3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ma tartja éves közgyűlését az OTP Bank. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató rendkívül jó 2016-os évről számolt be, amikor is a bank végleg maga mögött hagyta nemcsak a 2008-as válságot, de az orosz-ukrán válságot is. A részvényárfolyam az égben, az OTP szinte a legmagasabbra értékelt bank lett Európában.

Újra a csúcson

Csányi Sándor elmondta, hogy az OTP történetének harmadik legjobb eredményét érte el. Ebben a bankadó csökkenése is szerepet játszott, bár az még mindig magas nemzetközi összevetésben. Egyszeri tételként ugyan jelentkezett a Visa kivásárlás, de az eredmény enélkül is kiemelkedő, a bank rendkívül jó évet zárt. A tőkére vetített megtérülés kiemelkedően magas, 15,3 százalék volt.

Ami az eredmény megoszlását illeti: Közép-, és Kelet-Európában 181 milliárd forintos eredmény keletkezett, az orosz és ukrán piacon 25 milliárd, miközben az utóbbi kettő tavaly még 60 milliárdos veszteséget termelt, így a legnagyobb javulást itt sikerült elérni.  A bank tőkehelyzete erős, likviditása stabil, tőkemegfelelése magas, 15,8 százalék. Ez azért ilyen magas, mert egyrészt az eredmény lett magasabb, mint tervezték, másrészt a tervezettnél kevesebb akvizíciót hajtottak végre.

A legjobb bankpapír

Az OTP részvény P/BV, vagyis az árfolyam és az egy részvényre jutó könyv szerinti érték hányadosa 1,6-szoros, ami kiemelkedően magas, ennél csak a KBC-nek nagyobb. A KBC ugyanakkor nagy állami tőkejuttatást kapott 2008-ban a válság során, az OTP-nek ilyenre nem volt szüksége. Az idén elért legmagasabb árfolyamnál, 9400 forintnál 1,82 volt ez az érték, ezt szinte senki nem éri el Európában, mindössze két svéd bankot találtak, ahol ennél nagyobb volt a mutató.

Az OTP piaci kapitalizációja 7,5 milliárd forint. Míg az Unicredit mérlegfőösszege 25-szöröse az OTP által elértnek, piaci értéke csak 4-szerese. Ráadásul az OTP az egyetlen bank Európában, melynek részvényárfolyama nem csak, hogy elérte, de meg is haladta a 2008-as összeomlás előtti szintet. Ezek komoly eredmények, melyekre a bank büszke, de kétségkívül arra utal, hogy az OTP részvény már inkább drága, mint olcsó.

Hazai helyzet

Magyarországon az alapüzletág kedvező körülmények között zajlik, segíti a magas gazdasági növekedés, az 5,4 százalékos reálbér növekedés és a 4 százalék fölötti fogyasztásnövekedés. A teljesítő hitelállomány 12 százalékkal nőtt (az AXA nélkül 5 százalék lett volna), miközben 2015-ben még erős csökkenés volt. Leginkább a vállalati hitelezés bővül, a jelzáloghiteleknél pedig egyenesen robbanás következett be, bár a 2008-as egykori boomnak még csak a 40 százalékát érték el. A termékpaletta széles: fix-, és változó kamatozású, különböző futamidejű hitelek érhetők el.

A privátbank nagyon nő, évi 13 százalékkal. Nagy ezen belül az állampapír értékesítés szerepe, nem csak a saját termékeké. Ezzel hozzájárultak, hogy a hazai adósságállomány szerkezete a forintadósság irányába tolódjon. Az OTP szeretné hitel/betét arányt növelni, és a meglévő túlzott likviditást csökkenteni, hisz nincsenek a likvid eszközök számára elérhető értelmezhető kamatok.

A leányok

A külföldi bankok közül a bolgár DSK a legstabilabb, ugyanakkor az orosz banknál sikerült fordulatot hozni: a válság okozta nagy veszteségek után most a bank már nyereséges, önfinanszírozó, és a nyereségesség tartósnak ígérkezik. A legnagyobb megnyugvással az ukrán bank helyzetének rendeződése tölti el az OTP-t, mert ott volt a legnehezebb helyzet: háborús időszakot kellett átvészelni, és sokba került, de végül talpra állt az ottani bank.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG