5p

Nagyon sokat javult este és reggel tőzsdék hangulata, ami elsősorban a Fed tegnap esti lépésének köszönhető. A szervezet vállalati kötvényeket is vásárol. A japán jegybank máris csatlakozott. A Trump-adminisztráció pedig megszellőztette, hogy újabb egymilliárd dolláros élénkítő csomagon dolgozik. Szép pluszban vannak a tőzsdék, a BUX-ot az OTP húzza, a forint is erősebb lett. Hét fontos hír a mai tőzsdenaphoz.

A hétfő reggeli csúnya mínuszok már hétfő estére eltűntek a tőzsdéken, és emelkedésbe mentek át. Az amerikai indexek egy százalék fölötti pluszban zártak. Ma is folytatódik a jó hangulat Európában, két-három százalékos pluszban vannak a vezető mutatók. Amerikai határidős S&P 500 további egy százalék körüli pluszban van, a Dow Jones ipari átlag pedig 1,7 százalékkal van feljebb a hivatalos kereskedési időn kívül.

A német DAX index ismét átlépte a 12 ezer pontot, a hazai BUX pedig a 38 ezret. Tőzsdeindexünk 1,9 százalékos pluszban van, az OTP 11 800 forint, ami 2,9 százalékos ugrást jelent. A Richter 1,1, a Mol 0,6, a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékkal megy fel.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint is erősödik, 345,70 az euró, ami 40 Filléres csökkenést jelent. Az olaj másfél-két százalékos pluszban mozog, a befektetők úgy vélik, hogy az OPEC kartell végre szigorúbban elvárja majd tagjaitól a korábban elhatározott kitermelési korlátozások betartását. Pluszban járnak a nemesfémek is.

Lefordult a 30 napos mozgóátlagról az EUR/HUF kurzus tegnap a kedvezőbbre forduló piaci hangulat közepette, ma reggel már 345,5 forinton tartózkodik az árfolyam. Ezzel a kurzus folytathatja útját a 200 napos mozgóátlag irányába 340 forint környékén – írta az Equilor Befektetési Zrt. reggeli hírlevele.

1. Megtámasztotta a részvénypiacokat a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED tegnap este bejelentést tett, amely szerint egyedi vállalati kötvények vásárlását kezdi meg. A szervezet eddig csak vállalati kötvényeket tartalmazó ETF-et, azaz tőzsdén kereskedett alapot vásárolt. A Fed 750 milliárd dollár értékben fog vállalati kötvényeket venni. Ez már tegnap este is jelentős segítséget jelentett az amerikai tőzsde számára, és ennek hatását tapasztaljuk főleg ma is a tőkepiacokon.

A Fed után reggel a japán jegybank is hasonló lépéseket jelentett be. Az EKB egyik vezető tisztségviselője pedig sürgette az Európai Uniós kormányokat, hogy további fiskális lépésekkel élénkítsék kontinensünk gazdaságát.

2. Trump fejlesztené az infrastruktúrát

Emellett a hírek szerint a Trump-adminisztráció újabb gazdaságélénkítő program elindítását tervezi, amelynek értéke egymilliárd dollár körüli. Infrastruktúrafejlesztésen keresztül fejtené ki a hatását. A hagyományos útépítésen, hídépítésen kívül szó van az 5G mobilinternet fejlesztéséről és a vidéki széles sávú internet-elérés kiépítéséről is.

Régi Commerzbank-részvény részlete (fotó: EJ)
Régi Commerzbank-részvény részlete (fotó: EJ)

3. Kísért a második hullám réme

Már múlt csütörtökön is jelentős tőzsdei zuhanást okozott egyes országokban a vírusstatisztikák jelentős romlása. Bár a tőzsdék azóta magukhoz tértek, a statisztikák valójában nem javultak. A Bloomberg szerint a fertőzések száma továbbra is emelkedik az Amerikai Egyesült Államok egyes részein. Ilyenek Texas, Florida, Arizona, Oregon és még sokan mások.

A vállalatoknak pedig az a problémája, hogy nem tudják beszerezni a megfelelő védőöltözéket a munkavállalóik számára. Így azok nem tudnak visszatérni dolgozni.

4. Örökre elveszett állásokkal ijesztgetnek

Arról is cikkeznek ma, hogy több millió, a koronavírus-járvány miatt elveszített állás az Amerikai Egyesült Államokban végleg veszendőbe mehet. A vállalatok kihasználják az alkalmat az átszervezésekre, hatékonyságnövelésekre, racionalizálásra, automatizálásra, és így munkahelyeket spórolnak meg.

Egy május közepén készült tanulmány szerint az Amerikában elveszett állások 42 százaléka is végleg eltűnhet – írta a Yahoo a Chicagói Egyetemre hivatkozva. Az utóbbi hónapokban 36 millió ember veszítette el az állását az USA-ban.

5. A pokol kutyája nem adja fel

A névválasztás miatt a német sajtó által epésen a pokol kutyájának nevezett Cerberus nevű pénzügyi befektető növeli a nyomást a Commerzbank vezetésén – írta a német N-tv.de. A nagybefektető alapos változásokat szeretne a bank vezetésében, valamint a bank operatív és stratégiai irányvonalában, úgymond “az összes részvényes javára”. A befektető azt panaszolja, hogy a Commerzbank már tartósan sikertelen, szinte az összes eredményességi mutatója gyenge, ami súlyos problémákra utal. A múlt héten a Cerberus két pozíciót követelt a pénzintézet felügyelőbizottságában. Ezt azonban a testület vezetője visszautasította.

6. Csúnyán néz ki a svájci gazdaság

Svájc is eléggé megszenvedte a koronavírus-válságot, és a kormány évtizedek óta nem látott gazdasági visszaesésre számít erre az évre. A kormány mellett működő gazdasági testület a GDP 6,2 százalékos zsugorodásával kalkulál idén.

7. Még több volt a brit munkanélküli, mint hitték

A brit hatóságok felfelé módosították az áprilisi munkanélküliségre vonatkozó korábbi becsléseket. A korábbi 856 500 fő helyett most egymillió 32 ezer új munkanélküli kérelmet vettek számba. Az előzetes adatok alapján egyébként májusban ez a szám még mindig 528 900 fő volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG