4p
Akkorát zuhant az olaj pár nap alatt, valósággal leesett a grafikonokról, aminek számos oka van. Az Iránnal folyó tárgyalások haladnak, állítólag sok millió hordónyi olaj várja behajózva a zöld lámpát. Az USA készletei ismét emelkedtek, a görög és főleg a kínai feszültségek sem tesznek jót.
„Az olaj leesik a grafikonról” – írta a Wolf Street tőzsdei blog. Eszerint vagy két hónapig rosszul nézett ki a készletek szintje az USA-ban, az olaj ára ennek ellenére stabil maradt a közelmúltig. Az amerikai típusú WTI 60 dollár körül ingadozott, a Brent 64-65 dolláron. Azután 53, illetve 57 dollár környékére estek le, tegnap este volt a legnagyobb a zuhanás, 5-6 százalékos egyetlen nap alatt.

Igaz ugyan, hogy az olaj nagyot esett, főleg az utóbbi két hónap stagnálásához képest, de hozzátehetjük azt is, hogy ezzel együtt hasonló szinten van, mint volt három hónappal ezelőtt. Mélypontjukat januárban érték el 44-46 dollár körül.

Jöhet az iráni olaj

Az esésnek többféle oka lehet. Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint részben a kínai növekedési félelmek, részben a görög aggodalmak miatt, részben pedig az iráni atomprogrammal kapcsolatos tárgyalások miatt esik. „A friss információk szerint a fő szöveg kész, és már csak az 5. mellékletről zajlik az egyeztetés a mai bécsi találkozón.”

„Az iráni olaj pedig alig várja, hogy megszülessen a megállapodás és elinduljon a globális piacok felé. Különböző becslések szerint akár 30-50 millió hordó olaj már tankerekben várja, hogy elindulhasson célja felé, masszív túlkínálatot okozva az olaj piacán” – írják.

Minden bizalom alapja az ellenőrzés

Az Equilor hírlevele szerint mint azt már korábban számos alkalommal láttuk, a határidőt újfent meghosszabbíthatják. „A múlt heti nyilatkozatok alapján ilyen közel még nem álltak a felek a megegyezéshez, de néhány sarokpont esetében továbbra is sincs konszenzus. A nyugati hatalmak vizsgálóbizottságot kívánnak küldeni azokra az ismert és egyéb lehetséges kísérleti pontokra, ahol urándúsítást végezhetnek, ám ezt a kérést a teheráni vezetés egyelőre elutasította” – írja a brókercég.

Átmeneti lesz az iráni megegyezés hatása?

Az Equilor szerint a kőolaj árfolyama csupán „átmeneti gyengülést mutathat egy esetleges megegyezést követően. Iránból a 2003-ban kivetett szankciókat követően kivonultak a külföldi olajipari vállalatok és jelenleg nincs olyan külföldi cég az országban, amely jelentősebb beruházással támogatná az olajkitermelés növelését”.

A múlt héten a konszenzussal ellentétben 8 hét óta először mutatott növekedést az EIA készletjelentése, ezzel az amerikai készletállomány 80 éve nem látott magas szintre bővült. Ugyanakkor ez a folyamat átmeneti lehet. A jövő heti készletjelentés függvényében az árfolyam visszakapaszkodhat a 60 dollár körüli szintekre – prognosztizálja a brókercég.

Az OPEC is önti az olajat

Az OPEC semmi jelét nem mutatja annak, hogy csökkentené a kitermelését – írja a Wolf Street. A kitermelése negyedik hónapja nőtt júniusban, és 2012 augusztusa óta nem látott magas szinten van. A cikk szerint az iráni kitermelés, ha létrejön a nukleáris megegyezés, igenis alaposan megugorhat, a jelenlegi 1,2 millió hordóról 2,3 millió hordóra, majdnem duplájára.

Ráadásul eközben az USA-ban is enyhén tovább nő a kitermelés, hosszú idő, december eleje óta először ismét nőtt a kutak száma, amit a 60 dollár feletti hordónkénti idézett elő az utóbbi időben. Annak ellenére nőttek a készletek legutóbb, hogy megkezdődött a nyári autósszezon, emiatt készletcsökkenést várt a piac.

Kína fontosabb, mint a görögök

Bár a görög fejlemények sem éppen kedvezőek az olajnak, sokkal fontosabb Kína, amelyre most minden szem szegeződik mint fő importőrre – írja a Wolf Street. Csakhogy ott is megtorpanóban a gazdaság és összeomlóban a tőzsdei részvénypiac, az olaj szempontjából a lehető legrosszabbkor – teszik hozzá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG