6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.

Az európai tőzsdéken a hangulat javult szerdára, a német index 0,6, a francia 1,1, a brit 0,5 százalékkal emelkedik. Az amerikai határidős indexek is 1-3 ezrelékes pluszban állnak. Folytatódik az amerikai gyorsjelentési szezon.

Kedden az amerikai S&P 500 és Nasdaq indexek már csak szerény esést mutattak, a Dow Jones Ipari Átlag pedig még javult is egy kicsit. Pedig nem sok jót mondott Jerome Powell Fed-elnök a kedd esti beszédében, szerinte magasan maradhat a kamat, amíg az infláció nem csökken tovább határozottan. Ezen kívül mostantól “nem kívánnak előrejelzéssel szolgálni” a várható kamatdöntésekkel kapcsolatban. A “kamatpesszimizmus” azonban az utóbbi napokban már beépülhetett az árfolyamokba.

A BUX index napi gyertyái. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index napi gyertyái. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A keddi csúnya, három százalékos esés után a BUX index szerdán 1,4 százalékkal emelkedik, az OTP 1,9 és a Mol 2,0 százalékos drágulása húzza. A Richter 0,2 százalékkal süllyed, a Nyomda is mínuszban van. A Telekom egy céláremelés nyomán 1,4 százalékkal javít.

Megállíthatatlan az arany?

Az euró/forint 392,50, majdnem három forinttal alacsonyabb a kedd estinél. A dollárerősödés és a nemzetközi politikai feszültségek mellett a piacon egyre inkább a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa jövő keddi ülésének esélyeit figyelik.

Árfolyam

Az olaj és a földgáz egy százalék körüli mértékben esik, a közel-keleti hírek egyelőre nem szolgálnak további ijedelemmel. Az arany új történelmi rekordja 2449 dollár, jelenleg azonban 2409 a határidős ára, ami egy év alatt húsz százalékos emelkedést jelent.

Korrekció a devizapiacokon

Kedden a 395-ös szint felett zárt az euró-forintárfolyam, majd szerdán intenzív korrekció indult az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

A 30 napos mozgóátlag alá került a jegyzés, a következő fontos támasz 392,10-392,40 között húzódik.

Az 1,06-os szint közelében megállt az euró-dollárárfolyam csökkenése is, majd kisebb pozitív korrekció kezdődött. Kedden “elementáris erővel tört fel” az euró/zloty-keresztárfolyam is, de itt is heves korrekció indult.

Megvan a Telekom-osztalék

A közgyűlés jóváhagyta a Magyar Telekom menedzsmentje által javasolt 41,56 milliárd forint osztalék kifizetését, ami részvényenként 44,7 forintot jelent – tudósított az Erste Befektetési Zrt. Az osztalék kifizetésének kezdőnapja május 8-a.

Felhatalmazták az igazgatóságot törzsrészvények vásárlására, 18 hónapra. A cég alaptőkéjét 3,29 milliárd forinttal, 93,86 milliárd forintra szállítják le, 32,94 millió darab saját részvény bevonásával.

Van még potenciál a távközlési vállalatban?

Meggyőző teljesítménnyel zárta a 2023-as évet a Magyar Telekom, emellett pedig a díjkorrekciók, az adók kivezetése és a stabil fogyasztói igény is további növekedést hozhat a számára. Így a K&H Értékpapír anyavállalata, a Patria Finance a Telekomra 1210 forintos 12 havi intézményi célárat határozott meg,

kiemelve a cég erős fundamentumait és javuló cashflow-termelését.

Fő a fejük a luxusmárkáknak

Az európai luxuscikkek gyártóinak részvényei nehéz napot zártak kedden, mivel még az LVMH óriáscég növekedése is akadozik – írta a Bloomberg kora reggel. A vállalat eladásainak bővülése az év elején lelassult, mivel a tehetős fogyasztók visszafogták a Louis Vuitton táskákra és a Hennessy konyakra fordított kiadásaikat. Az LVMH pedig korábban a legtöbb versenytársánál jobban vészelte át a luxusipar lassulását.

A múlt hónapban a rivális Kering arra figyelmeztetett, hogy legnagyobb márkájának, a Guccinak az eladásai valószínűleg mintegy húsz százalékkal csökkentek az első negyedévben, különösen Kína miatt. Az LVMH részvényei azonban szerdán már magukhoz térnek, több mint négy százalékkal emelkednek.

Az LVHM és a Kering részvénye, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az LVHM és a Kering részvénye, öt év. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Jó hírecske a Molnál

A BP, az azeri ACG blokkot működtető angliai olajvállalat bejelentette, hogy a hetedik platform is megépült a tengeri mezőn, és a napokban elkezdi a szénhidrogén felszínre hozását – írta az Erste Befektetési Zrt. A többéves fejlesztés hatására napi százezer hordóval emelkedhet az ACG termelése. Az ACG 1997 óta üzemel és eddig 4,3 milliárd hordó olajat bányászott ki ebből a lelőhelyből, amelyben a Mol 9,57 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A brókercég véleménye szerint ez a fejlesztés “nem teljesen új dolog”, a projekt 2-3 év alatt készült el. A Mol naponta mintegy 3-5 ezer hordóval növelheti emiatt a termelését, de “tudni kéne a szerződés részleteit, hogy a bővülés mértékét pontosan meg tudjuk mondani”.

Navigator Investments-részlet
Navigator Investments-részlet
Fotó: Navigator Investments

Ambiciózus Navigator-célok

A Budapesti Értéktőzsde Xtend szekciójában jegyzett Navigator Investments stratégiai céljai szerint “akvizícióknak és az organikus növekedésnek köszönhetően 2026-ban 7,5-8 milliárd forintos árbevétel mellett 1,5-2 milliárd forintos EBITDA és közel egy milliárd forintos adózott eredmény elérését tervezi”. Ez 32-53 százalék közötti éves növekedésnek felel meg a 2022-es bázisévhez viszonyítva – közölte a társaság. További céljaik:

  • Három év alatt három sikeres akvizíció
  • Nemzetközi terjeszkedés
  • Nyilvános részvénykibocsátás
  • A BÉT Standard kategóriájába történő átlépés
  • Osztalékpolitika elfogadása, “elköteleződés” az évről évre emelkedő,
  • stabil osztalékkifizetés mellett.

Nagyot estek a bitcoinbányász-részvények

A bitcoinbányászati szektornak a bitcoin-felezõdés utáni nyereségességével kapcsolatos aggodalmak lejtőre küldték a bitcoinbányász-részvényeket az Egyesült Államokban és külföldön is, de ezek a félelmek nem megalapozottak – mondta a Blockware Solutions bányászcég iparági elemzője. A befektetők rá fognak jönni, hogy félelmeik többnyire alaptalanok voltak – állította Mitchell Askew.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A részvényárfolyamaik csökkenése mögött a nyereségességi aggodalmak mellett persze a bitcoin múlt heti 7,5 százalékos áresése is áll. A Marathon Digital (MARA) és a Riot Platforms (RIOT), a két legnagyobb bitcoinbányász részvényeinek árfolyama mintegy 53, illetve 54 százalékkal esett vissza a februári éves csúcsaik óta. A CleanSpark (CLSK) március 25-én 23,40 dolláron hároméves csúcsot ért el, de azóta 38 százalékkal 14,48 dollárra esett, ami még így is közel 250 százalék pluszt jelent az idén.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG