3p
A cseh koronát három éve rögzítették az euróhoz képest, lényegében ugyanúgy, mint korábban a svájci frankot. De juthat-e annak a sorsára?

„X”. Ilyen alakú a forint és a cseh korona hosszú távú árfolyamgrafikonja: a forint fokozatosan gyengült, azaz az euró/forint felfelé tartott a kétezres évek eleje óta, a korona viszont folyamatosan erősödött, azaz lefelé csorgott az euró/korona. Mindaddig, amíg 2013 vége felé a cseh jegybank ezt meg nem elégelte, és a svájci jegybankhoz nagyon hasonlóan árfolyamküszöböt nem vezetett be rá.

Ami a svájci franknál az 1,2 frank volt eurónként, az a cseheknél 27 korona lett, ez alá nem mehet azóta az árfolyam, a korona nem erősödhetett tovább. Egy ideig szépen gyengült is, ám az utóbbi időben már nagyon letapadt az árfolyam a 27 koronás határhoz, amint a grafikonokon is látszik. Nem véletlenül, ugyanis napirenden van az árfolyamküszöb eltörlése.

A cseh jegybank közleménye szerint szeptember 29-én megerősítette a lényegében nullán álló kamatokat és azt, hogy kész bármikor beavatkozni annak érdekében, hogy az euró/korona árfolyamot 27 közelében tartsa. A korona árfolyamát legalább 2017 közepéig szem előtt fogják tartani, de az után nagy valószínűséggel elengedik.

A cseh két éves állampapír piaca nagyon készül a korona elengedésére – szólt az Alapblog grafikonjának címe szeptember közepén, miután a kötvények hozama évi mínusz 0,65 százalékra csökkent. Ennek akkor van értelme, akkor éri meg a papírokat vásárolni, ha a korona jelentős mértékben erősödik a kötvények lejárati idején belül, vagyis eltörlik vagy módosítják a küszöböt.

Azóta átmeneti emelkedés után egyébként ismét majdnem pontosan ott van a hozam, mint egy hónapja, –0,662 százalék, ami pár bázisponttal alulmúlja még a hasonló futamidejű német államkötvények hozamát is. A három éves cseh papírok hozama évi –0,544, az öt éveseké –0,119 százalék volt ma délben, a többi, ennél rövidebb és hosszabb futamidőnél azonban pozitív a hozam az Investing.com adatai szerint.

A cseh döntéshozók el akarják kerülni az olyan hirtelen, ugrásszerű deviza-erősödést, mint ami a svájci franknál következett be és kisebbfajta válságot okozott. Ezért jelentik be előre a küszöb várható megszüntetését – írta a Bloomberg. Ezt a határidőt egyébként korábban már többször távolabbra tolták, most az infláció emelkedésével azonban közelebbre került.

A Bloomberg is úgy látta, hogy a korona erősödésére számító spekulatív tőke hajtotta fel a két éves kötvények árfolyamát, illetve nyomta le ennyire a hozamokat. Az említett jegybanki közlemény azonban kifejezi a jegybankárok azon reményét, hogy részben az exportőrök korona-fedezeti ügyletei, részben a koronapozíciót záró (vagyis korábban megvett koronáikat eladó) pénzügyi befektetők gyengítik majd az árfolyamot. Így nem lesz nagymértékű árfolyam-reakció a küszöb feladása után.

A cseh gazdaság évi három százalék körüli és az Eurózóna 1,5 százalék körüli gazdasági növekedése mellett egyébként látnak teret a korona fokozatos erősödésére is hosszú távon, évi 1-2 százalék erejéig – nyilatkozott már többször is a jegybank vezetése.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40480 40250 41390 -1,75% 40440 40480 15 551 231 460 HUF 2026-11-06 14:02:18
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4848 4854 2 447 742 286 HUF 2026-11-06 14:02:32
MTELEKOM 2910 2822 2940 +1,39% 2900 2910 1 248 165 188 HUF 2026-11-06 14:02:20
RICHTER 12900 12820 12980 -0,54% 12880 12900 1 057 353 190 HUF 2026-11-06 13:59:54
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 51 982 409 HUF 2026-11-06 13:59:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG