése, és persze az egyetlen igaz szerelmed megtalálása írja a Coinmarketcap.

Az üzlet benne, hogy a The Sandbox SAND tokenjeivel lehet vásárolni közben dolgokat, például rejtélyes Paris Hilton NFT-ket, emléktárgyakat és “Mystery Boxokat”. (Mint például egymásba fonódó szerelmi gyűrű NFT-k, 190 darab 36,50 dolláros darabáron.)

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Sztárok a virtuális világokban

Paris Hilton augusztusban indította el a Parisland-et a The Sandbox Polygon-blokklánc alapú metaverzumában. A Roblox Paris Hilton World pedig 2021 végére datálódik.

A The Sandboxban Tony Hawk tavaly júliusban építette fel “a világ legnagyobb metaverzum-gördeszkaparkját”. Ott van többek között Snoop Dogg Snoopverse-e és a Warner Music Group zenei vidámparkja és virtuális koncerthelyszíne.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45040 45010 46150 -1,72% 45030 45040 8 231 075 690 HUF 2026-09-24 13:23:22
MOL 5225 5125 5240 +0,58% 5220 5225 1 454 643 100 HUF 2026-09-24 13:23:08
MTELEKOM 2544 2538 2552 +0,08% 2544 2546 294 201 494 HUF 2026-09-24 13:21:20
RICHTER 12670 12580 12680 0,00% 12640 12670 121 583 260 HUF 2026-09-24 13:14:02
OPUS 288 284 294 -1,37% 281 289 7 384 456 HUF 2026-09-24 13:23:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG