1p
Eséssel nyitott a New York-i tőzsde, nyomás alatt maradtak a nyersanyagárak és folytatódott a dollár erősödése, miután a befektetők továbbra is kerülik a kockázatot. A piac nem igazán bízik abban, hogy az EU-csúcson megoldás születik az euróövezeti, főleg a görög problémákra. A BUX korrigált, de nem szakadt el az európai indexektől, a forint gyengült, de a fontosabb devizákkal szemben nem volt jelentős elmozdulás az árfolyamban. Ez történt a piacokon ma.

17:48

Gyengélkedett a forint, de nem volt jelentős elmozdulás

Este 6 óra előtt nem sokkal a forint az euróval szemben továbbra is a 295-ös szinten ingadozik, a hazai fizetőeszköz jegyzése ennél valamivel magasabban is volt nap közben. A svájci frankkal szemben nap végére indult meg jobban a forint árfolyama, jelenleg a 245 forintos szint körül ingadozik a jegyzés a bankközi devizapiacon. 

További árfolyamok >>>





17:30

Korrigált a BUX


Jóval az átlag alatti forgalomban 1,1%-ot csökkent a BUX indexe hétfőn. A korrekció hátterében valószínűleg a rossz amerikai adatok és az európai kötvénypiacon tapasztalt újabb feszültség áll - a budapesti parketten a benchmarkot ma ugyanis főleg a nemzetközi hangulat navigálta.

A vezető részvények közül az OTP esett nagyot, 3%-kal végzett a pénteki záróértéke alatt, pontosan 4000 forinton zártak a bankpapírok, melyek forgalma ma meghaladta a 10 milliárdot forintot, miközben a teljes parketten kevesebb mint 14 milliárd forint mozdult meg. A Mol 1,4%-os, az MTelekom 0,2%-os mínuszban zárt, a blue chipek közül csak a Richter erősödött, 1,6%-kal 37 200 forintra kúszott fel a gyógyszercég papírjainak árfolyama.

További árfolyamok >>>



Nem teljesítettek jobban a nyugat-európai indexek sem, a FTSE zárás előtt 1,18% mínuszban volt, a frankfurti DAX 1,13%-kos lejtmenetben, a CAC pedig 1,60%-os esésben volt.

További árfolyamok >>> Forrás: Yahho



15:50

Tovább rontotta a hangulatot a csökkenő amerikai kiadásokról szóló hír

Tovább romlott az amúgy is borús hangulat a részvénypiacokon a délutáni amerikai makroadat közzététele után. A beszámoló szerint stagnáltak az amerikai személyi kiadások decemberben, miközben a jövedelmek emelkedése meghaladta az elemzők által becsültet. Decemberben a személyi jövedelmek 0,5 százalékkal nőttek a szakértők által várt 0,4 százalék helyett a novemberi 0,1 százalék után. A személyi kiadások stagnáltak a novemberi 0,1 százalék után, míg az elemzők 0,1 százalékos növekedést vártak a tavalyi utolsó hónapra.

A stagnáló kiadások és a jövedelmek növekedése hatására a decemberi megtakarítások augusztus óta a legmagasabb szintre, 460,1 milliárd dollárra nőttek a novemberi 407,8 milliárd dollárról. A múlt év egészében a személyi jövedelmek és a kiadások egyaránt 4,7 százalékkal emelkedtek. Elemzők nagy figyelemmel kísérik a személyi jövedelmek és kiadások alakulását, mert a személyi fogyasztás adja az Egyesült Államok bruttó hazai termékének (GDP) közel 70 százalékát. Az adat közzététele után tovább erősödött a dollár. Ennek a hátterében elsősorban az áll, hogy a hangulat romlásával párhuzamosan rendre megnő a kereslet az amerikai állampapírok iránt, ez pedig dollárvétellel jár.

A Wall Street vezető indexei 1 százalék körüli veszteséggel indították a hét első kereskedési napját, miközben a vezető nyugat-európai tőzsdék már 1-1,5 százalékos veszteségen állnak. Az EUR/USD az 1,31-es szint környékére esett vissza.

Európa: csúcson a portugál hozam, kezdődik az EU-csúcs

Közben az euró kilátásait gyengítik az újabb európai fejlemények. A piaci szereplők fókuszában az EU-csúcs van, ahol egyebek mellett a görög csőd rendezéséről, a közös európai pénzügyi kormányzásról és az európai mentőalap feltőkésítéséről dönthetnek, azonban a siker valószínűségét a befektetők nem tartják túl nagynak. Felemásak lettek a közelről figyelt kötvényaukciók.

 

Rekordot döntött a portugál államkötvények hozama az ország fizetőképességébe vetett hit megingása miatt. Az öt és tízéves lejáratú kötvények hozama 20,91 százalékra illetve 15,66 százalékra emelkedett késő délelőtt. Ilyen magas hozamra az euró bevezetése óta nem volt példa Portugáliában. Az ország néhány hete ismét a befektetők érdeklődésének a középpontjába került, mert félő, hogy Görögországhoz hasonlóan újabb mentőcsomagra, sőt akár adósság átütemezésre is szorulhat.

Portugália a bajba jutott euróövezeti országok közül harmadikként kért és kapott 2011 májusban 78 milliárd euró nemzetközi pénzügyi segítséget Görögország és Írország után, cserébe jelentős megszorító intézkedéseket vállalt. Az intézkedések között szereplő adóemelések és kiadáscsökkentések miatt tavaly az előzetes adatok szerint 3 százalékkal zsugorodott a gazdaság, a kormány idén is 3 százalékos visszaesésre számít.

Közben magasan maradtak, viszont az előző kibocsátáshoz képest csökkentek a hozamok az olasz kötvényaukción. A 3,57 milliárd euróért értékesített 5 éves olasz kötvények átlaghozama 5,39 százalékra csökkent a decemberben tartott azonos lejáratú adósságpapír aukcióján kialakult 6,47 százalékról. Olaszország 10 éves kötvényekből 2 milliárd euróért értékesített hétfőn 6,08 százalékos átlagos hozammal, ami szintén csökkenés a decemberi 6,98 százalékhoz képest. A mai árverés volt az első azóta, hogy pénteken a Fitch Ratings két fokozattal "A mínuszra" rontotta Olaszország államadós-osztályzatát. Olaszországnak közel 90 milliárd eurónyi adósságot kell újrafinanszíroznia február és április között.

Magyar piac: máma már nem hasad tovább?

Viszonylag jól tartja magát a forint a reggeli gyengülés után. Az eurót, nem túl izgalmas kereskedésben 295 – 296 forint között jegyzik, nincsenek nagy kilengések. Az állampapír-piaci referenciahozamok hosszabb távon, tehát 1 évnél hosszabb futamidőre kismértékben, 9 – 16 bázisponttal emelkedtek.

A magyar tőzsde teljes mértékben követi az európai irányt. A BUX több mint 1 százalékos mínuszban van, a nap vesztese eddig a Mol, az olajpapírok 2 százalék körüli veszteségben mozognak, az OTP több mint 1,5 százalékot esett. A forgalom feltűnően alacsony, alig haladja meg a 6 milliárd forintot.

Friss árfolyamokat itt talál.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG