8p

A legnagyobb hazai hitelintézet ugyanis vizsgálja a közép-ázsiai országban a vételi lehetőségeket. Ez is elhangzott azon a sajtótájékoztatón, amelyen az OTP illetékesei beszámoltak arról, hogy a most még tizenegy országban jelenlévő bankcsoport rekordbevétel mellett az ugyancsak csúcs-szinthez közeli nyereséget ért el a második negyedévben. A forint az euróval szemben a 353-354-es sávban oldalazik, a világpiaci kőolajárak viszont újra emelkednek, amit Joe Biden az USA-n kívüli OPEC-országok kitermelésének csökkentésével szeretne letöretni.

Nemcsak a viszonylagos uborkaszezonra, hanem a piaci súlyára tekintettel is mindenképpen az OTP-vel kell kezdenünk a szokásos napi pénz- és tőkepiaci körképünket. A Csányi Sándor által irányított hitelintézet még az elemzői várakozásoknál is fényesebb második negyedévi adatsort pakolt a ma hajnalban közzétett tőzsdei gyorsjelentésébe. Bevételei éves szinten enyhébben, 316,5 milliárd forintra emelkedtek, igaz, ez is elég volt a rekorddöntéshez. Profitja viszont jelentősen magasabb lett, mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy a kockázati költségei is nagyobb ütemben csökkentek. Nem csoda, hogy a tizenegy országban jelenlévő OTP-csoport csaknem 122 milliárd forintos április-június közötti adózott nyeresége több mint a másfélszerese lett az előző, a koronavírus-járvány első hullámával terhelt időszakáénak. Ha pedig kivesszük a korrekciós tételeket, akkor még magasabb, 129 milliárd lenne a profit.

A bankcsoport összesített hitelállománya az előző negyedévi 2 százalékos növekedést követően a második negyedévben 5 százalékkal gyarapodott. A legjobban Magyarországon (méghozzá figyelemreméltó mértékben, 10 százalékkal), Ukrajnában és Romániában, míg az orosz leánybanknál sikerült megállítani a zsugorodást. Új hitelekből az OTP-csoport április-június között több negyedév után először helyezett ki többet, mint amennyi betétet elhelyeztek nála, utóbbiak ugyanis éves szinten 1 százalékkal híztak.

Konszolidált nettó kamatmarzsa a második negyedévben 3,47 százalék volt. Ám ez az érték a magyar, az ukrán és az orosz kamatemelések miatt növekedhet, különösen, hogy az elemzők az év végéig mindhárom országban további monetáris szigorításokat várnak. Erre Magyarországon augusztusban szinte biztosan sor kerül.

A működési költségek minimálisan, 1 százalékkal lettek csak magasabbak a második negyedévben az elsőhöz képest. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bankcsoport valamennyi tagja nyereséges lett. A legnagyobb javulást a bolgár, a horvát, a szlovén és a román bank érte el. Összességében a külföldi leányok OTP-csoporthoz való eredményhozzájárulása 53 százalékra emelkedett, vagyis már több profit termelődött a Magyarországon kívüli tíz felségterületen, mint az anyabanknál.

Biztató a nettó díj- és jutalékbevételek 12 százalékos negyedéves emelkedése, mivel az egyértelműen az üzleti aktivitás erősödésének és a nagyobb tranzakciós volumeneknek köszönhető. E tekintetben azok az országok vitték a prímet, ahol a turizmus jelentős súllyal bír, mint Horvátország, Montenegró és Albánia.

A menedzsment arra számít, hogy az első félévi 6 százalékos éves dinamika miatt a hitelállomány az év egészében több mint 10 százalékkal is növekedhet. Ezt a gyorsjelentésben szereplő értékelés szerint csak egy esetleges negyedik hullám, illetve az arra adott politikai reakciók írhatják felül. Ugyanakkor növekedési várakozásaikat Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a járvány esetleges újabb hulláma esetén is tarthatónak nevezte a gyorsjelentést követő mai sajtótájékoztatón.

Elégedett lehet Csányi Sándor az általa irányított bankcsoport második negyedévi teljesítményével. Fotó: MTI
Elégedett lehet Csányi Sándor az általa irányított bankcsoport második negyedévi teljesítményével. Fotó: MTI

A bank továbbra is elkötelezett aziránt, hogy a felfüggesztett, összességében 119 milliárd forintra rúgó 2019-es és 2020-as osztalékot kifizesse a részvényeseknek. Más kérdés, hogy e szándék ellenére az OTP-papírok tulajdonosainak egy ideig még bizonyosan várniuk kell, hiszen a gyorsjelentés megjelenését követően alig néhány órával adta ki a Magyar Nemzeti Bank, hogy felszólította a hitelintézeteket, 2021. december 31-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi év, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére. 

A következő osztalékfizetés a jövő évi közgyűlés után 3 évet érintően lesz. Idén október és december között osztalékelőleg kifizetése kerülhet szóba – közölte Bencsik.

Az OTP potenciális terjeszkedési lehetőségei kapcsán pedig a vezérigazgató-helyettes elmondta, 2022 második negyedében zárhatják le a legutóbbi szlovén tranzakciót. Jelenleg Üzbegisztánban vizsgálják a lehetőségeket, vonzó befektetésnek tartják a piacot. Emellett több más tárgyalást is folytatnak, ám erről bővebbet nem árult el.

„A mostani pozitív fejleményekhez az összes leány hozzájárult, azonban a moratóriumok miatt továbbra is jelentős a bizonytalanság a hitelállomány minőségével kapcsolatban. Pozitívum a nettó kamatmarzs negyedéves stabilizálódása, ráadásul a kamatemelések miatt a második félévben akár tovább is javulhat. A mostani pozitív eredmények és az integráció részsikerei is arra ösztökélhetik a vezetőséget, hogy újabb akvizíciós célpontok után nézzenek a már bejelentett szlovén felvásárláson felül is” – adott gyorsértékelést az OTP második negyedéves adataira az Equilor Befektetési Zrt.

Mindenesetre a jó hírek nem mozgatták meg a befektetőket, az OTP-részvények csütörtök délelőtt, 11 óra magasságában mindössze 0,15 százalékos pluszban álltak, 350 forintra a júniusban felállított 17 025 forintos történelmi csúcsuktól. Igaz, még e szerény drágulással is kiemelkedtek a többi hazai blue chip közül, miután azok árfolyama kivétel nélkül csökkent, a Magyar Telekomé 0,6, a Molé 0,4, míg a Richteré 0,3 százalékkal.

Itt nézheti meg, hogyan teljesítenek részvényei >>

A forint oldalazik, az euróval szemben továbbra is az elmúlt napokban kialakult 353-354-es sávban tartózkodik, a dollárral szemben pedig valamivel a 301-es szint felett.

Ez utóbbi picit magasabb az elmúlt napokhoz képest, miközben a világpiaci kőolajárak is magukhoz tértek. Az északi-tengeri Brent fajta jegyzése például már a 71,6 dollárt közelíti. Ha e két tényező nem mozdul lefelé (azaz nem erősödik a forint és nem lesz olcsóbb az olaj), akkor az elmúlt napok kegyelmi állapotának hamar vége szakadhat a hazai benzinkutakon és a kétszeri csökkenést, valamint a péntektől bejelentett stagnálást újbóli drágulás követheti.

Feltéve, ha nem fogadják meg az OPEC-országok Joe Biden kérését. Az amerikai elnök ugyanis a kitermelés növelését kérte, pont annak érdekében, hogy letörhessék az üzemanyagárakat. Más kérdés, hogy a reakcióra még jó három hetet várni kell, az OPEC+ ugyanis legközelebb szeptember 1-jén ülésezik, akkor tudják tehát áttekinteni a folyamatokat. A republikánusok egyébként nem értenek egyet Biden kérésével, mondván, az nehezen egyezthető össze az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel. Külföldi elemzők pedig amiatt értetlenkedtek, miért nem az amerikai olajkitermelőket kérte elnökük a termelés növelésére. Hiszen az USA energiahivatala, az EIA tegnapi adata szerint a múlt héten csökkent 448 ezer hordóval az amerikai olajkészlet-állomány. Ma az OPEC olajpiaci jelentése adhat némi fogódzkodót a befektetőknek.

Ám az amerikaiakat jelenleg az üzemanyagáraknál jobban foglalkoztatja a negyedik hullám. Ennek jele, hogy a Southwest Airlinesnál az utóbbi hetekben jelentős mértékben mondják vissza a foglalásokat, amit a cég menedzsmentje közleményében a delta variáns fokozódó jelenlétének tud be. Egyúttal a légitársaság figyelmeztetett, ha e negatív trend kitart a harmadik negyedév végéig, akkor nagyon nehéz lesz profitábilisan zárnia a július-szeptember közötti üzleti periódusát. E borús kilátás hatására a szerdai nyitásban esett a légitársaság részvénye, ám később korrigált és a napot 1,4 százalékos pluszban zárta.

Friss árfolyamokat itt talál >>

Ennél több mint kétszer nagyobb, 3,2 százalékos pluszt halmozott fel a Coinbase, miután az egyik legnépszerűbb kriptotőzsde gyorsjelentésében a piaci várakozásoknál jóval magasabb második negyedéves árbevételről és adózott nyereségről tájékoztatta a publikumot. Különösen az árbevétel-növekedése lélegzetelállító, hiszen az idei második negyedévi 2 milliárd dollárral szemben egy évvel korábban még 178 millió dollárnyi bevételre tett szert a kereskedési díjakból.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41470 41400 42830 -2,19% 0 0 23 648 236 110 HUF 2026-10-14 17:13:46
MOL 4974 4900 4990 +1,59% 0 0 3 164 930 688 HUF 2026-10-14 17:13:59
MTELEKOM 2656 2600 2658 +2,15% 0 0 1 325 361 520 HUF 2026-10-14 17:05:12
RICHTER 12590 12410 12650 +2,78% 0 0 2 096 074 930 HUF 2026-10-14 17:09:04
OPUS 208 207 217 -3,47% 0 0 55 419 415 HUF 2026-10-14 17:08:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG