5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Richter kiváló évet zárt 2015-ben, az idei évvel kapcsolatban viszont igyekeztek kissé hűteni a várakozásokat: csoportszinten az árbevétel csökkenésére számítanak 2016-ban. Az ukrán helyzet továbbra is katasztrofális, a rubel zuhanása is rosszul jön a cégnek - más piacokon viszont jól tudnak kompenzálni, és egyre erősebb a nőgyógyászati termékek hozzájárulása az eredményhez.
Bogsch Erik egy korábbi Richter-közgyűlésen. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Nagy a volatilitás a piacokon, ez a Richter várható eredményeiben is tükröződik fog – mondta Bogsch Erik a társaság 2015-ös eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. Egy gyengébb 2014-es eredményt követően kiemelkedő számokat hozott a 2015-ös üzleti év a Richternek. A számokról ebben a cikkben számoltunk be részletesebben >>

Kína és Románia szépen húzott

A konszolidált árbevétel 3 százalék körüli emelkedése kapcsán a kínai és romániai piac teljesítményét emelte ki a társaság vezérigazgatója, az oroszországi teljesítmény kapcsán pedig megjegyezte: rubelben mérve szépen emelkedett a forgalom (az euróban mért eredmény csökkenése a rubel gyengülésének következménye).

Az adózott eredmény 116 százalékkal emelkedett. Ennek hátteréről Bogsch Erik elmondta: a stratégia szempontjából 3 területen volt komoly előrelépés. Szeptemberben kapott forgalmazási engedélyt a cariprazine, az Esmya engedélyét kiterjesztették Európában, és végre sikerült beadni a bioszimiláris termékek törzskönyvi kérelmét.

 

Meghúzták a nadrágszíjat is

Az eredménykutatás számait ismertetve Bogsch Erik elmondta: kiugróan jó eredmény bizonyos megszorításoknak is köszönhető: az értékesítési- és marketingköltségek közel 5 százalékkal csökkentek, a K+F költségek ötödével estek vissza. A fedezeti hányad stagnál, ezt az árbevétel-növekedés, a termékösszetétel javulása és a dollár valamint a jüan felértékelődése javította, negatív hatással volt rá az ukrajnai értékesítés visszaesése és a rubel árfolyamának gyengülése (az euróval szemben több mint harmadával).

Máshonnan jön a nagy pénz, mint régen

A növekedés fő pillérei a nőgyógyászati üzletág növekedése, a kínai és az EU15 piac növekedése valamint az új termékek bevezetése voltak. Az európai piac sokat alakult az elmúlt években, a régi és az új tagállamokból származó bevétel aránya nagyjából 50-50 százalék, míg korábban jóval nagyobb volt a régi tagállamok jelentősége.

 

A legjelentősebb változás persze a FÁK-országok részesedésének jelentős csökkenése az árbevételből – az, hogy a forgalom csoportszinten ezzel együtt nem esett vissza, az a stratégia sikerességét mutatja. Jól sikerült áthelyezni a hangsúlyt más meglévő piacokra, illetve új piacokra.

Néhány kiemelt piac teljesítménye

- Oroszországban 23 százalékkal nőtt a rubelben mért forgalom, ebben az áremelésnek jelentős szerepe volt, de így is ragyogó teljesítmény – mondta Bogsch Erik. A 31 százalékos árfolyamgyengülés azonban brutálisnak mondható. A GDP fokozatosan csökken, a vásárlóerő-csökkenés később jelentkezik a tartalékok felélése miatt - az idei évben erőteljesebben hat majd, mint tavaly. 5 százalékos áremelést terveznek, ennek ellenére csak 3 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak.

- Az ukrán helyzet minden szempontból változatlanul katasztrofális. A politikai és gazdasági bizonytalanság, a hrivnya 45 százalékos leértékelődése a dollárhoz képest jelentősen csökkenő vásárlóerő-csökkenéssel jár együtt.

- Az Egyesült Államokban a nőgyógyászati termékek, azon belül is a sürgősségi fogamzásgátlás húzza a piacot

- Kínában fokozatosan kivásárolja partnerét a Richter, a gyógyszerpiac dinamikusan bővól, a jüan erősödött az euróval szemben

- Latin-Amerikában erősíti jelenlétét a Richter a partnerek kivásárlásával, pár éves távlatban megdobhatja az exportárbevételt, a nőgyógyászati termékek itt is fókuszban vannak.

Egyre nagyobb üzlet a nőgyógyászat

A nőgyógyászat szerepe általában véve is tovább nő, az árbevételben már 38 százalék a részesedés. Nyugat-Európa szerepe egyre erőteljesebb, de a nőgyógyászatnak a kulcspiacokon általában véve is meghatározó szerepe van. Az Egyesült Államokon kívül az üzletág termékeit mindenhol saját hálózaton keresztül értékesítik. A nőgyógyászati üzletágon 382 millió eurós árbevételt hozott a Richter 2015-ben.

Kié a Richter?

A tulajdonosi szerkezet érdemben nem változott:

Nagyon sok múlik azon, mi történik a devizapiacon

 

A forint stabil volt, a rubel viszont nagyon hektikusan mozgott, ami nagyon jelentősen kihat a Richter eredményességére. Bogsch Erik arra is felhívta a figyelmet: a dollár 20 százalékkal felértékelődött az euróval szemben 2015-ben.

Árbevétel-csökkenést várnak 2016-ban

Bogsh Erik ismertette az idei évre vonatkozó terveket is:

Piac Árbevétel változása
Deviza
Magyarország 0% HUF
Lengyelország 0% PLN
Románia 3% RON
EU10 -5% EUR
EU15 8% EUR
Oroszország 3% RUB
Ukrajna -5% - 0% USD
Egyéb FÁK -20% USD
USA -20% - -15% USD
Kína 20% EUR
Latin-Amerika 5% USD
Egyéb 0% USD
Csoportszinten, konszolidált globális: -5% EUR

Az osztalékkal kapcsolatos kérdésre elmondta: továbbra is maradnának a 25 százalékos osztalékfizetésnél.

A Richter továbbra is adózott eredményének 25 százalékát fordítaná osztalékfizetésre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41660 42190 0,00% 41800 41850 4 794 901 510 HUF 2026-11-02 15:05:34
MOL 4954 4954 5020 -0,92% 4954 4960 978 511 783 HUF 2026-11-02 15:05:38
MTELEKOM 2844 2790 2878 +1,57% 2844 2848 1 120 278 880 HUF 2026-11-02 15:01:37
RICHTER 12900 12730 13080 -0,39% 12900 12910 644 362 940 HUF 2026-11-02 15:04:57
OPUS 191 190 201 -2,25% 192 192 36 715 777 HUF 2026-11-02 14:49:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG