5p

Elromlott mára a hangulat a nyugati tőzsdéken, Európában fél százalék feletti, az USA-ban valamivel kisebb süllyedés a jellemző. Varsóban lefelé, Budapesten felfelé tartott az index, egész régiónkban nagyot gyengültek viszont a helyi devizák, így a forint is. Bár a Tesla elektromosautó-eladásai nőnek, a vetélytársak a harmadik negyedévben jobb számokat produkáltak.

Több napos emelkedés után ma megtorpantak a részvényindexek, Európában a német mutató 0,9, a francia 0,6, a brit 0,5 százalékos süllyedéssel búcsúzott. Az USA-ban az S&P 500 0,4 százalékkal esik, a technológiai részvények Nasdaq 100-as indexe viszont minimális pluszt tudott elérni.

Varsóban 1,4 százalék volt az esés, Budapest viszont 0,7 százalékkal emelkedett. Az előző nap csúnyán lezuhanó Mol most 2,2 százalékkal emelkedni tudott, 0,8 százalékkal feljebb zárt a Richter is. Az OTP és a Telekom 0,3 százalékkal süllyedt, öt százalékkal ment fel a CIG Pannónia.

Kivételesen nagyot gyengült a forint

A forint ma is gyengült, az euró 4,1 forinttal 361,60-ra ment fel. Ez 1,2 százalékos gyengülés, ritkán látni ekkorát egy nap alatt. A jelenség régiós, a lengyel zloty egy százalékkal, a cseh korona 0,7 százalékkal értékelőt le az euróhoz képest. Ám a forint gyengülése volt a legnagyobb a térségünkben.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A devizapiacok egyébként is izgalmasak, nagyot erősödött a dollár az euróhoz képest, 0,7 százalékkal, 1,1734-re ment le a keresztárfolyam. A dollár erősödését azzal magyarázzák, hogy a kínai hatóságok a jelek szerint lépéseket tesznek a jüan erősödésének megállítására, vagyis a devizájuk gyengítésére. Ezen kívül az is szerepet kaphat ,hogy az általános befektetői hangulat kockázatkerülővé vált.

A dollárerősödés szokás szerint nem tett jót a nemesfémeknek, az arany 1,7, az ezüst 4,6 százalékos mínuszban van. Az olaj viszont szépít, két százalék körüli emelkedést produkált.

Az esés okai

A részvénypiaci esés egyik magyarázata, hogy a hogy az amerikai képviselőházban ismét megbukott a tervezett gazdaságélénkítő csomag. Lassan nullára csökken annak a valószínűsége, hogy még az elnökválasztás előtt, vagy még az idén el lehessen egy ilyen csomagot indítani. Igaz, mások már azt latolgatják, mekkora segítség érkezhet januárban, a választás után. Az egyik oltás tesztelése közben fellépett probléma is rontott a hangulaton.

Startolt a gyorsjelentési szezon

Amerikában megkezdődött a gyorsjelentési szezon. Nyitás előtt a JP Morgan, a Citigroup és a Delta Airlines és a Johnson & Johnson számait ismerhették meg a befektetők.

A két bank gyorsjelentése nem sikerült rosszul, a legnagyobb meglepetést talán az okozta, hogy a vártnál alacsonyabb szinten maradt a negyedéves céltartalékképzés, valamint a kereskedési üzletágak továbbra is erős teljesítményt nyújtanak. A részvények viszont a kezdeti pluszok után lefordultak, és a bankszektor az USA-ban alulteljesítő maradt. Valamint a mai piaci hangulat sem támogató – írta a KBC Equitas.

A Delta Airlines három százalékkal esett, miután a cég még későbbre tolta azt a dátumot, amelytől kezdve kilábal a veszteségekből, nem éget el több cash-t. A Johnson & Johnson két százalékos esése inkább a felfüggesztett vakcinakísérleteknek köszönhető, a jelentése ugyanis nem volt rossz. Meg is emelte idei profit-előrejelzését. A Disney, amely a streaming-szolgáltatások felé fordul, újabb öt százalékot ugrott a tegnapi hasonló árfolyamnyereség után.

Magyar idő szerint kedd este hétkor kezdődik az Apple nagyon várt bemutatója, a részvény mínuszban van, de ezzel csak egy részét adja vissza a tegnapi hat százalékos emelkedésnek.

Tesla kontra dinoszauruszok

A Tesla szívesen dicsekszik azzal, hogy az eladásai az idén nőttek, miközben a hagyományos autógyártóké csökkent. Ám ha csak az elektromos eurókra szűkítjük le a kört, akkor a Tesla értékesítései sokkal kisebb ütemben emelkedtek, mint a többi gyár elektromosautó-eladásai – derül ki a SeekingAlpha elemzéséből. Németországban például a Tesla részesedése ezen a piacon másfél év alatt 20 százalékról 10 százalék közelébe esett a harmadik negyedévre. Norvégiában vagy Hollandiában még nagyobb a piaci részesedésének zsugorodása.

Az új széndioxid-kibocsátási előírások Európában arra kényszerítették a régi autógyártókat, hogy gyorsított ütemben álljanak át az elektromos autókra. Ez az elektromos járművek értékesítésének hatalmas növekedését eredményezte, a Tesla kivételével mindenki számára. Ha ugyanez a minta megismétlődik Kínában és Észak-Amerikában is, akkor a Tesla exponenciális növekedési története halott – írják.

Jönnek a hivatalos digitális pénzek?

A gazdaságilag legfejlettebb húsz ország csoportja, a G20 mai közleménye szerint együttműködik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a Világbankkal és a Nemzetközi Fizetések Bankjával (BIS) a központi banki digitális pénzek (CBDC) a pénzügyi rendszerben történő használatának hivatalos szabályozása érdekében. A jelentés szerint 2022 végére a G20 tagjai és a három szervezet elkészítik a szabályozás kereteit – írta a Coindesk.

Szabályoznák a stabil digitális fizetőeszközöket is (stablecoin), amelyek értékét gyakran valamely hagyományos pénzhez rögzítik. A központi bankok által kibocsátandó digitális fizetőeszközökhöz egyébként nemrég hét jegybank irányelveket is megfogalmazott.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG