5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Újra a 350 forintot ostromolja az euró, amiben a magasabb infláció mellett egy másik adatnak is szerepe lehet. Az európai tőzsdéken rossz a hangulat, de az OTP viszonylag jól tartja magát. A bitcoin stabilizálódni látszik, az olaj is megkapaszkodott.

A tegnapi ideges és eséssel végződő amerikai kereskedés után ma Európában is az eladás gombot nyomták meg gyakrabban a kereskedők. A német, francia, brit indexek 1,2-1,5 százalékos esésben vannak, az amerikai határidős indexek is további 0,3 százalékos csökkenést mutatnak. Ma este és holnap fontos hírek érkeznek.

Ázsiában kisebbek a mínuszok, a japán Nikkei 225 pedig folytatta napok óta tartó emelkedését. A japán GDP-növekedést is felfelé korrigálták. Az árupiacon az olaj minimális pluszban van, az arany stagnál, a réz viszont 1,1 százalékkal esik.

Itthon a BUX index egy százalékkal esik, amit az OTP 0,6, a Mol 0,8 és a Richter 1,7 százalékos esése befolyásol főként. A  mostanában nagyokat emelkedő 4iG tegnap esett, ma viszont ismét több mint három százalékkal megy fel. A vesztes oldalon pedig az AutoWallis áll 2,7 százalékkal. A Telekom is esik 1,1 százalékkal, az Opus pedig stagnál.

Hitelmoratórium és OTP

A hitelmoratórium várható meghosszabbításának hatását az OTP-re a piac a jelek szerint csekélynek ítéli (vagy már beárazódott az árfolyamba). “A részvényenkénti negatív hatás mindössze néhány tíz forintnyi lehet” – írja az Erste Befektetési Zrt.

Egymilliárd milpengő - a hiperinfláció mementója
Egymilliárd milpengő - a hiperinfláció mementója

Gyorsuló infláció, gyengülő forint

Magyarországon gyorsult az infláció, az elemzők által várt 4,7 helyett 4,9 százalék lett éves szinten. Ez is közrejátszhatott, hogy a forint gyengül, az euró 1,6 forinttal megy feljebb, 349,70 forint az ára. Valamivel kisebb mértékben a lengyel zloty és a cseh korona is gyengül.

Árfolyam

De nem érkezett jó hír a magyar külkereskedelemből sem az Erste Befektetési Zrt. szerint.

Valószínűleg a gépjármű gyártás visszaesése miatt az export 9,5 százalékkal csökkent egy hónap alatt, míg az import csak 1,8 százalékkal. Ez azért kellemetlen, mert az adat a folyó fizetési mérleg romlását sugallja, ami viszont a forint árfolyamára lehet negatív hatással.

Ezekre a hírekre várnak a piacok

A piac főleg a jegybankokra vár, csütörtökön az EKB monetáris politikára vonatkozó nyilatkozatai jöhetnek. Az USA-ban a Fed Bézs könyve esedékes ma este, valamint egy fontos jelentés is jön a megüresedett állásokról. Ez utóbbi a várakozások szerint minden idők legmagasabb értékét mutatja majd, több mint tízmillió állás lehet betöltetlen.

Ha így lesz, az egy virágzó amerikai gazdaságot mutathat. Ezért a kötvényhozamok emelkedhetnek, ami nyomást gyakorolhat a részvényekre. Kedden az amerikai kötvényhozamok majdnem két hónapos csúcsra ugrottak – írta a német N-Tv.de.

A BTC/USD árfolyam 2021-ben (Tradingview.com)
A BTC/USD árfolyam 2021-ben (Tradingview.com)

“Sellvador” – minikrach a kriptodeviza-piacon

Bár tegnaptól Salvadorban hivatalos pénzeszköz lett a bitcoin, az árfolyam mégis zuhanni kezdett. (Ebbe a közép-amerikai ország is “beleállt”, vagyis vásárolni kezdett az alacsonyabb árszinteken.) Az esés nagyon hirtelen, szinte percek alatt végbement (52 ezer dollár közeléből 43 ezer dollár közelébe), a mélyponton a bitcoin ára több mint 15 százalékos mínuszban volt. Utoljára májusban volt hasonlóan nagy zuhanás. Ma délelőtt 45 700 dollár az árfolyam.

Az esést összefüggésbe hozzák azzal, hogy a részvénypiacokon is elromlott a hangulat az amerikai hosszú hétvége után. A kezdeti esések pedig a származékos piacon kényszer-likvidálási hullámot válthattak ki a túl nagy kockázatot (tőkeáttételt) vállaló kriptodeviza-kereskedők körében. A likvidált pozíciók összértékét a Cointelegraph 3,5 milliárd dollárra teszi, ami több mint 330 ezer befektetőt érinthetett.

Három ok miatt is drágulhat az olaj

A piac megnyugodott, hogy a Covid okozta keresletzuhanás csak átmeneti és a mélyben lejátszódó folyamatok alapvetően növekvő keresleti trendet mutatnak – írja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. energiapiaci elemzője. Az OPEC növeli ugyan kínálatát, de úgy tűnik, a piac ezt a többletkínálatot könnyen fel fogja tudni szívni. A piac három ok miatt is egyre inkább magasabb kőolajárakra spekulál:

  1. A Rystad Energy becslése szerint 2021 rekordnagyságú bevételt hoz az amerikai palaolajszektornak. (Így nincsenek rákényszerítve arra, hogy mindenképpen növekedjenek, ami a kínálat szempontjából kulcsfontosságú.)
  2. A kínai és a globális, benne az európai olajkereslet is pozitívan alakul.
  3. Eközben az olajpiacon a kínálat növekedése elmarad a kereslettől. A beruházások ugyanis évek óta kirívóan alacsonyak.

Árrobbanás az árupiacon?

Pletser nemrég arról is írt, hogy “az igazi nyersanyagár-emelkedés csak most kezdődik a világban”. Egyre több jel mutat arra, hogy egy drasztikus és széleskörű drágulás előtt állunk, amelynek okai között a növekvő fejlődő piaci kereslet és az energiafordulat, valamint az alacsony beruházások következtében elégtelen kínálat is szerepel.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG