4p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tőzsdéken kifejezetten aggasztóan indult a harmadik negyedév, ilyen rossz kezdésre a 2008-as válság idején volt utoljára példa. A Dow két nap alatt 800 pontot esett, miközben a vezető európai és ázsiai piacok is komoly zuhanáson vannak túl. Az elemzők egyelőre megosztottak, hogy újabb pillanatnyi pánikról, vagy esetleg trendfordulóról van szó.

Az amerikai részvénypiacok szerdán második komoly veszteséget mutató napon voltak túl, ráadásul a csütörtöki nyitás előtt sem túl pozitív az összkép, könnyen lehet, hogy folytatódik a zuhanás. Az egyik legfontosabbnak tartott amerikai részvényindex, a Dow Jones Ipari Átlag, amely a 30 nagyvállalat mozgását tükrözi október első két napjában 838 ponttal gyengült. Ilyen rossz harmadik negyedéves indulásra pedig a 2008-as válság óta nem volt precedens. A háttérben egyértelműen a növekedési kilátások romlása áll, a befektetők egyre pesszimistábbak, és mind többen tartanak attól, hogy akár recesszióba is fordulhatnak a világ legfontosabb gazdaságai.

A mostani esést mind Európában, mind az USA-ban a várnál gyengébb beszerzési menedzserindexek (BMI) indították el. (Az európai BMI-k gyengélkedéséről és annak a magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról itt találja írásunkat.) A német mutató például 2012 óta nem volt ilyen mélyponton, de nem volt sokkal jobb a kedden délután közzétett amerikai adat sem. A Wall Streeten ugyanis két napja a hangulatot a vártnál gyengébb feldolgozóipari ISM beszerzési menedzserindex rontotta el, amely a korábbi hónap 49,1 pontjáról 47,8 pontra esett vissza szeptemberben, ami a 2009-es válság óta a leggyengébb értéket jelenti. Az érték azért is aggaszt sok elemzőt, mert elvileg az 50 pontos szint felett várható növekedés, alatta pedig visszaesést jelez előre a mutató.

Jön a félelmetes október

Az sem tesz jót, hogy a tőzsdéken az október körül van egy misztikus máz is, hiszen a történelem során rendre ebben a hónapban voltak a legnagyobb összeomlások. Így erre a hónapra esett az 1929-es gazdasági világválságot indító krach, az 1987-es nagy összeomlás, és a 2008-ban induló válság is októberi tőzsdei zuhanással vette kezdetét.

A babonán túl persze számos olyan körülmény van, amely táplálja a befektetői félelmeket, hiszen a geopolitika, a belföldi (USA) és nemzetközi politikai és gazdasági jelek is figyelmeztetők lehetnek. Ezek között persze vannak akut problémák, ilyen az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, a Brexit, vagy épp a Közel-Keleten kialakult feszült helyzet.

Gyenge adatok, eljárás Trump ellen

Az Egyesült Államokban a fent említett BMI mellett az sem erősítette a hangulatot, hogy a magánszektor munkaerő felvételi adata, az úgynevezett ADP mutató alapján szeptemberben „csak” 135 ezer új munkavállalót vettek fel, miután egy hónappal korábban még 157 ezer új pozíciót töltöttek be. Ráadásul már ez a számsor is egy felülvizsgálat eredménye volt, eredetileg ugyanis 195 ezer új pozíciót jeleztek. Nem lehet elmenni a Donald Trump ellen indított eljárás (impeachment) mellett sem, amely extrém esetben akár az elmozdításával is járhat. Igaz, ennek kicsi az esélye, de arra mindenesetre jó, hogy Trump esetleges újraválasztási esélyeit csökkentse.

Az elemzők megosztottak, miként érdemes a mostani helyzetet értelmezni. Természetesen vannak pesszimisták, akik szerint menthetetlen a globális gazdaság és recesszióba fordul. Az optimisták szerint viszont csupán átmeneti a helyzet, és csupán a növekedés üteme lassul. A kettő között állók, úgy látják, hogy a mostani adatok mindenképpen figyelmeztetők, és nem lehet egy legyintéssel elintézni. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a reálgazdasági folyamatok és a tőzsdeindexek ugyan kapcsolatban állnak egymással, de a korreláció nem olyan szoros. Azért, mert akár egy komoly korrekció jön, még nem feltétlen fog összeomlani a világgazdaság. Igaz, a másik oldalon ott van az, hogy amíg a jegybankok nulla közelében tartják a kamatokat, és mennyiségi könnyítések révén óriási összegeket pumpálnak a gazdaságba, addig ezeknek a pénzeknek egy része a tőzsdéken csapódik le. A piacokra áramló likviditás pedig képes arra, hogy akár gyengébb gazdasági kilátások ellenére is magasban tartsa a tőzsdeindexeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28460 28350 28670 -0,70% 0 0 3 351 247 300 HUF 2025-07-25 17:09:23
MOL 3080 3056 3080 +0,26% 0 0 972 047 516 HUF 2025-07-25 17:13:03
MTELEKOM 1760 1748 1770 -0,11% 0 0 537 636 724 HUF 2025-07-25 17:05:18
RICHTER 10410 10240 10410 +1,26% 0 0 1 597 785 550 HUF 2025-07-25 17:05:18
OPUS 590 585 590 +1,03% 0 0 48 043 736 HUF 2025-07-25 17:06:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megvan a vámmegállapodás: a forint is reagált
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:43
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson zárt a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 08:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Kitört a forinton a péntek esti láz
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 18:45
A magyar fizetőeszköz egyre erősebb lett a pénteki nap folyamán a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Alig emelkedett, de csúcsra járt a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rámosolygott a bika New Yorkra
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter még mindig kitart a tőzsdei esés ellenére
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,41 pontos nyitás után tovább csökkent péntek kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 12:42
Az eső még nem, de az árfolyamok már esnek pénteken a pesti tőzsdén – egy kivétellel.
Részvény / Deviza / Áru Nyugaton a helyzet nem változatlan – így indítottak pénteken a tőzsdék Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:46
Nincs nagy hangulat a nyugat-európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a pesti börzén, Ázsiából sem érkeztek jó hírek
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:13
Csökkenés nyitáskor, csökkenés záráskor.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha eurót szeretne váltani
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 07:41
A dollár viszont drágult. Péntek reggeli árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG