7p

A hazai fizetőeszköz reggel 9 órát követően hirtelen csaknem négy-négy forinttal értékelődött le mind az euróval, mind a dollárral szemben, ami mögött legfeljebb az utóbbi napok erősödéseinek ilyenkor gyakorlatilag természetesnek tekinthető korrekciója állhat. A hét utolsó napjára elromlott nemzetközi hangulatban a BUX is csökken, leginkább az OTP Bank és a Richter részvényeinek zuhanása miatt. De olcsóbbak lettek az olajfajták, a nemesfémek és a kriptoeszközök is, s aminek az orosz-ukrán háború miatt csaknem egész Európában örülhetnek, a gáz is.

Bár a nyitást követően felfelé indultak az amerikai részvényindexek csütörtökön, később megfordult az irány, s végül mindhárom fontosabb mutató a negatív tartományban zárt. Az S&P 500 0,8, a Dow Jones 0,3, míg a technológiai vállalatok részvényeit tömörítő Nasdaq Composite 0,61 százalékkal került lejjebb. 

Törékeny árfolyamok. Fotó: Depositphotos
Törékeny árfolyamok. Fotó: Depositphotos

A ma reggel elsőként kinyitott ázsiai börzék barométerei vegyes képet mutattak. A kamatemelési félelmek hatására a hongkongi Hang Seng 0,42, a tokiói Nikkei 0,43 százalékos mínusszal hagyta maga mögött a hetet, ezzel szemben a kínai Shanghai Composite-nak sikerült 0,13 százalékkal feljebb kapaszkodnia.

Európában viszont már egyöntetűen borús volt a kép. A vezető indexek közül a kereskedés első két órájában a frankfurti DAX 1,62, a londoni FTSE 0,78, a párizsi CAC-40 1,56  százalékkal gyengült.

A negatív hangulat alól a hazai tőzsde sem tudta kivonni magát. A BUX 0,8 százalékos bukóban állt, miután a mozgását legjobban befolyásoló blue chipek a 0,7 százalék körüli mértékben erősödött Magyar Telekom kivételével estek. A Mol 0,8, míg az OTP Bank és a Richter 1-1 százalék körül.

Az OTP visszakozására magyarázat lehet, hogy tegnap érkezett egy célár-csökkentés. Egy viszonylag kevésbé ismert cég, az Autonomous Research 10 682 helyett már csak 10 392 forintra várja a bankpapírokat 2023 októberére. Más kérdés, hogy még ennek a teljesülése is 17 százalékos felértékelődést jelentene. 

A Richter mozgása viszont már kevésbé érthető, annak fényében, hogy a gyógyszergyártó által ma reggel bejelentett tranzakció – román leányának értékesítése – inkább könnyebbség, mivel annak eredménytermelő képessége az Equilor Befektetési Zrt. értékelése szerint nem volt túl magas, ráadásul az eladás csökkenti a Richter devizakitettség miatti eredményfluktuációját és javítja a marzsokat.

 

A forint az utóbbi huszonnégy órában óriási kilengéseket mutat. A csütörtöki, az euróval szembeni 413 feletti szintről egészen 407 környékéig erősödött, s a mai napot is ezen a szinten nyitotta. 9 óra után aztán meredeken zuhanni kezdett, aminek következtében az uniós pénz egységéért 11 óra körül már 412 forintnál is többet kellett leszurkolni, míg a hazai fizetőeszköz dollárral szembeni árfolyama már a 423-as szintet karistolta. 

Továbbra is főleg a gázárakat és az EU-s pénzek körüli híreket érdemes figyelni a makroadatokon és a monetáris politikai üzeneteken túl – írta a KBC Equitas a ma reggeli elemzésében.

A forinthoz hasonló utat jártak be az olajárak. Azok a kínai karanténszabályokon való enyhítés bejelentésére csütörtökön kilőttek, ám ezt a nyereséget ma visszaadták, egy-egy százalékot meghaladó mínuszban állt a két fő fajta, az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 83,5 dollár körül, míg az északi-tengeri Brent 91 dollár felett cserélt gazdát.

Ami meg a másik fő energiahordozót illeti, a gáz tőzsdei ára ma 9 százalék feletti mínuszban is állt az irányadó holland TTF gáztőzsdén, ami annak tudható be, hogy kedvező hírek érkeztek az uniós gázársapkáról érkező tagállami megbeszélésekről.

A nemesfémek jegyzése is csökkenőben, az arany unciájáért 0,7 százalékkal kevesebbet, 1625 dollárt kellett adni, míg az ezüst még nagyobb, 1,9 százalékos esést követően 18,3 dolláron forgott. Így hát már a második hete tart az ereszkedés, ami a Fed héjamagatartásával, vagyis azzal indokolható, hogy az állampapírhozamok emelkedtek annak hatására, hogy a befektetők biztosra veszik az alapkamat-sáv további, akár 75 bázispontos emelését a november 2-án esedékes ülésen.

Az általános piaci eső trend alól a kriptoeszközök sem tudták kivonni magukat. A Bitcoin árfolyama 0,5 százalékkal, 19 ezer dollár alá, míg az Ethereum 0,8 százalékkal, 1280 dollár környékére ment le.

A befektetők döntéseit befolyásolni képes híreket is egy kriptós vonatkozásúval kezdjük. 

Az Equilor számolt be arról, hogy a Bitcoin Group vásárolhat meg egy 268 éves német bankot. A Bitcoin Group, mely saját kriptotőzsdével és jelentős kriptobefektetésekkel rendelkezik, a Bankhaus von der Heydt német bankot szerezheti meg, melyet 1754-ben alapítottak. Korábban a BitMEX is érdeklődött a hitelintézetért, ám az a felvásárlás nem valósult meg. Meg nem erősített információk szerint a bank értéke 20 millió dollár lehet és a mostani tulajdonos nem szeretne további tőkét invesztálni a bankba, így logikus lépés lehet az eladás. A potenciális felvásárlást egyik fél sem erősítette meg.

Ugyancsak az Equilor hívta fel ügyfelei figyelmét arra, hogy közeledik a Twitter felvásárlásának hatérideje. A meg nem erősített hírek szerint mind Musk, mind a Twitter jogi és banki csapata keményen dolgozik azon, hogy sikerüljön tető alá hozni a megállapodást, melynek a bíróság által megállapított határideje október 28. Miután korábban a két fél éles vitát folytatott, most részben közösen dolgoznak azon, hogy sikerre vigyék a felvásárlást. Annak egyik kulcseleme a 13 milliárd dollárnyi kötvény kibocsátása, melyre, ha minden a terv szerint alakul, jövő kedden kerülhet sor a Morgan Stanley segedelmével. Annak ellenére, hogy most úgy tűnik, Musk és a Twitter menedzsmentje között nyugalmi állapot van, még korántsem biztos, hogy megvalósul a megállapodás. Ráadásul többen Musk finanszírozói közül radikális változásokat szeretnének a cégnél, az ott dolgozók akár 75 százalékának az elbocsátását is kérik, amit nem biztos, hogy egyszerű lesz megvalósítani. A felvásárlási mizéria előtt a menedzsment 25 százalékos leépítést tervezett, az új befektetők ezt kapcsolnák turbófokozatra.

Árfolyam

A KBC azt emelte ki, hogy hatalmas esést produkált a zárást követően a Snap árfolyama. Minden jel arra mutat, hogy a befektetők finoman szólva sem voltak elégedettek a tegnap közzétett negyedéves jelentéssel. Ugyan sikerült nyereséget felmutatnia a cégnek, a bevételek nem érték el az elemzők által kitűzött szintet. Most először történt meg a Snappel, hogy mindössze egyszámjegyű éves bevételnövekedési ütemet produkált, ezzel kellemetlen meglepetést okozva a befektetőknek. A növekedési kilátások sem túl pozitívak, a kedvezőtlen makrogazdasági környezet nagy pofont adott a vállalatnak, így elbocsátások, költségcsökkentő lépések várhatók a közeljövőben is. Pozitívumként azért kiemelendő, hogy még mindig nagymértékű felhasználói bázissal rendelkezik a Snap, így a várakozásoknál is több, összesen 363 millió aktív felhasználóról számolt be a negyedév kapcsán.

Emellett a KBC azt is érdemesnek tartotta kihangsúlyozni, hogy a vártnál nagyobb ütemű előfizetői bázis növekedése, illetve a meggyőző negyedéves eredmények jelentős emelkedést váltottak ki az AT&T árfolyamán. Sikerült 30 milliárd feletti bevételt realizálnia a társaságnak, továbbá 68 centes EPS-t (azaz egy részvényre jutó eredményt) ért el az AT&T. Több mint 700 ezer új mobilelőfizetővel bővült a társaság bázisa, ami jelentősen felülmúlta az előzetes elemzői várakozásokat.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG