5p
Az idei év ijesztően indult a tőzsdéken, kiadós, három napos eséssel, és a január is mínuszos lett, legalábbis Amerikában. Utána azonban szakadatlan emelkedés következett, ami azóta is tart, a főbb piacok abszolút csúcsokra értek. Mintha 6 év után már semmi sem tudna a bika útjába állni. Vajon meddig mehet ez így?

Pénzáramlás és technika

Mint már sokszor említettük, a 6 éve zajló tőzsdei ralit legfőképp az olcsó pénz hajtja, ami élteti a tőzsdét, mint forrás a patakot. Márpedig azóta példátlanul alacsonyak a kamatok Amerikában, Európában és Japánban egyaránt. Mindezt pénznyomdák, eszközvásárlási programok egészítik ki, teljesen érthető, hogy a sok pénz a részvénypiacokra (is) zúdul.

Van még egy tényező, ami elég lényeges a jelenlegi szituációban, legalábbis Amerikában és Európa egyes piacain. Nevezetesen az, hogy ezek a tőzsdék 13 éves bázisból törtek ki, és emelkedtek soha nem látott magasságokba az elmúlt 1-2 évben. Az ilyen szituáció technikailag táptalaja a további emelkedésnek, persze csak addig a szintig, amíg a helyzet extrémmé nem válik, lufit nem fújnak. Nézzük meg konkrétan az egyes piacoknál hogy áll a dolog, milyen tere lehet még az emelkedésnek.

Amerika

Kezdjük a piacok piacával, Amerikával, annak is legfőbb indexével, az S&P 500-al. Legelőször itt valósult meg a kitörés 2013 elején. Azóta nagyon szép emelkedő trend van, kisebb, néha heves korrekciókkal. Komolyabb megállót a kerek 2000 pont, mint lélektani szint jelentett, de ezt is sikerült leküzdeni. Most 2100 pont környékén stabilizálódott az index.

S&P 500, 30 éves grafikon. Dupla tető, majd gyönyörű kitörés

Ha azt számoljuk, hogy ez esetben a 13 éves bázisból való kitörés óta (1550 pont) az emelkedés kb. 35 százalék, akkor ez alapján még nem tekinthető túl magasnak. Egy évtizedes bázis után gyakran a duplájukra, vagy akár a többszörösükre is emelkedhetnek az indexek. Most azért nem valószínű, hogy ez történne, mert az ingyenpénz időszaka feltehetően nem tart olyan sokáig, hogy ez időben beleférjen. Ebből a szempontból döntő, milyen ütemben fog haladni az amerikai kamatemelési ciklus.

Nasdaq Composite, 30 év. Duplatető

A másik igen lényeges index, a Nasdaq Composite pont most áll a 15 évvel ezelőtti tetőn, kevéssel 5000 pont fölött. Elérte, de még nem tört ki. Ha lefordul innen, klasszikus duplacsúcs. ha viszont eltávolodik tőle felfelé, elvileg ugyanúgy megnyílik a tér, ahogy az S&P 500-ban is megnyílt. Frissen abszolút csúcsra érve technikailag nincs több ellenállás, mondhatni az maga a csillagos ég. A piac aztán egyszer csak valahol a levegőben fordul, és ember meg nem mondja, közelítőleg sem, hogy ez mikor következhet be.

Frankfurt

DAX, 30 év. Abszolut csúcs

Nézzük ezek után Európát. A legfőbb index a legnagyobb gazdaságé, Németországé. A DAX is 2013-ban törte át az akkor 13 éves tetőt, 8000 pontot. Itt a 10 ezer jelentett még komoly lélektani akadályt, ezt végül most januárban áttörte, és gyorsan felvágtatott 12 ezerig. Ez 50 százalék a kitörés óta, ami ilyen esetben megint csak nem nevezhető soknak. Ha megnézzük a 30 éves chartot, szinte alig látszik rajta. És miután Európában most indult meg az extra pénznyomda, erről az oldalról is megalapozott az emelkedés. A tető megtippelése ugyanúgy lehetetlen és értelmetlen, mint Amerika esetében.

Párizs és Tokio

CAC-40, 30 év. Odébb még a csúcs

A következő lényeges index a párizsi CAC-40. Érdekes módon, most ugyan áttörte az 5000 pontos értéket, de nem közelítette meg a korábbi tetőket. Az is érdekes, hogy már 2007-ben sem érte el az ezredfordulós tetőt (szemben a többiekkel), most pedig a 2007-es tetőt sem. Így a francia indexben még két komoly ellenállás: a 8 évvel ezelőtti, ill. a 15 évvel ezelőtti tető sorakozik. Ráadásul ezek lényegesen magasabban vannak, így a jelenlegi helyzetben kicsinek tűnik az esély, hogy ezt a 35-40 százalékot megtegye az index.

Nikkei, 30 év

A Nikkei-nek most sikerült átjutni a 2007-es tetőn, 20 ezer ponthoz közeledve, de a korábbiakat nem tudta még megközelíteni. Ráadásul ott az igazi nagy tető egy óriási lufi formájában 1990-bn volt, 40 ezer ponton. Ennek elérése e pillanatban esélytelennek tűnik.

Hol vegyünk, és mi újság itthon?

Mindezek alapján két piac van a legnagyobbak közt, melyek új tetőn, „légüres térben” vannak, ezekben a legkönnyebb az út felfelé, Amerika és a német piac. Ha vételben gondolkozunk, elsősorban ezeken érdemes befektetni.

Végül érdekességképp nézzük meg kis hazai tőzsdénket. Mivel ma már gyakorlatilag csak négy papírból áll a BUX, ezért nem értelmezhető az összehasonlítás sem a múlttal, sem más indexekkel. A négy papírból pedig csak egy van, amelyik összemérhető korábbi tetejével, miután onnan csak 20-25 százalékkal van lemaradva, és ez a Richter.  A többiek fényévekre vannak az egykori tetőktől, a Telekomnál ez ráadásul nem is értelmezhető, mert az ezredfordulón egy teljesen irreális lufit fújtak benne 2600 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG