4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 385,84 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel 98 871,60 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 18,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest – jelentette az MTI.

Az Euqilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT eseménytelen napot zárt, akárcsak az európai tőzsdék többsége. A részvénypiacok az Egyesült Államokban is gyengélkednek az átmeneti költségvetés elfogadását övező bizonytalanságok miatt, egyedül a gyógyszercégek részvényei teljesítenek jól. Valószínűleg a Richter is ennek köszönhetően erősödik, a vásárlók amerikai befektetők lehetnek – tette hozzá Szemán Zoltán.

  • A Mol 62 forinttal, 2,25 százalékkal 2698 forintra csökkent 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 1,24 százalékkal 28 690 forintra esett, forgalmuk 13,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,66 százalékkal 1774 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 385 forinttal, 3,96 százalékkal 10 110 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9362,94 ponton zárt kedden, ez 130,5 pontos, 1,41 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Még a Richter épülete is úgy látszik belehajlott a nagy emelkedésbe
Még a Richter épülete is úgy látszik belehajlott a nagy emelkedésbe
Fotó: Richter

Pozitív zárás az európai tőzsdéken

A STOXX 600 index 0,47 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,36 százalék nyereséggel fejezte be a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,46 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,33 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,19 százalékkal végzett magasabban. Milánóban az FTSE MIB index 0,30 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,71 százalékos nyereséggel zárt.

Európában főként a Wall Street enyhe emelkedése és az ázsiai piacok vegyes teljesítménye mellett főként a gyógyszeripar húzóereje befolyásolta az árfolyamindexek alakulását, miközben az olajárak csökkenése szintén befolyásolta az energiaipari részvényeket. A párizsi index a nap túlnyomó részét negatív tartományban töltötte, de zárásra szerény nyereségbe fordult.

Az indexnek az európai trendtől eltérő mozgását az energia- és egészségügyi szektor gyengélkedésének tulajdonítják piaci megfigyelők, különösen a TotalEnergies, ENGIE és Sanofi részvényeinek esésének. Ezen túlmenően a luxuscikk forgalmazó cégek részvényei is visszaestek, például a Hermes és a Kering. Az olajárak csökkentek kedden az OPEC+ termelésének növekedése és a globális túlkínálati aggodalmak miatt, amivel szemben a geopolitikai feszültségek továbbra is kiegyenlítő hatást fejtenek ki. A jelentések szerint az OPEC+ vasárnapi ülésén jóváhagyhatja a novemberi termelés további 137 ezer hordó/napos növelését. Emellett szombaton újraindult az iraki Kurdisztán régióból származó olajexport az Irak-Törökország csővezetéken keresztül, miután egy ideiglenes megállapodás véget vetett a két és fél éves szünetnek. Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj és a Brent ára egyaránt 1,49 százalékos napi csökkenésnél járt, hordónként 62,50 és 66,09 dolláros áron.

Az arany ára kedden tovább emelkedett, nap közben unciánként 3870 dollárnál új rekordot állított be. A jegyzés az európai piaci záráskor unciánként 3838,18 dolláron állt 0,13 százalékos emelkedéssel.

A dollárindex kedden csökkent, már a harmadik egymást követő kereskedési napon, miután aggodalmak merültek fel egy esetleges amerikai kormányzati leállás miatt, amely késleltetheti a havi foglalkoztatási jelentés e héten esedékes közzétételét. Az index 97,86 ponton áll 0,04 százalékkal alacsonyabban.

Az euró 1,17 dollár felett jár, miután a nemzeti inflációs jelentések az euróövezet négy legnagyobb gazdaságában emelkedő fogyasztói árakat mutattak, megerősítve azokat a várakozásokat, hogy az EKB egyelőre kerülni fogja a kamatcsökkentést.

Németország inflációja 2,4 százalékra ugrott, meghaladva a 2,3 százalékos előrejelzést, míg Franciaországban (1,2 százalék) és Spanyolországban (2,9 százalék) szintén gyorsabb áremelkedés volt tapasztalható, Olaszországban pedig 1,6 százalékon maradt az infláció. Az euróövezet inflációja szeptemberben valószínűleg öthónapos csúcsot érhet el el. Az eurót az európai piaci záráskor változatlan árfolyamon, 1,1730 dolláron jegyezték.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42180 41110 42180 +0,79% 42160 42190 5 344 531 200 HUF 2026-11-03 14:43:40
MOL 5035 4942 5065 +1,72% 5025 5035 1 874 492 622 HUF 2026-11-03 14:43:40
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2894 2896 537 118 494 HUF 2026-11-03 14:43:34
RICHTER 13050 12840 13070 +0,38% 13050 13070 607 704 460 HUF 2026-11-03 14:43:34
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 195 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG