5p
A hétvégi G20-as csúcs hírei csúcsra repítették az amerikai tőzsdét, így kedden inkább kivárás látszik a piacokon. Ebben szerepet játszik az is, hogy a napvilágot látott makroadatok elég elkeserítőek, de az sem lényegtelen, hogy a vámok kapcsán Washington nem tud leállni. Lássuk a legérdekesebb információkat, ami hatással lehet az árfolyamokra.

A hétvégi G20-as csúcs után pozitív hangulat alakult ki a nemzetközi tőzsdéken, miután a kínai-amerikai kereskedelmi háború a másfél évvel korábbi szintre enyhült, bár a pozitív hangulatot mérsékelték a hétfőn megjelent gyenge európai és amerikai makroadatok. Mindez persze nem akadályozta meg a New York-i értéktőzsde és a Nasdaq irányadó mutatóit, hogy tovább szárnyaljanak. Az emelkedés révén az S&P 500-as index például történelmi rekordon zárt.

A vezető európai tőzsdéken a hétfői 1 százalékos erősödés után kedden stagnálnak az indexek, amiben közrejátszik, hogy újabb gyenge adatot publikáltak reggel. A várt növekedés helyett csökkent a kiskereskedelmi forgalom májusban az előző havihoz képest Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi beszámolója alapján. Májusban szezonális és naptári kiigazítással 0,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban az előző havihoz képest az áprilisi 2 százalékos havi csökkenés után. A piac 0,5 százalékos havi növekedést várt májusra. A piacokon ugyan van most egy minél rosszabb, annál jobb hozzáállás, mert azt várják, hogy a gyengébb makroadatok rákényszerítik a jegybankokat az újabb lazításra, az újabb pénzeső pedig hozzájárul majd ahhoz, hogy a tőzsdék tovább szárnyaljanak. Mire érdemes még ezeken kívül figyelni?

1. Megállt az olaj szárnyalása
Hétfőn komoly lendületet kapott az olajár, hiszen a WTI kurzusa 60 dollár felett is járt. Kedden viszont úgy tűnik kicsit megnyugodtak a kedélyek és 59 dollárig szelídült az árfolyam. Az emelkedés hátterében az Equilor beszámolja szerint az állt, hogy 2020-ig meghosszabbítják a termelés visszafogását az OPEC országok. A hétfői 10 órás találkozó után abban egyeztek meg, hogy 9 hónappal meghosszabbítják a termelés visszafogását, és ezt az OPEC+ országok is elfogadták. Mindezzel a szaúdiaknak sikerült elérni, hogy ne az utolsó pillanatban keljen majd döntést hozni, és ezzel javították a saját tárgyalási pozícióikat. Az oroszok is jól jártak a 9 hónapos hosszabbítással, így tavasszal fog lejárni az, és akkor könnyebben tudják majd emelni a kitermelést, ha nem lesz további hosszabbítás. Az OPEC miniszterek megállapodtak abban is, hogy újraválasztják Mohammad Barkindot, akinek augusztusban jár le a 3 éves mandátuma, mint a kartell vezetője.

2. Újabb komoly megrendelést kapott a 4iG
A BKV által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a Sys IT Services Szolgáltató Kft. (Sys Kft.) nyerte el fővállalkozóként, adta hírül a 4iG keddi közleménye. A 2019. július 1-jén aláírt szerződés értelmében a fővállalkozó az általa megnevezett alvállalkozókkal közösen - amelyek közt ott a 4iG - 5+5 évig működteti és fejleszti a budapesti közösségi közlekedés üzemeltetését végző BKV Zrt. informatikai rendszerét. A szerződéses keretösszeg nettó 3 milliárd 808 millió forint évente, így az első 5 évben a szolgáltatási díj teljes keretösszege meghaladja a nettó 19 milliárd forintot.

3. Az Airbusra szállhat rá Washington
Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúban a hétvégén a felek megállapodtak, hogy fegyverszünetet kötnek. Az USA kormánya azonban nem nyugszik, hiszen nyomást gyakorolnak az EU-ra, ennek során azt szeretnék elérni, hogy a közösség függessze fel a repülőgép-támogatásokat, amely az amerikaiak szerint torzítja a versenyt. Az európai óriás, az Airbus emiatt gyengüléssel kezdte a keddi napot.

4. Megvámolnák az olasz sajtot és a skót whisky-t is
Az USA a kereskedelmi kérdésekben egyébként sem akar leállni, ennek keretében újabb vámokat terveznek kivetni európai termékekre. A most közzétett információk szerint 4 milliárd dollár értékű árut érinthet a sarc. A termékek körét ugyan még nem véglegesítették, de sajtóinformációk szerint az olasz sajtokat, a skót whiskyt, az olívabogyót és más mezőgazdasági termékeket is érinthet a vám. Fellélegezhet ugyanakkor Mexikó, amely megússza a vámokat. Donald Trump ugyanis ezt helyezte kilátásba, miután megdicsérte déli szomszédait, akik szerinte kiváló munkát végeznek a migráció megállításában.

5. Óriási összeg kell a Deutsche Banknak
Deutsche Banknak akár 5 milliárd euró feltőkésítésre is szüksége lehet a tervei végrehajtásához, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A Deutsche Bank vezérigazgatójának új terve a profitabilitás javítására ígéretesen hangzik, azonban a Bank of America Merill Lynch elemzője szerint minden egyes lépéshez további tőkeinjekciókra lesz szükség, Az elemző 5 eurós célárat és alulsúlyozási javaslatot adott a bank részvényére. A befektetési banki üzletág csökkentése, illetve a lakossági üzletág növelése során akár 5 milliárd dollár többlettőkére is szüksége lehet a cégnek. Ezt csak jelentős diszkont melletti részvénykibocsátással lehetne fedezni, mely közel 30 százalékos hígulást eredményezne a vállalat részvényeiben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43190 42890 43400 +1,24% 43160 43190 6 200 415 180 HUF 2026-11-05 13:19:30
MOL 4976 4954 5090 -2,43% 4972 4976 2 799 909 918 HUF 2026-11-05 13:18:32
MTELEKOM 2916 2872 2938 -0,14% 2914 2918 727 054 250 HUF 2026-11-05 13:17:58
RICHTER 12960 12850 12980 +0,47% 12960 12970 300 651 540 HUF 2026-11-05 13:18:49
OPUS 208 208 214 -3,26% 208 211 12 418 903 HUF 2026-11-05 13:19:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG