4p
A Wizz Air most már megfelelőnek tartja a piaci környezetet, hogy tőzsdére lépjen, mégpedig Londonban. Érdemes-e vajon fel-, avagy pontosabban beszállni a részvénybe is?

A cég már tavaly tervezte a tőzsdére menetelt, de akkor letett róla. Elég jól felmérték, hogy éppen visszaesett a légitársaságok részvényei iránti kereslet. Ennek különösebb fundamentális oka nem volt, az történt, hogy a diszkont légitársaságok részvényeiben korábban volt egy túlzott felívelés (kisebb lufi), majd ez épp leeresztett. Nem a legmegfelelőbb időpont a tőzsdére lépésre.

Azóta viszont belépett egy nagyon fontos fundamentális elem: a felére esett az olajár. Ez a légitársaságoknál lényeges kiadáscsökkentést eredményez, ami nagy segítség a nyereséges működéshez, ezért most a befektetők is sokkal inkább érdeklődnek.

Ráérzett

Maga a légitársaság több, mint 10 éves múltra tekint vissza. Az EU csatlakozáskor indította meg járatait, abból kiindulva, hogy a hirtelen szabaddá vált piacon az újonnan csatlakozó „keleti blokk” egy óriási piac, melyet nem fog egyből lefedni az Európában már üzemelő két óriás, az Easyjet és a Ryanair. A Wizz Air jól is számított: rögtön letarolta főleg a lengyel és a magyar piacot, és a később belépni próbáló nagyok sosem tudtak igazán sikeressé válni. Tulajdonképpen nem igazán látható, hogy miért. Talán azért, mert a Wizz jobban átlátta, hogy lehet az árérzékenyebb régió lakosságát jobban bevonni a repülésbe.

A konkurensek próbálkoztak azzal a taktikával, hogy túl olcsón kínálják a jegyeket. Egy kisebb, a Wizz-el egyidőben induló, pozsonyi bázissal üzemelő légitársaság, a SkyEurope bele is bukott ebbe. A Ryanair is előrukkolt 5 forintos jegyekkel, ez remek lehetőség is volt az ingyen utazásra, de ilyet tartósan egy légitársaság sem bír el. A Wizz pedig elég erős lett ahhoz, hogy ilyen párhetes időszakokat átvészeljen. A Ryan és az Easy vissza is vonultak: viszonylag kevés járatot üzemeltetnek, sok helyen egyszerűen nincs is konkurencia a Wizz számára.

Kvázi Malév

A cég abszolút fénykora a Malév csődje idején jött el. A Malév utasai közül az árérzékenyebbek nagyobb részét magához tudta csábítani a Wizz, ráadásul az államközi megállapodáson alapuló, korábban Malév által repült vonalak jó részét is megszerezte. Ehhez a „keleti nyitáshoz”nyilván a kormány közbenjárása kellett, így a cég egy kicsit át is vette a Malév helyét, amolyan kvázi nemzeti légitársaságként üzemel. De ez csak a torta egy szelete, a cég egész Közép-Kelet Európában piacvezető. A fő ok az lehet, hogy remekül ráéreznek arra, hogy lehet egyszerre a keveset fizető és a sokat fizető utasokat is elszállítani.

Ez elsőre furán hangzik, de nem olyan nehéz megoldani. Ismerni kell az utasok lélektanát, és ennek megfelelő árazást és időzítést alkalmazni. Az utasok egyik része egy adott időpontban szeretne utazni, és attól fél, hogy ahogy az idő telik, a jegy úgyis drágább lesz. Általában a cég meg is hagyja ebben a hitben az utasokat azzal, hogy lassan emelgeti az árat. Így aztán ezek a stabil, kevéssé árérzékeny utasok meg is veszik időben a jegyet. Amikor már közeledik az időpont, de nem telt még meg a repülő, leengedi az árat. Ekkor jönnek, ahogy az angol mondja, a „bargain hunter”-ek, alkalmi vételre vadászók, akik időben rugalmasabbak, mindegy mikor utaznak, csak olcsó legyen. Persze ez sem minden esetben van így: az algoritmus néha módosul, nehogy túlzottan kiismerjék azt a „légi spekulánsok”.

Jó kilátások

A rendszer tehát jól működik, a cégnek jól is megy. Ezek után az a kérdés, érdemes-e magát a részvényt megvenni? A légitársaságok részvényei általában nem annyira mozgékonyak, mint más iparágban. Míg egy Facebook, GoPro vagy Alibaba jellegű cégnél felmerül a korlátlan növekedés lehetősége (azaz elvileg lehet belőlük Microsoft vagy Apple), addig egy légitársaságnál jóval limitáltabb a mozgástér. Árfolyam-sokszorozást tehát ne várjunk.

Viszont miután a hangulat jó, az időzítés megfelelő, a cég jól prosperál, érdemes lehet venni a papírból. Mostanában ritkán omlanak össze a kibocsátáskor a papírok, utoljára a Facebook-kal történt ez 3 éve (ráadásul azóta már óriási siker lett belőle). Ha mégis tartunk ilyesmitől, vagy nagy lenne a túljegyzés, akkor érdemes megvárni a tőzsdei jelenlétet, és ott vásárolni, stopot húzva a kibocsátási árnál. A Virgin America-nál bejött, itt is jó esély van rá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG