5p

Az európai tőzsdék megint optimisták, és a hazai BUX azon belül is jól áll, szépen húz az OTP és a Mol. Az euró/forint és a dollár/forint is tavaly nyár eleje óta nem látott szinten áll. A Tesla jó jelentése nyomán nagyot emelkedhet, de még a bitcoin árára is kedvezően hatott. Újabb állam vezetné be a bitcoint fizetőeszközként – az USA-ban.

Visszatért az optimizmus a részvénypiacokra csütörtökön, késő délelőtt az EuroStoxx50 index fél százalékos pluszban jár. Frankfurt és London lemaradó 0,2 százalékos emelkedéssel, Párizs 0,6 százaléknál tart, Milánó és Amsterdam indexe pedig 0,7 százalékkal javít.

Tegnap délután elég csúnyán néztek ki az amerikai tőzsdeindexek, de a nap végére gyakorlatilag nullába tudtak visszajönni. Most az amerikai határidős indexek közül az S&P 500-as mutató 0,1, a Nasdaq indexe pedig 0,4 százalékkal van feljebb.

Felülteljesítő a BUX

Délután fontos adatra várnak, az amerikai GDP utolsó negyedéves értékét teszik majd közzé első olvasatban. Az elemzők éves szinten 2,6 százalékot várnak. Jó hír volt, hogy a kanadai jegybank ugyan emelte a kamatlábat, de a kamatemelési ciklus végét jelezte előre. Sokan remélik, hogy ez az amerikai jegybankot is befolyásolja majd.

Átlagon felül emelkedik ma a BUX index, 1,2 százalékkal, ráadásul a délelőtt során szépen folyamatosan felfelé tartott. Az OTP 1,6, a Mol 1,7, a Richter 0,5 százalékkal javít. A Magyar Telekom azonban 0,5, az ANY Nyomda 1,4, a Duna House 1,2 százalékkal ment lejjebb.

Árfolyam

Egyre erősebb a forint

Az euró forintárfolyama 388,5 körül jár, ami több mint két forintos emelkedés, de ez egy kicsit csalóka. Tegnap késő este ugyanis 386 forintig ment le az árfolyam, amire nem volt példa tavaly június eleje óta, vagyis több mint hét hónapja. De az elmúlt hetekhez, hónapokhoz képest ma is jól állunk. A dollár is május óta nem látott szinten van, 356 forint közelében, de volt ma 353,70 is.

Az euró/forint és a dollár/forint árfolyamok egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint és a dollár/forint árfolyamok egy éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A piacokat kedden az MNB azon bejelentése lepte meg, hogy áprilistól az eddigi öt százalékról tíz százalékra emeli a bankokra vonatkozó kötelező tartalékrátát. Ezen kívül a gázár is jobbára esett a héten, az olajár és a dollár pedig nem sokat változott. Ma viszont a hollandiai gáz 2-3 százalékkal drágul, 58 euró közelébe.

Gyorsjelentés-dömping és a Wizz Air

Kontinensünkön is alaposan beindult a gyorsjelentési szezon, jelentett például a brit Diageo, a holland STMicroelectronics, a svéd Volvo, valamint a Wizz Air.

A légitársaság szép növekedésről számolt be, bevétele több mint 900 millió euró lett, amivel megduplázta a tavalyit, és a pandémia előtti 2019-es szinthez képest is 43 százalékkal magasabb lett – írta a KBC Equitas. De akár 2022 egészét, akár a március végével záródó üzleti év első 3 negyedévét nézzük, a Wizz Air továbbra is veszteséges volt. A vezetőség az április elején induló új üzleti évben azonban már profitábilis működést vár.

Összességében így a kilátások optimisták, noha az árfolyam az utóbbi hetekben alighanem már tükrözte ezt – tették hozzá.

A Teslának örül a bitcoin is?

Kedvező jelentést tett közzé tegnap este a Tesla, a részvény így ma a tőzsdén kívüli előzetes kereskedésben majdnem nyolc százalékkal emelkedik, 155,6 dollárra. Bár az előző órákban is emelkedő trendben volt, átmenetileg a bitcoin is még inkább megugrott a jelentést követően.

A kriptodeviza-sajtó szerint pozitív jel, hogy az autógyártó nem adott el a kriptodeviza-piaci csődhullámmal terhelt negyedik negyedévben a bitcoin-befektetéséből. (Ellentétben a tavalyi harmadik negyedévvel.) Igaz, nem is vásárolt hozzá olcsóbban. A bitcoin egyébként ma másfél százalékos emelkedéssel kicsivel 23 ezer dollár fölé ért, az ether négy százalékkal feljebb, 1610 körül ingadozik.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Arizona Salvador útjára lép?

Wendy Rogers arizonai szenátor törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a bitcoin törvényes fizetőeszköz lenne az államban, és lehetővé tennék a hivatalos szervezetek számára az elfogadását – írta a Bitcoin Magazine. Így a magánszemélyek és a vállalkozások is adósságok, adók és egyéb pénzügyi kötelezettségek kifizetésére használhatnák. Ugyanez a szenátor egy hasonló indítványt már beterjesztett 2022 januárjában, de akkor nem tudta elfogadtatni.

Olyan államok, mint Texas, New Hampshire, Missouri és Mississippi közelmúltbeli intézkedései azt jelzik, hogy az amerikai tagállamok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a bitcoin és annak előnyei iránt – teszik hozzá.

Óriási fordulatot hajt végre a Hindenburg

Nathan Anderson, a Hindenburg Research mögött álló “aktivista shortos” (eladó, esésre játszó befektető) az eddigi legnagyobb játékára készül a Bloomberg címlapsztorija szerint. A Hindenburg a rá jellemző stílussal “a vállalati történelem legnagyobb átverésének” nevezi az új célpontot, Gautam Adani indiai iparmágnás cégét.

Bitcoin-tranzakciók léghajók és zeppelinek formájában. Forrás: Bitcoin-vr.github.io
Bitcoin-tranzakciók léghajók és zeppelinek formájában. Forrás: Bitcoin-vr.github.io

Adani a Bloomberg Billionaires Index szerint 113,4 milliárd dolláros vagyonával még Bill Gatesnél vagy Warren Buffettnél is gazdagabb. Ez figyelemre méltó fordulat a Hindenburgtól, amely még soha nem lendült támadásba olyan nagy és erős vállalat ellen, mint az Adani Group.

(Az aktivista shortosok először egy szerintük fundamentálisan gyenge részvény esésére kötnek üzletet, majd elemzéseket, adatokat szellőztetnek meg róla vagy fellépnek a közgyűlésen, lenyomva az árat – a szerk.)

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40610 40250 41390 -1,43% 40600 40630 16 075 190 290 HUF 2026-11-06 14:24:41
MOL 4856 4812 4980 -2,53% 4850 4856 2 480 925 132 HUF 2026-11-06 14:20:25
MTELEKOM 2896 2822 2940 +0,91% 2892 2896 1 300 814 610 HUF 2026-11-06 14:15:56
RICHTER 12850 12820 12980 -0,93% 12840 12850 1 118 463 830 HUF 2026-11-06 14:23:55
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 52 197 581 HUF 2026-11-06 14:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG