8p

A hazai fizetőeszköz tartja az utóbbi napokban elért jó formáját, a Trump vámpolitikája keltette bizonytalan piaci környezetben mégse merhet az MNB kamatot vágni. A nemzetközi tőzsdék köhögnek, Budapest viszont kirobbanó erőben, alapvetően a Richternek és az OTP-nek köszönhetően. A nemesfémek és a kriptoeszközök szintén szárnyalnak és az olajfajták is drágulnak. De azért nekünk, energiafogyasztóknak is van jó hír: esik a gáz jegyzése.

Miután hétfőn az Egyesült Államokban az elnökök napja miatt nem volt kereskedés, a kedden elsőként kinyitott ázsiai tőzsdék kénytelenek voltak az előző napi európai zárásokból valamiféle irányt kibogozni.

Nos, a többnyire pozitív hétfő esti pozitív hangulat a főbb távol-keleti részvényindexek közül az 1,59 százalékkal erősödő hongkongi HSI-re és a 0,25 százalékkal izmosodó tokiói Nikkei-re is átragadt, csupán a sanghaji maradt ki a szórásból, de az nagyon, miután 0,93 százalékkal alacsonyabban állt a kereskedés végén a huszonnégy órával korábbihoz képest.

Európában sem vett egységes irányt kedden. A vezető tőzsdeindexek közül dél környékén a frankfurti DAX 0,07, a párizsi CAC 0,05 százalékos esésben, ezzel szemben a londoni FTSE 0,15 százalékos emelkedésben volt.

Árfolyam

Budapest viszont ezúttal pozitív irányban lógott ki a kontinentális trendből. A BUX meglepően magas, 0,79 százalékos emelkedéséhez az Opus 2,55, Richter 2,24, az OTP 0,7 százalékos plusszal járult hozzá, amellyel sikerült kompenzálni a Mol stagnálását, valamint a Magyar Telekom 0,42 százalékos esését.

A nemzetközi devizapiacon kevés elmozdulás jellemezte hétfőn az euró-dollárárfolyamot, ami nagyban betudható a már említett tengerentúli szünnapnak. Kedd reggel enyhe erősödést mutatott az amerikai deviza, 1,046 körül járt az EURUSD jegyzése.

Egyelőre tartja magát a forint árfolyama, az EURHUF így továbbra is 401-402 környékén mozog. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövő kedden kamatdöntő ülést tartó monetáris tanácsának tagja, Pleschinger Gyula a Bloombergnek hétfőn adott interjújában elmondta, nem lát arra esélyt, hogy kamatokat emeljen idén a jegybank, ugyanakkor csökkentésekre sem mutatkozik egyelőre tér. Így az irányadó ráta stabilan a jelenlegi szinten maradhat a március elején leköszönő döntéshozó szerint, és az új jegybanki vezetéstől is hasonló monetáris politikát vár majd Pleschinger.

A hazai monetáris politika mozgásterét befolyásolhatja, amire Michelle Bowman a CNBC-n utalt. A K&H Értékpapír Zrt. által idézett mondatok szerint a jegybankár megerősítette, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed tovább várhat a kamatvágásokkal. Ugyan látni a kedvező trendeket az infláció visszaszorulása kapcsán, de az tovább tarthat a vártnál, illetve több adatra van szüksége még a jegybanknak. Az emelkedő maginfláció némileg lassíthatja a folyamatot, de összességében az infláció mérséklődését várná az idei évben Bowman.

Inkább érdekességként, mint globális piaci befolyásoló tényezőként érdemes kezelni, hogy az ausztrál jegybank kamatot vágott. 2020 óta először lazított, a 25 bázispontos vágás megfelelt az előzetes várakozásoknak – mutatott rá az Equilor Befektetési Zrt. a kedd reggeli hírlevelében. Megemlítve azt is, hogy közleményében az ausztrál jegybank jelezte, az inflációs nyomás a vártnál valamivel gyorsabban enyhül, a lakossági kereslet továbbra is visszafogott, a bérnyomás is enyhült az elmúlt időszakban. Jelentős előrelépést sikerült elérni a 2-3 százalékos inflációs célsáv elérésére, ugyanakkor továbbra is óvatosak maradnak. Tavaly 3,4 százalékon alakult az éves átlagos infláció. A következő kamatdöntő ülést április 1-én tartják, az első félévben jöhet még egy kamatvágás a jelenlegi piaci árazások alapján. Az ausztrál dollár árfolyama nem reagált érdemben a bejelentésre.

Az árupiaci termékek közül a nemesfémek kurzusa emelkedőben van, ami mögött az állhat, hogy Trump vámpolitikája miatt lassulhat a világgazdasági növekedés és erősödhet az arany értékmegőrző funkciója. A sárga nemesfém unciája (1 uncia=31,1035 gramm) 0,8 százalékkal, 2924 dollárra, az ezüsté pedig 0,43 százalékkal, csaknem 33 dollárra ment fel.

Az arany jegyzését ugyanakkor az is megdobta, hogy a Goldman Sachs hétfőn emelte a célárát. Az Erste közlése szerint az amerikai bank 3100 dolláros aranyárra számít idén év végére, az Egyesült Államok és Európa közötti feszültség miatt. Ennek következtében a Goldman Sachs akár 3300 dolláros aranyárat is elképzelhetőnek tart, főleg, ha az amerikai vámok hatására kereskedelmi háború alakul ki a világban.

Az energiatermékek jegyzései – mondhatni, szokás szerint – eltérően alakultak. Az olajfajtáké például növekedtek, az északi-tengeri Brenté 0,86 százalékkal, 76 dollár, az észak-amerikai könnyűolajé (WTI) 1,6 százalékkal, 72 dollár közelébe.

A drágulásban közrejátszottak a keddi hírek, melyek szerint az OPEC+ az előzetesen beharangozottal ellentétben mégsem növelné termelését áprilistól – értékelt az Erste. A tervek szerint a még 2023-ban vállalt napi 2,2 millió hordós önkéntes termelésvágást fokozatosan kivezetnék az OPEC+ tagállamok, ennek első lépése lenne áprilistól, ami néhány százezer hordó napi termelés piacra dobását jelentené. A kőolaj árát emelő tényező volt az is, hogy a hírek szerint ukrán dróntámadás miatt le kellett zárni a Kazahsztánt Oroszországgal összekötő kőolajvezetéket.

Az olajjal szemben a nemzetközi gázügyletek elszámolásánál irányadó TTF-típus ára bezuhant, a rotterdami árutőzsdén több mint 2 százalékkal értékelődött le, felülről közelítve a 47 eurót.

És a kriptoeszközöknek sincs jó napjuk. A nevesebbek közül például a bitcoin árfolyama százalékkal, dollárra, az etheré százalékkal, dollárra, a solanaé százaléka, dollárra esett.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Tőzsdére viheti tengerészeti üzletágát a Thyssenkrupp

Közel 20 százalékot emelkedett a Thyssenkrupp árfolyama, miután a társaság mérlegeli, hogy tőzsdére viszi a tengerészeti üzletágát, mely a NATO nem-atommeghajtású tengeralattjáróinak 70 százalékát biztosítja – szemlézi az Erste.

Ráadásul olyan piaci környezetben történhet az IPO, amikor a NATO európai tagjai jelentősen növelik hadiipari kiadásaikat. A BofA becslései szerint az üzletág 1,4 milliárdot érhet, míg a teljes Thyssenkrupp piaci kapitalizációja 3,5 milliárd euró jelenleg.

Indiában is megvetné a lábát a Tesla

Elon Musk cége új munkatársakat kezdett toborozni Indiában, kevesebb mint egy héttel azután, hogy a vezérigazgató Washingtonban találkozott Narendra Modi indiai miniszterelnökkel. A Tesla évek óta tervezi az indiai piacra lépést és akár helyi gyártást is. Azonban India magas, 100 százalék körüli importvámokat vet ki az elektromos járművekre, ami eddig megakadályozta ezt. Musk és cége többször kritizálta az országot emiatt és lobbizott a vámok enyhítéséért – jegyezte meg az Erste.

Leépít a Southwest

Tegnap bejelentette a Southwest vezetősége, hogy a munkaerőállományt mintegy 15 százalékkal visszavágnák, a költségek mérséklése érdekében – számolt be a K&H. A leépítések így nagyjából 1750 főt érinthetnek, ezek közül 11 darab felsővezetői pozíció is megszűnik az átstrukturálás alatt. A légitársaság vezetősége azt reméli, hogy a leépítések idén 210 millió dolláros költségcsökkentést jelenthetnek, de 2026-ra már 300 milliós megtakarítással számolnak.

Érik a Honda-Nissan frigy

A Honda hajlandó újrakezdeni a felvásárlási tárgyalásokat a világ negyedik legnagyobb autógyártójának létrehozására, ha a Nissan vezérigazgatója, Makoto Uchida lemond. Uchida és kollégája, Toshihiro Mibe között megromlott a viszony, mivel a Honda csalódott a Nissan szerkezetátalakításának gyorsasága és pénzügyi problémáinak mélysége miatt. A fúziós tárgyalások múlt héten meghiúsultak, miután a Honda azt követelte, hogy a Nissan egy holding létrehozása helyett egy teljes tulajdonú leányvállalat legyen. Uchida jelezte, hogy 2026-ig szeretne maradni, de az igazgatótanács tagjai és a Renault nyomást gyakorolnak rá, hogy a következő hónapokban távozzon, miután elszúrták az 58 milliárd dolláros megaüzletről szóló tárgyalásokat. A Nissan igazgatótanácsa is informális megbeszéléseket kezdett a távozásának időzítéséről – idézett az Equilor egy, a megbeszéléseket ismerő személyt.

Különleges szavazati jogokkal védekezne az OpenAI

Az OpenAI azt fontolgatja, hogy különleges szavazati jogokat biztosít nonprofit igazgatótanácsának, hogy megőrizze igazgatóinak hatalmát, miután a ChatGPT anyacége visszautasította Elon Musk felvásárlási ajánlatát – szemlézi az Equilor a Financial Times keddi cikkét. Sam Altman vezérigazgató és más igazgatósági tagok a megbeszélésekről közvetlenül tudó személyek szerint számos új irányítási mechanizmust mérlegelnek, miután az OpenAI hagyományosabb, nyereségorientált vállalattá alakul át. Ha a nonprofit vállalat igazgatótanácsa nagyobb szavazati jogot kapna, az biztosítaná, hogy az irányítás megmaradjon az átalakított vállalat felett, és képes legyen felülbírálni a többi befektetőt, köztük a meglévő támogatókat, például a Microsoftot és a SoftBankot. Bár még nem született határozott döntés, a különleges szavazati jog biztosítaná azt is, hogy az OpenAI képes legyen visszaverni az olyan kívülállók ellenséges ajánlatait, mint például Musk. A milliárdos meglepő, 97,4 milliárd dolláros készpénzes ajánlatot tett a nonprofit cég által birtokolt eszközökre, beleértve a start-up for-profit leányvállalatában lévő ellenőrző részesedését is.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint pénteki hangulatba került – nézze meg, mit művelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:59
Pénteken alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez és a heti kezdéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sikerült jól zárni a hetet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak
Csernátony Csaba | 2025. május 30. 12:23
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
Részvény / Deviza / Áru Tágra zárt szemekkel figyelhetjük, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:44
Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Jól döntött, aki ma euró helyett dollárt vett
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:17
A forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben szinte nem változott a kora reggeli jegyzéséhez képest, a dollár ellenében viszont közel egy százalékos erősödést ért el csütörtökön a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter állta a sarat a magyar börzén
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 680,73 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 96 171,93 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Lesz itt még tűzijáték délután
Eidenpenz József | 2025. május 29. 12:26
Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.
Részvény / Deviza / Áru Szinte hihetetlen, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 07:41
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 19:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Szerdán is harmatgyengén zárt a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 18:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG