A február utolsó kereskedési napján az euróval szemben még 375-nél álló forint kurzusa hétfőn délelőtt megközelítette a 400-as szintet, hiszen egy rövid ideig 399,935-ön is járt az árfolyam. Igaz később jócskán konszolidálódott, délután 395 alá is benézett. Mindez azt jelenti, hogy egy hét alatt több mint öt százalékot gyengült a forint, ami a 2022. őszi időszakot idézi fel. Ezzel szemben a cseh korona kevesebb mint 1 százalékkal változott, míg a lengyel zloty 1,5 százalékot gyengült ugyanebben az időszakban. Mindez jól jelzi, hogy a forint erősen alulteljesítő volt ebben az időszakban, tehát
önmagában az az érv, hogy a háború miatt esik a forint árfolyama, nem állja meg a helyét. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy attól nem független a forint változása.
Általánosságban elmondható ugyanis, hogy szemben az év végi vagy az év elejei időszakkal, amikor megnőtt a befektetési étvágya, most sokkal inkább a szakértők által „risk off” jelenséget láthatjuk, vagyis a nagy (intézményi) befektetők általánosságban véve is csökkentik a kitettségüket és eladnak különböző eszközöket. Ezen belül pedig nyilván az általuk kockázatosabbnak vélt instrumentumoktól próbálnak inkább szabadulni. Általános szabály, hogy ha komoly bizonytalanság van a világban, akkor a dollár (és néhány más deviza, például a svájci frank) felé fordulnak a befektetők, és a feltörekvő devizák (ebbe a kategóriába sorolják a forintot is) nyomás alá kerülhetnek.
De mi magyarázza a régiós különbséget?
A most látható árfolyamváltozás kapcsán több fontos tényezőt érdemes megemlíteni. Az egyik a magyar gazdaságpolitika hibái, amelyek a négy éve tartó gazdasági stagnálásban is megmutatkoznak. Ezzel szemben a lengyel gazdaság szárnyal és a cseh is kifejezetten jól teljesít. Hiszen míg a magyar GDP 0,3 százalékkal emelkedett, addig a lengyel 3, míg a cseh 2,5 százalékkal ugrott meg. A magyar gazdaság tehát a mostani bizonytalan helyzetbe eleve sokkal rosszabb fundamentumokkal érkezett. Mindezt tetézi, hogy a magyar államháztartás évek óta komoly – 4-6 százalék közötti – GDP-arányos hiánnyal küzd, miközben az ideális ráta 3 százalék alatti lenne. Így ez is szűkíti egy esetleges válság esetén a mozgásteret.
Ha a régiós gazdaságok közötti eltérő kiindulási helyzet nem lenne elég, akkor érdemes kiemelni, hogy az energiaárak berobbanása a magyar gazdaságot sokkal súlyosabban érinti. Még úgy is, hogy Csehország sem áll jobban energiahordozókból és nekik sincs tengerpartjuk, esetükben a piaci szakértők az energiaimport-függőséget a magyar gazdaság esetén sokkal nagyobb kockázatnak tartják. Ebben persze az is benne van, hogy a cseh államadósság eleve kisebb, ráadásul az őket sújtó kamatteher is jóval alacsonyabb, miközben a magyar gazdaság finanszírozási igénye évek óta téma. Utóbbi egyrészt a kormányzati gazdaságpolitikára visszavezethető inflációs többlettel, másrészt a kormányzattal szembeni alacsonyabb bizalomból fakadó kockázati felárral magyarázható.
A legutóbbi magyar inflációs adat (januárban 2,1 százalék – a szerk.) ugyan örömteli volt, ám a 2025-ös éves szám 4,4 százalék lett, miközben Csehországban 2,3 százalékot tett ki a pénzromlás üteme. Prágában így az alacsony infláció, az alacsony adósság és a stabil finanszírozás olyan biztos hátteret ad, amelynek köszönhetően a cseh deviza is jóval ellenállóbb, mint például a forint.
Ami pedig Lengyelországot illeti, a GDP-arányos költségvetési hiány ott is jócskán meghaladja a 3 százalékos célszintet és az infláció is 4 százalékhoz közeli volt, ám a nagyobb és dinamikusan növekvő gazdaság és mélyebb pénzügyi piac segít tompítani az esetleges sokkot.
Azt is érdemes kiemelni, hogy a hazai energiapolitika is szerepet játszik a mostani árfolyamcsökkenésben. A magyar energiamixben ugyanis a földgáz jelentős szerepet játszik, az erősen változó napenergia-termelést ugyanis elsősorban gázerőművek révén egyensúlyozzák ki. Így az elmúlt években felduzzadt hazai szolárkapacitás az egyik oldalról ugyan nagyon pozitív, ám a ködös, borult napokon ez ilyen gázárak mellett komoly terhet jelent. Arról nem beszélve, hogy a magyar kormány óriási ráfordítással biztosítja mindenki számára az átlagfogyasztás mértékéig az EU egyik legalacsonyabb gáz- és áramárát, ami komoly terhet ró a költségvetésre. Az ehhez szükséges adóbevételeket pedig a vállalatok jellemzően továbbhárítják a fogyasztókra, ami a magyar vállalatok versenyképességét rontja, illetve hozzájárul a már említett magasabb inflációhoz is.
Az olajszállítás egy részét az Öböl menti országok ugyan átterelték a most veszélyessé vált Hormuzi szorosból, köszönhetően annak, hogy csővezetéken akár a Vörös-tenger felé, akár a szoroson túli kikötőkbe el lehet szállítani az olajat. Ugyanakkor még ezekkel a módszerekkel sem lehet teljesen pótolni a most kieső olajmennyiséget. Hasonló a helyzet a földgázzal, az egyik legfontosabb globális termelő, Katar szállításainak kiesése ugyanis komoly áremelkedést okozott az európai tőzsdei árban.
A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a mostani pánikszerű ármozgások ugyan nem biztos, hogy indokoltak, am az is elég valószínű, hogy a harcok esetleges leállítása esetén is hetekbe telne, mire – akár az olaj-, akár a gáz- – kínálat visszatérne a háború előtti mennyiségi szintre. Így nagy valószínűséggel márciusban hektikus energiaárakat és komolyabb kilengéseket mutató forintárfolyamot láthatunk.
