5p

Az európai tőzsdéken esés van, de az USA-ban lehet, hogy felfelé indulnak majd az árfolyamok. A BUX is korrigál az új történelmi csúcsról, főleg az OTP húzza le. Ma emelkedik, de hosszú távon nézve egész olcsó az európai földgáz. Felülvizsgálják a kínai termékekre kivetett vámokat, amiből még lehet adok-kapok.

Lefelé tartanak az európai tőzsdék, Londonban, Frankfurtban és Párizsban mintegy fél százalékkal süllyed a vezető index. Némi kivárás jöhet azelőtt, hogy pénteken publikálják a Fed által preferált amerikai PCE-árindexet, amelyben újabb lassulást várnak az elemzők.

Szerda este az amerikai tőzsdeindexek jókorát estek, másfél százalék körüli mértékben, amire nem találni igazán jó magyarázatot. Sokak szerint egyszerűen csak számos befektető vakációra készül, és ezért csökkenti pozíciói méretét. Tehát “profitrealizálás” folyt a sok emelkedés után. Az amerikai határidős indexek ma egyébként már 0,4-0,5 százalékkal ismét felfelé tartanak.

Itthon a BUX index a szerdai új történelmi csúcs után szintén korrigál, fél százalékkal esik. Az OTP 1,0, a Mol 0,3, a Telekom 0,5 százalékkal süllyed. A Richter 0,1 százalékkal emelkedett.

Árfolyam

Az euró ma 383,50 forint, ami 50 fillérrel alacsonyabb a szerda estinél. A dollár, a nemesfémek és az olaj alig mozognak.

Csak semmi földgáz-pánik

Ma a földgáz mintegy öt százalékkal drágul, pánikra azonban semmi ok. Az árfolyam az utóbbi napokban hullámvasutazott, de alapvetően lefelé tart a trend. Amint a grafikonon látszik, ma jóval alacsonyabban van, mint 2021 őszén, az orosz invázió előtti hónapokban.

A hollandiai földház árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A hollandiai földház árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Orbán Viktor és az MNB az inflációról

A lassú inflációs mozgások kora jöhet jövőre, sokkal lassabb ütemben fog mérséklődni a pénzromlás, mint ahogy az elmúlt hónapokban megszokhattuk – véli az Erste Befektetési Zrt. Ugyanis:

  • A bázishatás jövőre már kiesik.
  • Az energiaárak normalizálódtak, jelentős csökkenésnek már nincs tere.
  • A bérek vásárlóereje ismét növekedésnek indult, ami támogatja a fogyasztást és nehezíti az infláció elleni harcot.

Ez lehet az MNB új inflációs jelentésének fő üzenete, amely szerint most decemberben hat százalék körül alakulhat az infláció, és csak jövő év vége felé éri el a három százalékos célt. De “hasonló üzenetet lehetett kiolvasni” Orbán Viktor miniszterelnök interjújából is, aki óvatosabb volt, mint az MNB. Decemberre hét százalék alatti, jövőre pedig öt százalék körüli inflációt vár.

Szárnyalt a Raiffeisen

A Raiffeisen-csoport megvásárolja a Strabag közel 28 százalékos részvénycsomagját egy orosz oligarcha érdekeltségétől, a tranzakció értéke meghaladja a másfél milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan dolgoznak az orosz leányvállalat, az AO Raiffeisenbank eladásán, amivel csökkentenék az orosz kitettséget – írta az Equilor Befektetési Zrt.

Az árfolyam tegnap 12,8 százalékkal emelkedett a bécsi tőzsdén, és jöttek a céláremelések.

A Citi 17 euróról 21 euróra növelte a célárfolyamot, az ajánlást semlegesről vételre javította. A JP Morgan 17,50 euróról 19,50 euróra emelt, változatlanul semleges ajánlás mellett.

Kiújul a kereskedelmi háború?

Az Egyesült Államok fontolgatja a kínai elektromos autókra és más árukra kivetett vámok emelését, próbálná korlátozni az Ázsia legnagyobb gazdaságától való függőséget és védelmet nyújtani saját zöld iparának – jelentette a Wall Street Journal . Joe Biden elnök kormányának tisztviselői korábban nagyrészt helyben hagyták a Donald Trump idejében kivetett vámokat mintegy 300 milliárd dollárnyi kínai árura. Most a Fehér Ház és más szervezetek újra megvitatják ezeket, hogy az új év elején megtörténhessen a vámok felülvizsgálata.

Kína a várhatóan a világ 14,1 millió új elektromos személyautó-értékesítésének mintegy 60 százalékát adja majd 2023-ban. Ez a dominancia máshol is feszültséghez vezetett, leginkább Európában, ahol szeptemberben vizsgálatot indítottak a kínai elektromos autók állami támogatásának ügyében.

Az USA-ban a vámok már most is meglehetősen magasak – írja a Bloomberg. Kína idén októberig közel 48 ezer elektromos autót exportált Észak-Amerikába, szemben a Nyugat-Európába küldött több mint 564 ezer járművel. A kínai elektromos járművekre jelenleg 25 százalékos adó érvényes az Egyesült Államokban, ami korlátozza a piacra jutásukat.

A nagy vita a Bitcoin körül

A Bitcoin mellett más blokkláncokon is (Avalanche, Arbitrum, Ton stb.) problémát okoztak mostanában a “bevésések” (inscriptions), ami okosszerződések és NFT-k tárolására szolgáló technológia. Sokszor eldugítják a rendszert, lassulást és a forgalmi díjak többszöröződését, sőt rendszerleállásokat okozva. Az ellenzőik ezért javasolják, hogy blokkolják a bevésések létrehozását.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A híveik szerint azonban a bevésések új felhasználási lehetőséget adnak a Bitcoin számára, lehetővé téve a rendszerben eredetileg hiányzó okosszerződések létrehozását. Ezeknek köszönhetően a Bitcoin rendelkezik végre az NFT-k létrehozásának képességével is. A megnőtt forgalom miatt több jutalékbevétel megy a Bitcoin-bányászoknak is. Ráadásul a bevéséses technológiával készült NFT-k létrehozása sokkal olcsóbb, mint másutt a más technológiával készülteké.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG