3p
Az egyik legnagyobb brókercég szerint elfelejtették a magyar tőzsdét a befektetők, pedig szerintük alulértékeltek a részvényeink. Egy nagy amerikai bankház szerint viszont az amerikai papírokról itt az ideje európaiakra váltani. Jelentett az Opus, stabil a forint.
(BÉT, archív kép)

Szerény pluszban van a BUX index ma, az OTP és a Telekom esését a Mol emelkedése ellensúlyozni tudja. A forint stabil, 335 körül jár az euró. Európában nulla körül billegnek a vezető indexek.

Az amerikai határidős tőzsdemutatók viszont jelentősnek mondható, 0,3-0,4 százalékos pluszban mozognak. Kínában a tőzsde zárva lesz egy hétig a kommunista diktatúra 70 éves fennállásának ünnepén, Hong Kong már holnap kinyit.

1. Mi erősíti ennyire a dollárt?

A vártnál alacsonyabb lett a német és eurozónás inflációs adat, az ausztrál jegybank pedig, egyébként a várakozásoknak megfelelően, kamatot csökkentett. Egyes hírek szerint ez, mások szerint amaz erősítette a dollárt, négy hete nem látott szintre. Az euró mindenesetre gyengült, az euró/dollár 1,088-nál két és fél éve nem látott szintre süllyedt. (A dollárindex pedig 99 fölé ugrott, négy hetes csúcsra, de megközelítette szeptemberi két éves rekordját.)

Euró/dollár (Tradingview.com)

Mindehhez jött még egy gyenge Tankan-jelentés Japánból, a várttól elmaradó beszerzésimenedzser-indexek Németországból, Svájcból és Svédországból. Az erős dollár következményének tartják, hogy az arany és az ezüst, a platina tovább süllyed. Bár ezek a fémek a nyáron még tudtak dacolni az erős dollárral.

2. Johnson benyújtja tervét

Boris Johnson brit miniszterelnök várhatóan a következő 24 órán belül benyújtja a “Brexit-tervét” az EU vezetőinek – írják lapok a The Daily Telegraph-ra hivatkozva. Ettől függhet, sikerül-e a rendezett, megállapodásos kilépés az EU-ból. Ha nem, a miniszterelnök próbálkozhat a megegyezés nélküli távozással, amit megtiltott neki a parlament, vagy újabb halasztást kérhet.

3. Magyar piac elfelejtve?

“Hiába alulértékelt a magyar piac, legalábbis szerintünk, ez nem nagyon hatja meg a befektetőket” – írja az Erste reggeli kommentárja. Pedig az éves lemaradás szerintük szembetűnő a vezető piacokkal szemben. “Miközben a „bajban levő” német piac újra és napok óta emelkedik a 20 napos mozgóátlagról, a BUX nem igazán tud elmozdulni a kicsivel 40 ezer pont fölötti szintekről. Nehéz megindokolni ezt a gyenge viselkedést” – tették hozzá.

Ebben szerepe lehet a forint gyengélkedésének is, mert az leértékeli a külföldiek részvénybefektetését. Ám a forint gyengülése előtt is látható volt ez a szokatlan viselkedés, amely hónapok óta tart. Ráadásul igen alacsony forgalommal társul, így maradhat az oldalazás.

4. Itt az ideje Európára tenni?

A JPMorgan szerint itt az ideje az amerikai részvényekről az európai részvényekre váltani. Eddig stagnáló gazdaságok, nulla alatti kamatok és a gazdaságélénkítésre nem hajlandó kormányok jellemezték a kontinenst. Így nem véletlen, hogy a nyugat-európai tőzsdék lemaradtak amerikai társaikról. Ám most kiváló lehetőség támadt a vételre, az európai részvények olcsók – írja a Marketwatch.

5. Jelentett az Opus

Repkednek a milliárdok és a tízmilliárdok az Opus gyorsjelentésében. A részvény azonban 3,3 százalékos mínuszban van. “Az akvizícióknak is köszönhetően a társaság többszörözte a bevételét az első félévben, és 7 milliárd forint feletti EBITDA-t értek el. A menedzsment a második félévvel kapcsolatban is optimista” – emelte ki a KBC Equitas. (Részletes számokat itt közöltünk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG