4p
Reggel a japán gazdaságból érkező adatok úgy a mélybe lökték a tokiói tőzsdeindexet, hogy az európai tőzsdék is attól koldultak. A BUX megint jobban teljesített, kisebbet esett a nyugat-európai társainál, a forint is erős. Meglepő célár érkezett az OTP részvényeire. Az olaj nagyot esett, de az arany és az ezüst is szorosan a nyomában járt.

 

A reggeli japán Tankan-jelentés meglepően rossz képet festett a szigetország gazdaságáról, amit a Nikkei 225 index három százalékos eséssel honorált. Hong Kongban is estek az árak, és ugyan Kínában inkább stagnáltak a tőzsdeindexek, az európai tőzsdéken rossz hangulatban indult a nap. Az olaj árának esése is tovább rontott a helyzeten.

 

Az európai tőzsdék nap közben két százalék körüli mínuszban is jártak, a nap végére is csak kissé javítottak. Az EuroStoxx 600 index 1,3 százalékkal esett, a DAX 1,7, a londoni mutató csak 0,5 százalékkal ment le. Az USA tőzsdéi is mínuszban kezdtek, de este hat órára már ,0,2-0,3 százalékos pluszra váltottak.

Megint 313 közelében az euró

Budapesten kisebb volt az esés, a BUX 0,5 százalékkal süllyedt. A Mol 1,4 százalékos esése 16 355 forintra vitte le a papírt, az OTP viszont végül csak 0,1 százalékkal 6920-ra süllyedt, de volt nap közben egy százalékos mínuszban is. A Richter 0,8 százalékkal 5458 forintra esett. A Magyar Telekom viszont drágult, 0,7 százalékkal, három forinttal 459-re, de volt 462 forint is.

A forint kissé erősebb lett, 313,30 forint volt az euró. A dollár gyengült, tartósan 1,14 fölött járt az euróhoz képest, jenben kifejezve pedig 112 alá is benézett egy rövid időre az árfolyama. Az ingadozások azonban nagyon nagyok voltak.

Szabadesésben az olaj, az ezüst

A tőkepiacokat ugyanis jól megrángatta a késő délután az USA-ban publikált foglalkoztatási adat, amely valamivel jobb lett a vártnál. A különbség ugyan csak mintegy tízezer ember, ami egy 300 milliós országban nem nagy tétel, de máris azt találgatták mindenütt, hogy ezzel megint nőtt-e az amerikai kamatemelés esélye.

Az olaj nap közben is gyengülgetett, de az említett adat közzététele után gyorsult az esés, 3-4 százalékos mínusz alakult ki. A WTI 37, a Brent 39 dollár alá zuhant, de a kamatmizéria miatt erősen esett az arany és az ezüst ára is.

Acélipari fúzió készül

Az USA-ban több mint két százalékkal drágult az új modellt bemutató Tesla részvénye. A négy nagy internetes óriás üdvöske, a FANG (Facebook, Amazon, Netflix, Google) minden tagja a nyertesek táborát gyarapította. A Thyssenkrupp nyolc százalékos pluszban is volt, mivel az indiai Tata konszern fúziós ajánlatot tett.

A KBC Equitas szerint 7900 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárát az HSBC elemzője, amivel a legoptimistábbá vált a Bloomberg elemzői konszenzusában. „Az ajánlás természetesen vétel, és a célár közel 15 százalékos felértékelődést jelentene a tegnapi záróárhoz képest” - írták hírlevelükben.

Kitört a Telekom

Az Erste technikai elemzése szerint a Magyar Telekomnak sikerült új csúcsra kapaszkodnia, miután három napja emelkedik. „A következő ellenállás 465 forintnál húzódik, felette pedig 500 forintnál található megálló. A távközlési papír február közepétől közel egy hónapon keresztül száguldott, amelyet oldalazás követett. Ebből a sávból sikerült kitörnie felfelé az árfolyamnak, és közel két éves maximumra kapaszkodnia. A grafikonon kirajzolódott egy zászló alakzat, amelyből az 500 forintos célárfolyam adódik” - írja a cég.

Az Equilor szerint ma hajnalban tette közzé a japán jegybank Tankan-jelentésében az összes index értéke negatív meglepetést okozott. A jelentés elrontotta a nemzetközi befektetői hangulatot. Ugyanakkor mindkét ma hajnalban közzétett, márciusi kínai BMI kedvezőbb lett a vártnál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG