4p
Az Opimus gyorsjelentésében növekvő veszteségekről ad számot, amit főleg azzal magyaráz, hogy a Buda-Cash botrány óta nehezebben kap hitelt a Wamsler kályhagyár, és vissza kellett fognia termelését. A tőzsdei cég egyetlen öt százalék feletti tulajdonosa a felszámolás alatt levő Buda-Cash Brókerház.
(Fotó: Wamsler.eu)

Az Opimus Nyrt. (a volt Phylaxia) háromnegyed éves gyorsjelentése romló eredményességről számolt be. Árbevétele a harmadik negyedévben 22 százalékkal 4,9 milliárd forintra csökkent, adózott eredménye pedig 168 millió forintra, ami 69 százalékos visszaesés.

Az év második fele mindig jóval erősebb a cégnél, mint az első, ez magyarázza, hogy az idei három negyedévet egybe számolva az eredmény már veszteség. Ez a 2014-es 115 millió forintról több mint ötszörösére, 602 millió forintra nőtt. Ezt a jelentés romló általános körülményeken kívül főként azzal magyarázza, hogy a brókerbotrány után a Buda-Cashhez köthető cégcsoport nehezebben kapott hitelhosszabbítást.

Ez főleg a kályhagyártó Wamslert érinti, ahol a korábbi hosszú lejáratú kölcsönt már csak rövid, három hónapos hitelekkel hosszabbítgatták meg. Ehhez is kemény biztosítékokat kell letétbe helyezni. A jelentés utal arra, hogy emiatt a cégnek vissza is kellett fognia a termelését, valamint korszerűsítő beruházást kellett elhalasztania.

A konszolidált eredménykimutatás főbb adatai

Az Opimus ezért rendkívüli közgyűlést tart december 21-én vagy (határozatképtelenség esetén) január 11-én, amelynek fő napirendi pontja a Wamsler gazdálkodásának áttekintése és további vagyoni biztosítékok rendelkezésre bocsátása lesz a hitelfelvételhez.

Közzétették azt is, hogy a legutóbbi információk szerint az Opimus egyetlen, öt százalék feletti részvényese 7,11 százalékkal a felszámolás alatt levő Buda-Cash Brókerház, melynek részvénycsomagját a felszámoló valószínűleg nyilvános pályázat során fogja értékesíteni. A cég részvényesei között korábban a brókerház vezetőit, tulajdonosait is fel lehetett lelni.

(Forrás: Budapesti Értéktőzsde, Bet.hu)

A részvény árfolyama az utóbbi hetekben jellemzően öt forint, a botrány előtti árfolyam mintegy ötöde körül mozgott, ma, a jelentés közzététele utáni reggelen is ott nyitott. Sok a kis tétel, állítólag ebben nagy szerepe van annak, hogy sok egykori Buda-Cash ügyfél felszámolta a brókercégnél tartott részvénycsomagját.

Az Opimus nehezményezi rossz hírét

Részlet a gyorsjelentésből:

„Az OPIMUS részvény árfolyama az év első kilenc hónapjában 25 Ft-ról 7,5 Ft-ra esett le, mely változást a gazdálkodás eredményességének mérséklődése sem támaszt alá. Ez az árfolyamesés annak tudható be, hogy a média több alkalommal összefüggésbe hozta a Társaságot az év elején kirobbant pénzügyi botránnyal.

A botrány februári kirobbanásakor az OPIMUS részvények árfolyama 2 nap alatt 32%-kal esett vissza, anélkül, hogy a Társaságot érintő bármilyen gazdálkodási hír jelent volna meg. Az is sajnálatos, hogy ezen média megjelenéseket megelőzően, nem keresték meg Társaságunkat annak érdekében, hogy pontos és hiteles információkkal lássák el a közvéleményt.

Annak ellenére, hogy a holding társaságai a hitelező pénzintézetek felé törlesztési kötelezettségeiknek mindig határidőben eleget tesznek, a termelésük finanszírozása biztosított, a sajtóban megjelent megalapozatlan tulajdonosi feltételezések miatt a pénzintézetek és a szállítók leányvállalataink felé az átlagosnál szigorúbb feltételeket írnak elő, mely a hitelfelvételt nagymértékben megnehezítette.

Ez a bizalmatlanság első sorban a Wamsler SE-t érinti, mivel a 2015. május 11-én lejárt hosszú távú hitelét a banki konzorcium csupán 3 hónapos futamidőkkel hosszabbította meg. A 2015. november 11-én lejáró hitelperiódust követően a bank az újabb 3 havi technikai hitelhosszabbításhoz nagyarányú tulajdonosi garanciák bevonását írta elő. A hosszabbítás során a szigorú fedezeti előírások részbeni enyhítésében sikerült megegyezni, azonban a hitelező pénzintézetek további tulajdonosi garanciát igényelnek.”

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint pénteki hangulatba került – nézze meg, mit művelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:59
Pénteken alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez és a heti kezdéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sikerült jól zárni a hetet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak
Csernátony Csaba | 2025. május 30. 12:23
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
Részvény / Deviza / Áru Tágra zárt szemekkel figyelhetjük, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:44
Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Jól döntött, aki ma euró helyett dollárt vett
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:17
A forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben szinte nem változott a kora reggeli jegyzéséhez képest, a dollár ellenében viszont közel egy százalékos erősödést ért el csütörtökön a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter állta a sarat a magyar börzén
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 680,73 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 96 171,93 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Lesz itt még tűzijáték délután
Eidenpenz József | 2025. május 29. 12:26
Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.
Részvény / Deviza / Áru Szinte hihetetlen, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 07:41
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 19:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Szerdán is harmatgyengén zárt a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 18:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG