8p

Az ázsiai tőzsdék az előző napi rohanást korrigálták, Európa is zuhan, de Amerika átveheti a derűlátó szerepét. A BUX az európai trendet követi, bár annál kisebb mértékben esik. A forint hirtelen gyengült.

A piacokat befolyásoló legfőbb tényezők talán a kiábrándító kínai feldolgozóipari kilátások. Japánban is hasonló a helyzet, ami rányomhatja bélyegét az egész globális gazdaságra. Csütörtök délután megkezdődhet a kamatvágás Londonban, és közelebbre tekintve, Prágában is csökkenthetik az alapkamatot.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a várakozásoknak megfelelően kamattartásról határozott szerdai ülésén. Azonban hosszú idő után elsőként jelent meg a kiadott közleményben az infláció mellett a teljes foglalkoztatottság kérdése. Az ülést követő sajtótájékoztatón Jerome Powell jegybankelnök elmondta, hogy közelebb került az inflációs cél elérése, a második negyedéves adatok növelték az ezzel kapcsolatos bizalmat. Beszédében többször elhangzott, hogy a következő, szeptember 18-án esedékes ülésen terítéken lehet a kamatvágás – írja az Equilor Befektetési Zrt.

Kellemetlen adat érkezett Kínából, mert a Caixin feldolgozóipari indexe 51,8-ról 49,8 pontra esett júliusban, utoljára tavaly októberben járt az index az 50-es határérték alatt. Az elemzők 51,5 pontot vártak. Csökkentek az új megrendelések, emiatt a vállalatok visszafogták a beszerzéseket, de a foglalkoztatási feltételek egyelőre stabilak maradtak. Enyhült az input-infláció, és a fokozódó verseny is árcsökkentésre késztette a vállalatokat.

Kamatdöntésekre várva

Megkezdődhet a kamatvágás az Egyesült Királyságban, a Bank of England 1 órakor jelenti be kamatdöntését, ami nagy valószínűséggel 25 bázispontos vágásról fog szólni. A brit infláció májusra elérte a 2 százalékos jegybanki célt, majd ugyanekkora maradt júniusban is. Némi bizonytalanságot a szolgáltatások inflációja okozhat, mely legutóbb 5,7 százalékos volt.

Csehországban is döntenek a kamatról: a bejelentésre fél háromkor kerül sor, a Bloomberg konszenzus szerint 25 bázispontos kamatvágás várható, minden elemző erre számít.

Ázsia korrigál a derűlátás után

A csütörtök reggel elsőként kinyitott ázsiai tőzsdéken az előző napi váratlan japán kamatemelés miatt kialakult optimizmus kissé megtört és az indexmozgások inkább a korrekció képet mutatták. A Nikkei 2,49, a hongkongi 0,23, a sanghajié 0,22 százalékkal esett, ellenben a koreai index 0,25 százalékkal nőtt.

A Toyota az áprilistól júniusig tartó periódusban 8,7 milliárd dollár üzemi eredményt ért el, ami 17 százalékos növekedés az előző negyedévhez viszonyítva. Ez hozzávetőlegesen azonos a várakozásokkal, így továbbra is reális marad az év végére kitűzött 29 milliárd dolláros eredménycél. Az árbevétel 79 milliárd dollár volt, ami 12 százalékkal magasabb, mint egy éve — írja az Erste Market.

A japán kereskedőház, a Mitsubishi 12 százalékos éves növekedést jelentett csütörtökön a nettó nyereségében, amely 354,4 milliárd jenre (2,37 milliárd dollárra) emelkedett, meghaladva a várakozásokat. Az elemzők 290,8 milliárd jenes adatra számítottak, de a tényleges szám, két szénbánya eladásának és a jen leértékelődésének köszönhetően, felülmúlta az előrejelzést — számol be róla a Reuters.

Európa ege beborult

Európában borús a hangulat. A német DAX 1,27, a francia CAC 1,31 százalékot esett, a FTSE azonban csak 0,23 százalékos mínuszban van.

  • A Shell vártnál jobb eredményének örülhettünk, de a BMW számai alulmúlták a várakozásokat, a várt 5,98 milliárd dollár helyett 6,29 milliárd dolláros eredményt ért el a második negyedévben. A vegyiparon kívül minden szegmensben sikerült meghaladni a bevételi várakozásokat. A cég bejelentette, hogy 3,5 milliárd dolláros részvényvisszavásárlási programot indít — jelentette a Reuters.
  • A BMW árbevétele a második negyedévben kismértékben meghaladta a konszenzust, viszont EBIT-marzsa (a kamat, és adózás előtti eredmény a bevétel százalékában) 9,2-ről 8,4 százalékra csökkent, elmaradva a 8,8 százalékos várakozástól. A kínai piacon tovább lassult a kereslet. Ugyanakkor az egész évre vonatkozó prognózist fenntartotta az autógyártó, mivel a tisztán elektromos hajtású járművek, illetve a prémium kategóriás járművek értékesítése várhatóan továbbra is dinamikusan fog növekedni – írja a Reuters.
  • A Volkswagennél is hasonlót láthattunk. Profitja 2,4 százalékkal, 5,46 milliárd euróra esett a második negyedévben. A kínai kereslet visszaesése mellett az elektromos járművek értékesítése is csökkent, miután számos országban megszűntek a támogatások. A következő hónapokban rekordszámú modellbemutatóra lehet számítani, a kínálat bővítésével szeretné a vállalat elérni a bevételi célokat — számol be róla a Reuters. Ugyanakkor a Volkswagen csoport árbevétele 83,3 milliárd euró lett, felülmúlva a 81,9 milliárdos várakozást. Az 5,46 milliárd eurós operatív profit szintén pozitív meglepetést okozott az 5,2 milliárd eurós elemzői konszenzushoz képest — teszi árnyaltabbá a képet az Erste Market.
  • A Danone szerdán a várakozásokat meghaladó második negyedéves értékesítési eredményről számolt be — a Reutes beszámolója szerint. Az értékesítési volumen 2,9 százalékkal nőtt, az elemzők által várt 2,1 százalék felett. A vállalat 1 százalékkal emelte az árait, ami kisebb az előző negyedévi 2,9, illetve a várt 1,5 százalékos növekedésnél.
  • A GSK brit gyógyszergyártó szerdán megemelte éves az eredmény- és árbevétel előrejelzését, a második negyedévi várakozásokon felüli rák- és HIV-gyógyszereladások miatt.
  • A Wizz Air az első pénzügyi negyedévében 1,26 milliárd eurós árbevételt ért el, megfelelve az elemzői várakozásnak. A 275 milliós EBITDA (a kamat, adó, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) azonban már elmaradt a várt 347 milliótól, az adózott eredmény pedig mindössze 6 millió euró volt a várt 62 millióval szemben. Az év egészére vonatkozó adózott eredmény előrejelzését a korábbi 500-600 millió euróról 350-450 millió euróra vágta a társaság, miközben az elemzői konszenzus 493 millió euró — írja az Erste Market.

Amerikában még bízhatunk

Amerikában derűlátó a helyzet, miután szerdán az S&P 500 mintegy 1,58, a Dow Jones 0,24 százalékkal emelkedett, a Nasdaq pedig egyenesen kilőtt, 2,64 százalékkal.

  • A Meta Platforms szerdán, zárás után közzétett második negyedéves jelentése szerint nettó eredménye 73 százalékkal emelkedett és árbevétele 22 százalékkal nőtt éves alapon, jóval meghaladva az elemzői várakozásokat. Mark Zuckerberg a beruházási terveket kiemelve közölte, hogy az idei Capex (tőkeberuházási) terveket 5 százalékkal, 37-40 milliárd dollár közé emelték, és a következő évben ennél is többet költhetnek. A vállalat célja, hogy ne maradjanak le az AI (mesterséges intelligencia) fejlesztésekben, melyeket rövid távon a hirdetések jobb célzására, hosszú távon pedig egy univerzális asszisztens kifejlesztésére használnak — írja az Equilor.

Árfolyam

A BUX esik, a forint gyengül

A BUX az európai trendet követve esett, de már elkezdett visszafelé kapaszkodni, és már "csak" 0,17 százalékos mínuszban áll. A nagy papírok közül leginkábba a Richter esett, 0,58 százalékkal. az OTP ára enyhén csökkent, mégpedig 0,05 százalékkal, azonban a Mol kissé erősödni tudott és 0,07 százalékos pluszban áll. A Magyar Telekom 0,37 százalékot emelkedett, eddig gyenge forgalomban.

A forint csütörtökön gyengélkedni kezdett. Az euróval szemben 395,7-es szinten nagyjából 0,4 százalékos napi elmozdulásnál áll, míg a dollárral szemben 367,0-nél tartózkodik.

A brit font háromhetes mélypontra esett a dollárral szemben csütörtökön, mivel a kereskedők a Bank of England délutáni kamatdöntésre várnak —írja a Reuters.

Az olajárakat a gyenge dollár is hajthatja, a kriptopiac korrigál

Az árupiacokon az energiaárak növekedése a közel-keleti feszültségek növekedése miatt csütörtökön is kitartott. Az északi-tengeri Brent további 0,73 százalékkal, 78,49 dollárra emelkedett. A háborús válság által kevésbé befolyásolt észak-amerikai könnyűolaj, a WTI 0,08 százalékot erősödve, 79,30 dollár közelébe ért. A rotterdami árutőzsdén szereplő gáz, a TTF szeptemberi szállításra 0,40 százalékkal erősödve egészen 36,0 eurós árra emelkedett.

Az erős exportkereslet 3,4 millió hordóval csökkentette az amerikai nyersolajkészleteket a július 26-ával végződő héten, így azok 433 millió hordóra estek – derült ki az Egyesült Államok Energiaügyi Információs Hivatalának (EIA) szerdai adataiból.

Eközben az amerikai dollárindex csütörtökön tovább veszített az értékéből, miután a Federal Reserve változatlanul hagyta a kamatlábakat, de nyitva hagyta a lehetőséget egy szeptemberi csökkentésre. A gyengébb dollár növelheti az olajkeresletet azok körében, akik más valutákkal rendelkeznek.

Az arany unciája (31,1035 gramm) 0,20 százalékkal, 2478 dollárra tudott erősödni, míg az ezüsté 0,11 százalékkal 28,91 dollárra esett.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A kriptoeszközök közül a két legmarkánsabb esik, a Bitcoin árfolyama 1,66 százalékkal, 64 510 dollárra, az Etheré 2,76 százalékkal, 3182 dollárra ment le.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 18:14
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
Részvény / Deviza / Áru Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:29
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Esett New York, a piac most nem vette meg az AI-sztorit
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 06:45
Gyengüléssel zártak csütörtökön az Egyesült Államok irányadó tőzsdemutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG