2p
A tőzsdék továbbra is a magasban, semmi nem rendíti meg őket, de az arany emelkedik, reakcióként a politikai bizonytalanságokra. A forint meg sem mozdul, a mexikói valuta az elnökválasztástól a beiktatásig esett, azóta erősödik. Új csúcson az Apple, ismét az egyik legnagyobb kedvenc lett.

Nap, mint nap bizonytalanságról szóló hírek áradnak mindenfelől, de a tőzsdék meg sem rezdülnek, állnak a magasban. Az amerikai indexek továbbra is az örökös csúcsoknál, és tegnap tovább menetelt az Apple, immár áttörve a 2015-ben beállított 128-130 dollár körüli ellenállást. A záróár 131,50 lett, ami új csúcs, a papír túlvettsége óriási, RSI értéke 88.

Apple

Az európai piacok is a magasban, és noha a francia kötvényhozamok emelkednek (van honnan), a párizsi tőzsde nem esik, a befektetők nem adnak komoly esélyt Le Pen elnökségének, és az ezzel járó vélhető gazdasági felfordulásnak. A CAC-40 index 0,4 százalékkal van feljebb, 4774 ponton.

A BÉT-en ma semmi mozgás, a Richter a tegnapelőtti zuhanás majd a tegnapi korrekció után megtalálta az egyensúlyt 6250 forinton. Ami még érdekesség: 5700 forint fölött forog a Plotinus, igaz, csekély forgalommal. Felmerül a kérdés, hogy ki vesz drágábban annál az árnál, melyen a cég a közkézhányad nagy részét megvette? Csak vélelmezni tudjuk, hogy valamelyik fő tulajdonos mindent megvesz, ami még elérhető, hogy a közgyűlésen minél kevesebb, a tőzsdei kivezetést ellenző hang hallatsszon.

A devizapiac érdekessége a mexikói peso, amelyből Trump megválasztása előtt 18-at kellett adni egy dollárért, majd jött a pánik, és szinte rögtön 21-re módosult az árfolyam, ami 15 százalékos leértékelődés. Januárban a trend folytatódott, a leggyengébb ponton 22 peso volt egy dollár, de az elnök beiktatása óta korrigál, újra erősödik a mexikói valuta, most 20,60 a kurzus.

Dollár/mexikói peso

Mindeközben tovább drágult az arany, ez jelzi, hogy azért valamekkora fedezékbe vonulás zajlik a piacokon, immár 1238 dollár az árfolyam. Az olajár viszont esett, a WTI 51,70 dollár, a Brent 54,60.

Arany

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43170 42890 43400 +1,20% 43160 43190 3 950 442 110 HUF 2026-11-05 10:53:15
MOL 4992 4976 5090 -2,12% 4992 5000 852 548 168 HUF 2026-11-05 10:55:31
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2890 575 101 148 HUF 2026-11-05 10:52:32
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12890 12900 153 630 100 HUF 2026-11-05 10:52:33
OPUS 210 210 214 -2,09% 210 214 6 115 657 HUF 2026-11-05 10:32:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG