3p

A szerdai tőzsde kereskedésben az Apple-részvények drágulása révén a társaság piaci értéke átlépte a 2000 milliárd dollárt. Soha korábban amerikai vállalat nem volt még ilyen értékes.

New York-i idő szerint 11 órakor az Apple részvények 467,77 dollárra ugrottak, amelynek köszönhetően a társaság történelmi szintre lépett. A cég összértéke, vagy szakszóval piaci kapitalizációja ugyanis elérte a 2000 milliárd dolláros szintet. Mindez alig két évvel azt követően sikerült, hogy az amerikai vállalatok közül elsőként érték el az 1000 milliárdos mérföldkövet.

Utóbbi, vagyis az 1000 milliárdos szint megugrása az Apple mellett az Amazon, a Microsoft és a Google anyacége, az Alphabet számára is sikerült azóta. Az amerikai vállalatok közül viszont a következő lépcsőfokot is ők érték el elsőként. Van viszont egy másik társaság, amely járt már ilyen magaslaton: a Saudi Aramco olajipari óriás a tőzsdei bevezetést követően elérte ezt a cégértéket. Más kérdés, hogy azóta a gazdasági bizonytalanság és az olajárak visszaesése a szaúdi társaság értékét visszavetette, míg az Apple a járvány miatt márciusban ugyan megingott, azóta viszont töretlenül erősödik. Emiatt a nyár folyamán a cég már a világ legértékesebb vállalatává vált, és most már a 2 ezer milliárdos lélektani szintet is sikerült megugraniuk.

Az Apple mind az elmúlt 10 évben, mind az idén jócskán felülteljesítette a piaci benchmarknak számító S&P 500-as mutatót. Tavaly a részvény értéke több, mint 100 százalékkal növekedett, de idén a márciusi mélyponthoz képest is dupla árfolyamot láthatunk.

Kivárás volt a pesti börzén

A magyar piacon nem láthattunk hasonló sikereket, a befektetők meglehetősen passzívak voltak, ami a négynapos hétvége miatt persze nem olyan nagy meglepetés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,18 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 36 043,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 9 forinttal, 0,52 százalékkal 1719 forintra gyengült, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,92 százalékkal 10 800 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 378 forintra csökkent, forgalma 99,4 millió forint volt.

Nyugat-Európában is optimizmus volt

Nem csak a tengerentúli piacokon uralkodott optimizmus, hanem Európa nyugati felén is. Emelkedéssel zártak ugyanis a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán. A befektetők kockázatvállalási kedvét fokozta, hogy a New York-i tőzsdeindexek mostanra ledolgozták a koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségeiket és ismét történelmi csúcsokon járnak.

A londoni FTSE-100 mutató 0,58 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,74 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,79 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,06 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,72 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,65 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,68 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,85 százalékkal emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG