1p
A Facebook tavalyi IPO-ját a történelem egyik legrosszabb tőzsdei debütálásaként fogják jegyezni, egyben az volt az év egyik legnagyobb pénzügyi eseménye, igaz, leginkább a céget övező csinnadratta miatt. 2013-ra eltűnődhetünk azon, vajon a Twitter lesz-e a következő jelentős szereplő az IPO-k sorában. A vezetés célzásait tekintve úgy tűnik, hogy a cég éppen arra készül, hogy a nyilvánosság elé lépjen.

Eric Jackson, az IronFire Capital alapítója szerint biztosan van rá lehetőség, hogy 2013-ban nyilvános részvénykibocsátásra adja a fejét a Twitter, mert rohamosan nő a cég. Azt csiripelik a piacon, hogy a vállalat hirdetési bevételei 2013-ban 1 milliárd dolláron tetőzhetnek, ez pedig éppen alkalmas lehet egy nyilvános tőzsdei kibocsátás elindításához. Ez rendkívül lenyűgöző növekedés, amikor – a Techcrunch szerint - a Twitternek nagyjából 350 millió dollár volt a teljes bevétele 2012-ben és ennek az 50 százaléka a mobil hirdetésekből jött be - írja a yahoo.finance blogja.

Akár szerencse, akár nem, ők rájöttek, hogy az ő szolgáltatásuk egyedülálló módon alkalmazható a mobil eszközökre, és a Facebookkal összehasonlítva így könnyebben tudják eljuttatni a hirdetéseiket – mondja Jackson, aki szerint a cég megléphetné az IPO-t 2013-ban, de szerinte nem tanácsos. A Facebookon túl Jackson rámutat az olyan technológiai cégek küzdelmeire, mint a Zynga és a Groupon, amelyek 2011 vége felé léptek ki a tőzsdére és a következő évben mindegyik jelentős növekedési nehézségeket tapasztalt. A vállalatok részvényei leértékelődtek, 75 és 78 százalékra 2012-ben.

És az Instagram a legutóbbi példa, amely megjárta a rögös utat. A Facebook tulajdonában álló fénykép megosztó alkalmazás felborzolta a kedélyeket egy kísérlet során, amikor lökést próbált adni a bevételeknek azzal, hogy megosztotta a felhasználók fényképeit a hirdetőkkel. Akkora volt a felzúdulás, hogy a cég visszalépett és azonnal elnézést kért.  A leckét tehát megtanulták, habár nem lehet hibáztatni őket, amiért megpróbáltak pénzre váltani a tartalmakat. Amikor a Facebook megvásárolta az Instagramot 1 milliárd dollárért áprilisban, akkor egyáltalán nem hozott bevételt.

Jackson szerint ez felvet egy kérdést: biztos, hogy a hirdetés a jó üzlet modell ennek a sok mobil cégnek? Ő abban hisz, hogy a Twitternek van egy előnye itt a Facebookkal szemben, csak szimplán azért, mert az ő hirdetéseik kisebbek és könnyebb azokat figyelmen kívül hagyni. Jackson szerint „az emberek nem szeretik a hirdetéseket és így adódik a probléma: ha a Twitter nem vesz ki pénzt, nem profitál a hirdetésekből, akkor miből?”

Már a Facebook esetében is látszott, hogy a felhasználók körében elért népszerűsége még nem garancia arra, hogy – legalábbis az első évben – sikeres pályát fussanak be egy hasonló technológiai fenegyerek papírjai a tőzsdei kibocsátás után. Ráadásul akkora megdöbbenést okozott az első időkben a Facebook lejtmenete, hogy már ez önmagában elég lenne ahhoz, hogy a Twitternek inába szálljon a bátorsága.

 

 

A mobileszközök hirdetési bevételei a Facebook esetében is meghatározóak voltak, hiszen egyebek mellett ez vezetett oda, hogy az első hetekben gyakorlatilag állandóan mínuszban voltak a papírok. Bár a közösségi oldal részvényei lassan emelkedő pályára állnak, de az elemzők még mindig óva intenek a bevásárlástól. Az újonnan tőzsdére lépő cégeknek előbb bizonyítani kell – ez pedig eddig nem nagyon sikerült egyik technológiai vetélytársnak sem. Arról nem is beszélve, hogy a részvénypiacokon ebben az évben is hullámvasútra számítanak a szakértők.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG