4p
Rossz volt a hangulat a tőzsdéken, talán a közelgő kamatemelés, talán a Deutsche Bank újabb tőkeemelése miatt. A BUX egész szépen tartotta magát, főleg a Mol miatt, a forint viszont gyengébb lett, az euró a 310-et ostromolja.
A Mol töltőállomásának átadása Prágában 2015. május 5-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Kínában a Nagy Népi Gyűlés alkalmából lefelé módosították a GDP-előrejelzést, és Észak-Korea is újra rakétákkal lövöldözött, de ez a piacokat nem nagyon hatotta meg, a kínai tőzsde például enyhén emelkedni tudott. Az európai tőzsdéken már sokkal rosszabb volt a hangulat, aminek fontos eleme lehetett a Deutsche Bank. Nem zörgött a haraszt hiába, a bank nyolcmilliárd eurós tőkeemelést jelentett be, még márciusban, komoly diszkonton a pénteki záróárhoz képest.

Nem csoda, hogy a részvény majdnem nyolc százalékos mínuszban végzett. A német és francia indexek 0,6, a brit 0,3, az EuroStoxx 50 pedig 0,4 százalékkal esett ma. Az amerikai tőzsdék is hasonló mínuszban voltak hat órakor, az S&P 500 0,5, a Nasdaq 0,7, a Dow Jones 0,4 százalékkal volt lejjebb.

Mennyit ér az OTP?

A BUX index ehhez képest szépen tartotta magát, százalékban jelentéktelen mértékben, pár ponttal esett csak. A Mol 0,45 százalékkal fel, az OTP és a Richter ugyanekkora mértékben lefelé ment, a három részvény így 20 790, 8910 és 6475 forint lett. A Telekom 0,6 százalékkal felfelé ment, 501 forintra. A pénteken felvásárlást bejelentő két cég ma is száguldott, a Konzum 19, az Opimus 14 százalékkal emelkedett.

Több brókercég is említette, hogy a Morgan Stanley az OTP célárát 8368 forintról 8180 forintra csökkentette, de van, aki szerint ehhez tartást, van, aki szerint felhalmozást javasol. Egyik sem túl logikus, hiszen a részvény a célárnál jóval magasabban, 8900 felett forog. De a brókercégek általában nem szeretnek eladási ajánlatokat megfogalmazni, hogy ne őket hibáztassák, ha leesik a papír ára.

A régióval együtt gyengült a forint?

A forint gyengült, 309,95 az euró, miután megérintette nemrég a 310-es határvonalat is. Az Equilor Befektetési további forintgyengülésre számított reggel, szerinte a 310-es szintnél a 200 napos mozgóátlag jelenti az első komolyabb ellenállást. „A múlt héten jelentős tőkekiáramlást láthattunk a régiónkból, a forinttal együtt gyengült a lengyel zloty is, mely az amerikai kamatemelési várakozásokkal lehet összefüggésben” - írták.

Most már tényleg jöhet a kamatemelés

Miután pénteken Janet Yellen is megszólalt, és kamatemelés-párti szavakat mondott, közel 100 százalék már a valószínűsége a piac szerint, hogy március 15-án a Fed emeli a kamatokat. Az Erste szerint az utolsó akadályt a pénteken megjelenő munkaerő-piaci adatok jelenthetik. A dollár hol erősödik, hol gyengül, az euró/dollár most éppen lejjebb, 1,0585-ön áll. A kamatemelés a részvényeknek nem biztos, hogy jót tesz majd.

Az olajat megint többféle hatás éri, Líbiában például kiújultak a harcok, az OPEC-termelés-korlátozás látszólag sikeres, az amerikai olajkutak száma viszont kitartóan emelkedik, az USA olajkészletei csúcson vannak. Az árfolyam ma kissé esik, a WTI 53,10, a Brent 55,90, hónapok óta eléggé szűk sávban mozognak. A nemesfémek, talán a kamatvárakozások miatt, ismét esnek.

Hígítás a német banknál

A Deutsche Banknál nyolcmilliárd eurónyi forrást vonnának be, a jelenlegi részvényszám felére rúgó mennyiségű új részvény kibocsátásával, melyeket március 21-től jegyezhetnének a részvényesek – írta a KBC Equitas. „Már legutóbb is szkeptikusan figyeltük a részvény mozgását, a mai nagy eséssel ráadásul már a rövid távú technikai kép is elcsúnyult: kiesett az emelkedő csatornából a papír, amit akár újabb mélypontok is követhetnek” - jelezték előre.

Az olaj hosszú távú kilátásairól az Equilor blogja írt, eszerint például közel 600 millió elektromos gépkocsinak kellene az utakra kerülnie ahhoz, hogy az olajárakat jelentősen befolyásoló keresletváltozás alakuljon ki. Jelenleg kevesebb, mint kétmillió ilyen autó fut világszerte.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42950 42890 43400 +0,68% 42940 42950 8 073 452 290 HUF 2026-11-05 15:10:32
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4988 4998 3 292 441 576 HUF 2026-11-05 15:08:09
MTELEKOM 2882 2872 2938 -1,30% 2882 2890 813 966 076 HUF 2026-11-05 15:10:35
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 12990 468 968 940 HUF 2026-11-05 15:08:29
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 25 807 026 HUF 2026-11-05 15:10:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG