2p
Erős eladói nyomás mutatkozik a Mészáros papírokon, miközben az üres cégek részvényesei azt várják, hogy őket is értékkel töltse meg a nagyvállalkozói csoport. Gyengül az OTP, emelkedik a Mol. Ismét 3 százalék közelébe emelkedett az amerikai 10 éves államkötvény hozama.

Felgyorsult a más néven Konzum-csoportnak is nevezett cégek részvényeinek esése, áruk már a márciusi, a választások előtti szinten van, amikor a befektetők az esetleges kormányváltási félelmek miatt szálltak ki a papírokból.

Konzum

Most csak arra tudunk gondolni, hogy a választási győzelem után sokan bevásároltak, de miután látják, hogy nem következett a tavalyihoz hasonló újabb szárnyalás, eladják papírjaikat.

A Konzum 3 százalékos mínuszban jár 2380 forinton, az Appeninn 2 százalékot esik 580 forintig, az Opus 3 százalékkal van lejjebb 505 forinton, és ezzel igen fontos támasz szintre érkezett.

Opus

Az Est Media részvényesei továbbra is békésen várják, hogy Mészáros Lőrinc és a hozzá kapcsolódó nagybefektetők megvegyék és vagyonnal töltsék fel a céget, de ez hiú ábránd lehet, hisz elég már nekik a Konzum, az Appeninn és az Opus, ráadásul ők azért nem üres cégeket vettek, mindegyikben voltak becses elemek, nem is beszélve a CIG Pannóniáról és a 4iG-ről.

A Portfolio értesülése szerint még a tőzsdéről korábban nagyon kivonulni akaró Plotinus üres vázát is otthagynák hasonló megfontolásokból.

A „hagyományos” nagypapírok közül az OTP gyengélkedik, 1,2 százalékkal 9770 forintig esik. Emelkedik a Mol fél százalékkal 2860 forintig, a Telekom és a Richter kis mértékben erősödnek.

Ismét 3 százalék közelébe emelkedett az amerikai 10 éves államkötvény hozama, ami indokolhatja a feltörekvő piacokról való távozási hullámot.

10 éves amerikai államkötvény hozama

Magához tért a Tesla: megfogta az árfolyamot a nagy támasz, és a befektetőknek tetszik, hogy a cég immár sok autót gyárt (a harmadik negyedévben több mint 50 ezer Model 3-ast), most már a sok autó vevőkhöz való eljuttatása a gond, de a szállítási kapacitás megszervezése már gyerekjáték a termelés felfuttatásához képest.

Tesla

Kitartóan gyengélkedik ugyanakkor a Facebook azóta, hogy Mark Zuckerberg határozottan jelezte: vége a gyors profitnövekedésnek, jön az átállás a fejőstehén üzemmódra, nagy, de alig növekvő nyereséggel, kellemes osztalékkal.

Facebook

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43170 42890 43400 +1,20% 43160 43190 3 950 442 110 HUF 2026-11-05 10:53:15
MOL 4992 4976 5090 -2,12% 4992 5000 852 548 168 HUF 2026-11-05 10:55:31
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2890 575 101 148 HUF 2026-11-05 10:52:32
RICHTER 12900 12850 12980 0,00% 12890 12900 153 630 100 HUF 2026-11-05 10:52:33
OPUS 210 210 214 -2,09% 210 214 6 115 657 HUF 2026-11-05 10:32:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG