3p
Az égig a Google anyavállalata, az Alphabet sem nőhet. Jóllehet igen szép negyedéves eredményt tett közzé, sok benne az egyszeri tétel, a nagy árbevétel növekedést pedig nagy költségnövekedés kísérte. Vajon eljött-e az idő, hogy a gyorsan növekedőből a fejőstehén korszakba lépjen az óriásvállalat?

A Facebooknál régóta figyelmeztetett Mark Zuckerberg, hogy a bevételek és a profit növekedése nem tarthat az égig, valószínűleg tisztában volt azzal, hogy az egyes felhasználók adatainak korlátlan kutatása és felhasználása nem megy akármeddig, ezek nélkül pedig kisebb lesz a reklámbevétel. Nos, ez a probléma egy nagy botrányban csúcsosodott ki, ami le fog csengeni, mivel a cég sokkal jobban szabályozza az adatvédelmet, de a nagy növekedésnek ezzel valóban vége lehet, jöhet a fejőstehén korszak: stabil, nagy nyereség, kellemes osztalék.

Egyszeri tétel, szűkülő marzs

A másik internetes óriás, a Google, pontosabban annak anyavállalata, az Alphabet is hasonló mértékben növekedett, sőt, a részvényárfolyam még többet is megelőlegezett: az összesen 750 milliárd dollárt érő cég (ezzel a harmadik legnagyobb tőzsdei társaság) magas, 30-40 körüli árfolyam/egy részvényre jutó nyereség hányadossal forog, ami még jelentős további növekedést áraz. Nézzük, mennyire reális ez az első negyedév alapján.

Az eredmény önmagában kiváló lett, de részben könyvelési módosítások miatt: belekerült az Uber és néhány más, a cég által birtokolt vállalkozás értéke, továbbá volt egy egyszeri adókedvezmény is. Kétségtelen, hogy a Google és a YouTube reklámbevétele is szépen növekedett, de a költségek is nőttek, mégpedig nagyobb mértékben: az árrés 27-ről 22 százalékra csökkent.

Nagy árbevétel

A szinte az egész világot behálózó cég árbevétele 31,1 milliárd dollár volt, magasabb az elemzői várakozásoknál, ami arra utal, hogy az adatvédelmi aggályok nem érintették még a Google-t (igaz, a botrány igazán csak áprilisban bontakozott ki). A magas árbevételben a Reuters által idézett elemzők szerint szerepe lehet annak is, hogy a világgazdaság növekedése robusztus, a cégeknél nagy a reklámozási kedv.

A negyedéves eredmény 9,4 milliárd dollár lett, vagyis 13,33 dollár részvényenként, viszont ebből 2,4 milliárd egyszeri tételeknek köszönhető, mint az Uber és az Airbnb cégekben elért, nem realizált nyereség bekerülése a profitba. A tényleges működési eredményből adódó nyereség részvényenként 9,93 dollár lett. A költségek emelkedésén belül is voltak egyszeri tételek, de komoly infrastrukturális beruházást igényel a növekvő forgalom, nagy teljesítményű számítógépeket, szervereket, internetkábeleket kell üzembe állítani, és az adatelemző rendszerek fejlesztése is nagy költség, márpedig a Google fő tevékenysége erre alapul, ennek köszönhető a keresések hatékonysága.

Nem érhet az égig

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a cég profitnövekedési üteme lassulni fog, de hát nem nőhet az égig, hisz már az emberisége színe-java az ügyfélkörbe tartozik, talán még inkább, mint a Facebook esetében. A részvény nem mondható már olcsónak, de hát 9 év szakadatlan emelkedő trend után olyat amúgy sem találni a piacon. A kérdés az lehet, hogy elérheti-e a cég értéke az ezermilliárd dolláros álomhatárt. Valószínű, hogy ez már sok lenne neki, a cég lassan óhatatlanul átalakul fejőstehénné, folyamatosan magas, stabil jövedelemmel, osztalékkal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG