3p
Lengyelország 1999 óta a legnagyobb nyugdíjszektor-átalakítást jelentette be, de lehet, hogy nem lesz akkora, mint amekkora eddig számítani lehetett. Így is 35 milliárd dollárnyi vagyont érint. A feltételek nem véglegesek, ami sokáig nyomaszthatja a lengyel tőzsdét. Van, aki szerint választási költségvetés készül belőle.
Egy apáca adja le szavazatát október 25-én. Fotó: EPA/Adam Warzawa

A lengyel kormány bejelentette, hogy lebontja az ország magánnyugdíj-pénztári rendszerét, mivel az szerinte nem hatékony. Az iparágban levő 135 milliárd złoty (35 milliárd dollár) értékű vagyont egyéni nyugdíjszámlákra fogják átvezetni, aminek legalább a negyedét állami szervezet fogja majd kezelni – írja a Bloomberg.

A lengyeleknek hosszú távú megtakarítási lehetőségeket fognak majd felajánlani nyugdíj-megtakarításaik növelésére, ennek részleteit azonban majd csak jövőre dolgozzák ki.

Ez nem a legrosszabb forgatókönyv, amire számítani lehetett” - idézik a varsói Pekao Investment Banking brókerét. Szerinte ez még nem jelenti azt, hogy az állam minden megtakarítást le fog nyelni, de mivel a tervek még változhatnak, marad a bizonytalanság, és a lengyel részvénypiacot ez továbbra is nyomasztani fogja.

Ahogy eddig is nyomasztotta, hiszen az utóbbi egy évben a német DAX 12, a lengyel WIG-20 mintegy 24 százalékkal esett a Stooq.com adatai szerint. Három év alatt pedig a lengyel tőzsde csúnyán lemaradt a magyar és a román részvénypiactól egyaránt, ahogy nemrég grafikonunkon bemutattuk.

Az átalakítási kockázat azóta nőtt meg, hogy nyolc hónappal ezelőtt Lengyelországban győzött a Jog és Igazság Pártja, amely a gazdasági növekedést és a javak igazságosabb elosztását tűzte ki célul. A demokratikus alapértékekről való vita az EU-val elvezetett az ország hitelminősítésének csökkentéséhez és elijesztette a befektetőket – emlékeztet rá a Bloomberg.

A nyugdíjalapok kezelői között a külföldi szereplők az Allianz SE, a MetLife Inc. és a Nationale-Nederlanden NV. A Bloomberg szerint egy korábbi alkotmánybírósági döntés alapján, amely a nyugdíjvagyont közvagyonnak nyilvánította, nem nevezhető a lépés államosításnak. Ám hasonlóan a magyar és a kazah nyugdíjpénztárakhoz, a vagyon feletti rendelkezést részben a kormány veszi át. A változások 2018-ban lépnének életbe, az államadósság pedig két százalékponttal csökkenne ettől Lengyelországban.

A lengyel nyugdíjalapoknál van a Varsói Tőzsdén forgó részvények ötöde, a nyugdíjpénztári rendszer a Bloomberg szerint nagyban hozzájárult, hogy Varsó pénzügyi központtá tudott válni. A lengyel nyugdíjpénztáraktól már egyszer, 2014-ben elvették a vagyonuk 51 százalékát, megtiltva nekik az állampapír-vásárlást, ami a kockázatosabb eszközök felé kényszerítette őket. Az Equilor blogja szerint lassan, átmeneti időszak során adják majd el a szóban forgó részvényeket.

A Reuters szerint a nyugdíj-megtakarítások problémája Lengyelországban időzített bombaként ketyeg, mivel az országban az egyik legalacsonyabb a születési ráta az EU-n belül. (Ugyanez Magyarországról is elmondható – a szerk.) Ezen kívül rengeteg olyan embernek kell nyugdíjat fizetni, akik még a kommunizmus alatt nem takarékoskodtak öregségükre.

A hírügynökség szerint az ING Bank elemzői attól tartanak, hogy a központosítandó vagyon elsősorban a kormány újraválasztásához szükséges tőkét biztosítja majd. Sok szakember viszont pozitívan értékeli, hogy a kormány tervezi a megtakarítási hajlandóság növelését is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45510 46340 -0,82% 0 0 11 560 182 840 HUF 2026-07-23 17:07:33
MOL 4448 4394 4464 +1,09% 0 0 5 693 246 564 HUF 2026-07-23 17:09:44
MTELEKOM 2614 2614 2650 -1,43% 0 0 1 160 004 786 HUF 2026-07-23 17:09:06
RICHTER 11650 11630 11810 -0,77% 0 0 2 245 060 360 HUF 2026-07-23 17:07:11
OPUS 359 358 369 -0,55% 0 0 12 449 790 HUF 2026-07-23 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Aggasztó áttörés: megint 100 dollár felett az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 15:32
Megint vadul száguldanak az olajárak: ez áll a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
Részvény / Deviza / Áru Megremegett a forint, így áll csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:15
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:38
Tovább éleződött a közel-keleti háború, aminek hatására a világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedtek. Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG