4p
A sok negatív, sőt katasztrofális hír után legalább a tőkepiacokon látszik némi megkönnyebbülés, szépen emelkednek a tőzsdeindexek, az olaj és a forint is. A rengeteg kormányzati és jegybanki intézkedésnek kell hogy legyen pozitív hozadéka, az olajárat pedig Donald Trump énekelte feljebb. A Mol vezeti a BUX emelkedését, az OTP-vevők visszafogottak.
Texasi olajkút (fotó: Pixabay)

A vírus terjedésével, a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos hírek továbbra sem szívderítőek. Olaszországban már több esetet jegyeztek fel, mint Kínában, és elérte a tízezret globálisan a halottak száma. A fertőzötteké a negyed millióhoz közelít.

Tegnap este mégis sikerült pluszban zárniuk az amerikai részvénypiacoknak. Az S&P 500 fél, a Nasdaq Composite több mint két százalékkal ment fel. Úgy látszik, ma is érkeznek a vevők, az összes ázsiai és európai tőzsdeindex szép pluszban van. Erre két magyarázatot találtak a külföldi megfigyelők.

Az egyik szerint végre elindult felfelé az olaj, második napja komolyabban emelkedik, és sokat feljött a szerdai extrém, 18 éves mélypontról. A másik, hogy az egyes fejlett országok kormány- és jegybanki intézkedéseinek mindenképpen lehet pozitív hatása, legalább nagyban tompíthatják a koronavírus miatti gazdasági visszaesést.

4-6 százalékos plusszok

A legtöbb nyugat-európai index így ma 4-6 százalékos emelkedést mutat, a Stoxx 600 4,5 százaléknál tart, a francia és német részvények húzzák. Az olasz mutató három százalékkal a skála alján, az osztrák tíz százalékkal a tetején helyezkedik el (ez utóbbi azonban az esésben is élen járt a napokban).

Napi vírushír-összefoglalónk itt olvasható

Magyarországon is recesszió, több százezer új munkanélküli várható, százával zárják be a szállodákat. A kormány itt is segíteni próbál. A BUX index ma 4,4 százalékkal megy fel, a Mol körülbelül tíz, az OTP kettő, a Richter négy százalékkal javul. Az átlag körül alakul a Magyar Telekom részvényének teljesítménye is.

Euró/forint (Tradingview.com)

Forint és cseh korona az élen

A forint is megnyugodott, míg tegnap súrolta a 360-at az euró ára, ma kevéssel tíz óra után már csak 350 körüli az árfolyam. Ez egy nap alatt komolynak számító, két százalékos forinterősödést jelent. Hasonló mértékben erősödik a cseh korona, valamivel kevésbé, egy százalékkal a lengyel zloty.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

A kőolaj két napja még 18 éves mélyponton járt, a WTI 21 dollár alá is benézett. Tegnap és ma jelentős emelkedésen van túl, ma a WTI 27,90, a Brent 30,45 dollár. Az emelkedés egyik oka, hogy Donald Trump elnök egyik nyilatkozata alapján az USA beleszólhat a szaúdi-orosz árháborúba.

Vesznek 30 millió hordót

Valószínűleg diplomáciai eszközökkel próbálhatja a szaúdiakat kitermelésük mérséklésére rábírni. Bár a nyilatkozat meglehetősen homályos volt, afféle szóbeli intervenció, Trump azt mondta, “a megfelelő időben” óhajt beavatkozni. Ezen kívül az USA 30 millió hordó olajat vásárolhat fel júniusban stratégiai készleteinek feltöltéséhez.

További híreink a koronavírusról

Ma a nagy lejáratok napja van a származékos (határidős, opciós) tőzsdéken, számos termék kifut. Ezen pozíciók megújítása vagy meg nem újítása megmozgathatja az árfolyamokat a nap vége felé.

Kriptodeviza-ugrás, bitcoin–feleződés

A kriptodevizák az utóbbi napokban követték a részvénytőzsdéket, és szintén nagy mélyrepülést mutattak be. A bitcoin benézett 5000 dollár alá is. Most azonban itt is erős pozitív korrekció jelei láthatók, húsz százalékos napi emelkedés után a bitcoin 6700, az ether 149 dollár.

Gyakran felröppen a teória, hogy az előre a rendszerbe programozott bitcoin-kibocsátás májusban esedékes feleződése (“halving”) majd szárnyakat ad a digitális eszköz árfolyamának. Ahogy az történt párszor a múltban. Ez azonban korántsem biztos, vagy ha így is van, már régen beépülhetett az árakba. Csak a kínálati oldalon változtat valamelyest, a keresleti oldalon nem. Ráadásul volt már ellenpélda is, a litecoin tavaly a feleződés után jól leesett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG