4p
Ismét szépen felülteljesített a BUX, miközben a főbb európai indexek egy százalék körüli esést szenvedtek el, nálunk emelkedés volt, főleg az OTP-nek köszönhetően. Az amerikai rossz hírek először emelkedést okoztak, majd elmúlt a jó kedv. A forint nem változott sokat.

 

Miközben görög ügyekben nem volt lényeges előrelépés, az európai indexeknek megint nem volt jó napjuk, a reggeli kínai esés után kontinensünkön is csökkentek a részvényárak, nagyjából egy százalékkal. Gyakran működik Amerikában a „rossz hír a jó hír” effektus, amikor a rossz gazdasági adatok miatt pénzbőséget várnak a jegybanktól, és így végső soron emelkednek a tőzsdeindexek.

 

Most is ilyesmi történt, a vártnál rosszabb foglalkoztatási adatok miatt csökkent a korábbi kamatemelés valószínűsége, és kezdetben emelkedtek az amerikai indexek. Később azonban leült a hangulat és enyhe mínuszba csúsztak.

Adják az OTP-t a menedzserek

A BUX index viszont 0,6 százalékkal emelkedni tudott, főleg az OTP-nek köszönhetően, és épphogy 22 ezer pont felett kapaszkodott meg. A bankpapír 1,3 százalékkal ment fel, de járt nap közben nullában és két százalék felett is. A Mol 0,2 százalékos, a Richter 0,7 százalékos emelkedéssel zárt, a Telekom esett.

További árfolyamok>>>>>

Az OTP vezetői jelentős mennyiségű részvényhez jutottak a menedzserösztönző program keretében, aminek túlnyomó részét el is adták. Mintegy két évvel ezelőtt az OTP részvényeinek komoly esését okozta, hogy Csányi Sándor eladta papírjait, igaz, akkor nagyságrendileg több részvényről volt szó.

A BUX a csúcson

A BUX index a világ legjobbjai közé tartozik – írta a Concorde Alapkezelő napi grafikonja mellé. Eszerint idén csak a venezuelai és az argentin tőzsde teljesített jobban. Érdemes hozzátenni, hogy mindkét latin-amerikai országban magas a pénzromlás üteme, ami a részvényárakat is inflálhatja.

Az Aegon Alapkezelő blogján Loncsák András nemcsak a BUX kimagasló teljesítményéről emlékezett meg, hanem azt is boncolgatta, milyen a magyar részvények árazása. Úgy foglalhatnánk össze, hogy a magyar részvények árazása egyik irányban sem lóg ki a térségbeli értékpapírpiacokhoz képest, inkább visszafogott az értékelés a négy nagy részvényünknél.

Ígéretes az OTP chartja

Biztatóan fest az OTP grafikonja, nem lehet panasz rá – vélekedik a KBC Equitas. „Miközben a görög félelmek miatt a bankpapírok Európa-szerte nagyon gyengén teljesítettek, az OTP kifejezetten jó erőt mutatott. Hétfőn a nagy mínuszos nyitásból nap végére sikerült talpra állni, látszik, hogy van vételi erő a papírban” – írták.

Az árfolyam duplaaljat hagyott maga mögött, így az 5550-5590 forintos ellenállás átlépésével ebből közel 6000 forintos célszint számítható – tették hozzá, még csütörtök reggel. Csütörtökön az ár át is lépte ezt az ellenállást.

Az Ebay-ból válik ki a Paypal

Ugyanott Duronelly Péter szenior elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy az USA ipari termelése csökken. A részvénypiacok pedig csökkenő ipari termelés mellett a múltban gyakorlatilag mindig estek.

További árfolyamok>>>>>>

Az Erste Befektetési Zrt. azt írja, az eBay részvényesek július 8-án kapnak egy PayPal részvényt, amivel július 20-ától már szabadon lehet majd kereskedni. A céghez köthető hír az is, hogy 890 millió dollárért megvennék az online pénzátutalással foglalkozó Xoom nevű céget.

Felmehet az angol font

A GBP/HUF devizapár grafikonján a cég szerint erős vételi jelzés alakult ki. „Egy látványos füles csésze alakzat rajzolódott ki a grafikonon, amelyből sikerült az árfolyamnak felfelé kitörnie. A 439 forintos ellenállás áttörése nagy emelkedési potenciált jelent a devizapárban, amelyet a fundamentumok is alátámasztanak” – írja még az Erste.

A Concorde Trading blog szerint továbbra is gyenge a Shanghai Composite index. A kínai piacok a tőzsdei tranzakciós díjak csökkentése ellenére sem tudtak ma reggel emelkedni.

Mit csinálnak a kínaiak?

A kínai értékpapír-felügyelet szerda este ismét lazított a marginhitelezés szabályain: ezentúl a brókercégek szabadon dönthetnek arról, hogy mekkora pótfedezetet kérnek a hitelből vásárolt részvényportfólió értékcsökkenése esetén.

A blog érdekes hasonlóságot talált a híres dotcom-lufi és a kínai részvények árfolyam-alakulása között is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG