1p
Az Olaszországgal kapcsolatos félelmek miatt világszerte esnek a tőzsdék, és nagyot zuhant az euró. A magyar parketten elszakadt a cérna, az OTP 3000 forint alá került, az eurót jegyezték 311 forinton is. A forintot gyengítette a pletyka, hogy még ma leminősíthetik Magyarországot. Ez egyelőre elmaradt.

Az olasz meló

Kemény eladói nyomás bontakozott ki délelőtt a nyugat-európai részvénypiacokon, és esni kezdett az euró miután a befektetők elbizonytalanodtak az olasz politikai, és gazdasági válsággal kapcsolatban. Tegnap estétől reggelig tartott a jó hangulat, amit Silvio Berlusconi távozásának híre okozott. Ma azonban ismét széleskörűvé vált az aggodalom a folytatással kapcsolatban. Ezt erősítette, hogy az olasz állampapír-hozamok az elmúlt napok emelkedését folytatva ma már a 7 százalékot is meghaladták, ami mind technikailag, mind lélektanilag nagyon ijesztő határvonal. Az olasz hozamok annak ellenére emelkednek napok óta, hogy az EKB folyamatosan veszi az olasz kötvényeket. A MarketWatch szerint az olasz állampapírhozamok megugrását azt okozta, hogy az LCH clearing house a letéti követelményeket a 7 év, vagy annál hosszabb lejáratokra 5 százalékponttal megemelte. Egyre többen tartanak attól, hogy az olasz állam előbb-utóbb nem tudja magát a piacról finanszírozni. Valószínűleg segítene a befektetők megnyugtatásában egy EKB állásfoglalás a további intézkedésekről, de ez egyelőre elmaradt. Az elmúlt napok hírözöne után ma sem Görögországból, sem Olaszországból nem érkeztek érdemi politikai hírek.

Beszakadt a magyar piac

A budapesti tőzsdén az európai hangulat fordulásakor erős eladói nyomás alá került az OTP. Ma ismét előkerültek azok a pletykák, amelyek szerint az egyik hitelminősítő (a legtöbben a Standard and Poors-ra tippeltek) a bóvli, azaz befektetésre nem ajánlott kategóriába rontja a magyar adósbesorolást. Az erősödő várakozásra úgy tűnik jó okot adott, hogy ma érkezett hazánkba az IMF delegációja a szokásos felülvizsgálatra, és az a sajtóhír is, hogy a kormány a jövő évi GDP adat felülvizsgálatára készül.

A forint piaca már a reggeli nyitásban elszabadult, dél körül jegyezték az eurót 311 forinton is, estére kismértékben korrigált az árfolyam, de 310 forint fölött maradtak a jegyzések.

A BUX az OTP vezetésével nagyot esett a zárásra. Az index 2,86 százalékkal került lejjebb 16.195 pontra. A vezető részvények gyengültek, az OTP 2.990 forinton fejezte be a napot brutális, több mint 7,5 százalékos mínuszban. Utoljára szeptember 26.-án volt a bankpapír 3000 forint alatt. A MOL 15.695 forinton zárt 1,9 százalékos veszteséggel, a Magyar Telekom 1 százalékkal gyengült 500 forintra, a Richter viszont 1 százalékkal drágult, és 35600 forinton fejezte be a kereskedést.

Meglepően erősek maradtak a nyersanyag-piacok

Az általános piaci turbulencia, és a dollárerősödés ellenére meglepően jól tartották több hetes csúcsukat a nyersanyag árak. Az arany ára 1800 dollár közelében maradt, és az olaj is őrzi 96 - 97 dollár körüli hordónkénti árat. Az arany piacát ismét menekülő útvonalnak használják a befektetők. Ehhez jó indokot adnak a jegybanki kamatcsökkentések, hiszen ezek arra utalnak, hogy a központi bankok egyelőre feláldozzák az infláció védelmét a recesszió elleni harc oltárán. Az olaj piacának pedig jól jött a múlt hétről szóló amerikai olajtartalék-adat, amely a várt enyhe növekedés helyett csökkenést jelzett az olajkészletekben. A vételi oldalt erősítette a Nemzetközi Energiaügynökség árnövekedési előrejelzése is.

Meddig tart a pánik?

Egyelőre nem látszik hol van a lejtő alja. Az elemzői közösség már hetek óta figyelmeztet, hogy a nagy esések utáni tőzsdei felpattanás csupán a medve-piacokon jelentkező szokásos átmeneti vételi kedvet jelzi. Minden bizonnyal jót tenne a hangulatnak, ha Görögországban, és Olaszországban hamar oszlana a bizonytalanság, de az elmúlt hónapok sztoriját nézve erre nincs sok esély. A magyar eszközöket sajnos egyértelműen a leminősítési félelmek irányítják. Egyelőre hiányzik a határozott európai központi fellépés is. A mai nap esése jól mutatja mennyire igénylik a befektetők a folyamatos híreket, még akkor is ha azok a legtöbbször csak tervekről, várakozásokról szólnak, és csak kevés konkrét intézkedés követi azokat.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint pénteki hangulatba került – nézze meg, mit művelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:59
Pénteken alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez és a heti kezdéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sikerült jól zárni a hetet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak
Csernátony Csaba | 2025. május 30. 12:23
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
Részvény / Deviza / Áru Tágra zárt szemekkel figyelhetjük, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:44
Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Jól döntött, aki ma euró helyett dollárt vett
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:17
A forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben szinte nem változott a kora reggeli jegyzéséhez képest, a dollár ellenében viszont közel egy százalékos erősödést ért el csütörtökön a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter állta a sarat a magyar börzén
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 680,73 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 96 171,93 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Lesz itt még tűzijáték délután
Eidenpenz József | 2025. május 29. 12:26
Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.
Részvény / Deviza / Áru Szinte hihetetlen, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 07:41
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 19:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Szerdán is harmatgyengén zárt a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 18:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG