6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A részvényjövedelemre törekvő befektetők jellemzően két dolgot tartanak szem előtt, az egyik a vonzó hozam, a másik az osztaléknövekedési potenciál. A Fidelity International kutatása szerint összefüggés van egy-egy cég fenntarthatósági jellemzői és historikus osztaléknövekedése között. A múltbeli teljesítmény persze nem jelent a jövőre vonatkozó garanciát, de az eredmények azt mutatják, hogy az ESG-ben élen járó vállalkozások a közgazdasági környezettől függetlenül nagyobb eséllyel kínálnak vonzó, hosszú távú hozamnövekedést, mint a sereghajtók. A stabil osztaléknövekedés némileg enyhítheti az emelkedő árfolyamokkal jellemezhető időszakok hatásait.

Szoros összefüggés a historikus osztaléknövekedés és az ESG-minősítés között

Az nem újdonság, hogy az osztaléknövekedésre hatással vannak az olyan tényezők, mint a cég versenyképessége és végpiacai, de a fenntartható működési modell és az előretekintő vezetőség szintén fontos. A Fidelity mintegy 4900 vállalatnak adott A-tól E-ig terjedő fenntarthatósági minősítést, és ezek elemzésével megállapították, hogy szoros összefüggés van a historikus osztaléknövekedés és az ESG-minősítés (Environmental, Social and Governance, azaz környezeti, társadalmi és felelős vállalatirányítási szemlélet - a szerk.) között.

Átlagban az A fenntarthatósági minősítéssel rendelkező vállalatok mutatják fel a legmagasabb, 5 százalékot meghaladó historikus osztaléknövekedést, és a D és E minősítésű papírok átlagos növekedése a legalacsonyabb mértékű. A trend nem teljesen lineáris, mivel az E minősítésű részvények mintájának kis populációja miatt az egyes vállalatok jobban torzíthatják a mediánt, mint a népesebb minősítési csoportok tagjai.

Illusztráció - forrás: Depositphotos
Illusztráció - forrás: Depositphotos

Ettől függetlenül az összefüggés egyértelmű, de vajon mi okozza? A környezeti és társadalmi kockázatok (és lehetőségek) megfelelő kezelése segíthet a vállalatoknak kivédeni a szabályozói költségeket, a pereket, a márkaeróziót és az elértéktelenedett/felhasználhatatlan eszközök (stranded assets) felhalmozódását. Eközben a stabil vállalatirányítás csökkenti a hitelekkel túlterhelt mérlegekben vagy a kockázatos, értékromboló hatású vállalatfelvásárlásokban rejlő kockázatokat. Mindez védi a profitot, mely így osztalékként kifizethető a részvényeseknek.

Az ágazat fenntarthatóságának is van jelentősége

Ugyanakkor a strukturális fenntarthatósági problémákkal küzdő ágazatokban működő vállalatok osztaléknövekedése gyengébb lehet, függetlenül attól, hogy e problémákat jól vagy rosszul kezelik. Például a két kőolajipari óriás, a Shell és a BP az elmúlt évben egyaránt jelentős mértékben csökkentette az osztalék-kifizetését, hogy finanszírozni tudja az alacsony karbonkibocsátású eszközökre való áttérést. A megújuló energiahordozókba eszközölt beruházások irányába ható, egyre fokozódó nyomás hatására más energetikai vállalatok is követhetik a példájukat.

Ezzel szemben a megújuló energiaforrásokat felhasználó közműszolgáltatók már ma is élvezhetik a jogszabályi és befektetői hátszél előnyeit. Az Enel, mely az egyik legelső közművállalatként eszközölt jelentős beruházásokat a megújuló energiaforrásokba, és ma a megtermelt energia alapján a világ legnagyobb megújuló energiát felhasználó szolgáltatója, 2023-ra 7 százalékos éves osztaléknövekedésre tett ígéretet. Az egészen más ágazatban működő Unilever – melynek fenntarthatóságát a Fidelity szintén magasra értékeli – meggyőző (húsz évre vetítve évi 6 százalék körüli) múltbeli osztaléknövekedéssel dicsekedhet.

Az ESG területén élen járó cégek vonzó osztalékhozamot kínálhatnak

Azt gondolhatnánk, hogy kiemelkedő osztaléknövekedési kilátásaik miatt a jó fenntarthatósági minősítéssel rendelkező részvények jelentősen alacsonyabb osztalékhozamok mellett forognak. A jövedelemre törekvő befektetők számára jó hír, hogy a jelek szerint ez nem így van. A legjobb és leggyengébb ESG-minősítéssel rendelkező részvények közötti hozamkülönbség elenyésző, és gond nélkül kezelhető egy a globális részvényekéhez hasonlóan tág befektetési univerzum kontextusában. Egyes „ESG-bajnokok” egyenesen az alacsonyabb minősítésű részvényekéhez hasonló, vagy azt meghaladó hozamokat kínálnak. Az Enel például jelenleg 4,5 százalék, az Unilever pedig 3,5 százalék körüli osztalékhozamot ígér.

Az osztalékhozamot befolyásoló egyik változó az osztalékfizetési hányad, mely a cég tőkeallokációhoz való viszonyát tükrözi. A megfelelő osztalékfizetési szint olyan vállalatspecifikus tényezőktől függ, mint hogy milyen mértékű újrabefektetésre van szükség a franchise-ok életképességének biztosításához és a tőkeáttétel kezeléséhez. Ugyanakkor a Fidelity-nél úgy vélik, hogy a mértékkel (hosszú távú szempontok figyelembe vételével) végrehajtott osztalékfizetés a jó vállalatirányítás jele, mivel segíti a befektetők és a vállalatvezetők közötti összhang megteremtését és csökkenti az úgynevezett „ügynöki kockázatot”, vagyis a vezetőség és a részvényesek érdekeinek eltávolodását egymástól.

A másik változó a cég értékeltsége. Erre számos (egymással összefüggő) tényező hatással lehet, például a növekedési várakozások, a tőkeköltség és a befektetői hangulat. Az ESG-szempontokat figyelembe vevő befektetők ódzkodnak az olyan részvényektől, amelyek a nem fenntartható üzleti modellről árulkodó alacsony értékeltség miatt magas hozamokat kínálnak. Az ilyen vállalatok osztalékfizetési hányada valószínűleg nem fenntartható. A dohányipar például egy olyan, magas hozamú ágazat, melynél az egészségügyi hatások és a jogszabályi környezet miatti aggodalmak az osztalékokat és a növekedési potenciált övező bizonytalanságban csapódnak le.

„A jó ESG-minősítéssel rendelkező vállalatok azonban jó eséllyel képesek fenntarthatóbb szinten tartani az osztalékukat, és ahogy kutatásunk is bizonyítja, hosszú távon potenciálisan jobb osztaléknövekedést kínálnak. Eredményeink egybeesnek a Fidelity elemzői csapata által tavaly elvégzett kutatás következtetéseivel: kiderült, hogy az ESG-ben élen járó vállalatok a Covid-19 által okozott összeomlás majd a talpra állás során is jobban teljesítettek, mint azok, amelyek nem jeleskednek ezen a területen. A Fidelity ESG-minősítése alapján megtalálhatjuk a stabil ESG-jellemzőkkel bíró vállalatokat, és ha a portfóliókat ezek felé orientáljuk, az segíthet megőrizni a részvényjövedelem-portfóliók vásárlóerejét, ami jól jöhet akkor, ha az egyes országok újranyitásakor magasabb szinten rögzül az infláció”

- tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International közép-kelet európai igazgatója.


A konkrét értékpapírok említése nem tekintendő az azok megvásárlására vagy eladására vonatkozó javaslatnak, és csak illusztrációs célokat szolgál.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 41700 43450 +2,99% 43010 43020 11 929 088 780 HUF 2026-11-04 13:22:45
MOL 5105 5040 5140 +1,09% 5100 5105 1 791 920 060 HUF 2026-11-04 13:22:39
MTELEKOM 2890 2886 2950 -1,37% 2890 2898 858 706 810 HUF 2026-11-04 13:21:40
RICHTER 13000 12910 13120 0,00% 13000 13010 991 224 330 HUF 2026-11-04 13:22:19
OPUS 205 194 211 +4,17% 200 205 33 589 231 HUF 2026-11-04 13:09:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG