3p
Az Alcoa gyorsjelentésével megindult az amerikai gyorsjelentési szezon, amely azonban árfolyameséseket hozott. A forint gyengült, a magyar részvények többsége esett. Az olaj lefelé indult el, a font folytatta mélyrepülését.

A várakozásokra rácáfoló mértékben javult októberben a gazdasági hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet havi felmérése szerint. Ez azonban csak átmenetileg vidította fel a befektetőket, az európai tőzsdék pluszokat tudtak ugyan elérni, de az amerikai nyitással fordult a kocka.

Az USA-ban annyi történt, hogy az Alcoa, amelynek eredményét egyfajta barométernek tekintik sokan, megnyitotta az új gyorsjelentési szezont, ám az eredménye elmaradt a várakozásoktól. A részvény mintegy tíz százalékkal zuhant, az USA főbb tőzsdeindexei pedig este hatkor mínuszban jártak, az S&P 500 0,9, a Nasdaq 1,2 százalékkal esett.

Az európai részvények a Stoxx 600 indexben 0,5 százalékkal estek, a német DAX 0,4, a francia CAC 0,6, a brit FTSE 100 0,4 százalékos süllyedéssel zárt.

A BUX index 0,3 százalékot vesztett értékéből, az OTP 0,8 százalékkal 7429 forintra, a Magyar Telekom 0,9 százalékkal 455-re, a Mol csak öt forinttal 17 550-re süllyedt. A Richter emelkedni tudott 0,1 százalékkal 5735-re.

A forint gyengült, 90 fillérrel 305-re emelkedett az euró ára. Vannak, akik szerint emögött van valami ok, mert „Új korszak az adósságkezelésben” címmel tart az ÁKK sajtótájékoztatót csütörtök reggel. Ám a złoty is hasonló mértékben gyengült ma, mint a forint.

A dél-afrikai rand közel négy százalékkal zuhant, mivel a pénzügyminisztert bíróság elé idézték. A dollár jókorát erősödött a többi devizához képest, az euró/dollár 0,7 százalékkal 10,58-ra ment le. Az angol font 1,2 százalékkal 1,2220-ra süllyedt dollárban, de fél százalékkal olcsóbb lett az euróhoz képest is. Csillagászati számok láttak napvilágot arról, mennyit fog bukni Nagy-Britannia a Brexiten, ha az kemény lesz (kimarad az ország az európai közös piacból).

A Samsung bejelentette, hogy az új, kigyulladós Galaxy Note 7-et nem lecseréli, hanem végleg kivonja a forgalomból és elfelejti. Erre a részvény nyolc százalékkal esett a koreai tőzsdén. A Twitter kicsit magához tért, 2,6 százalékkal drágul, egy jó eredmény-előrejelzés is érkezett rá.

A kőolaj egy százalék feletti esésben van, vélhetően azért, mert az orosz energiaügyi miniszter kritikusan beszélt a tervezett kitermelés-csökkentésről. Az IEA is új olajpiaci prognózist tett közzé, ami nem éppen az áremelkedésnek kedvez.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG