4p
Európában jó hangulatban tőzsdéznek a befektetők, Budapest viszont ma sereghajtó lett, nem sok minden emelkedik a Mészáros-érdekeltségeken kívül. Az euró csendben gyengül, a forint viszont egész nagy lendületet vett délelőtt - aztán hogy a délutáni izgalmak mennyire borítják fel a menetrendet, az fél három után pár perccel kiderül.

Budapest megmorcosodott az iskolakezdésre

Meglehetősen pocsékul indult a nap a Budapesti Értéktőzsdén: a nyitás után fél órával Európa sereghajtója volt a BUX index. Tegnap nagyot ment Mol, ma viszont visszaadja a nyereséget - 1 százalék körüli veszteségben forgott a nyitás után, az OTP és a Richter fél százalékot csökkent, hasonlóan a Magyar Telekomhoz. Később az európai jó hangulat valamelyest javított a helyzeten, a BUX vesztesége 1 óra elteltével már csak fél százalékos volt, de ezzel még mindig a leggyengébben teljesítő börze a budapesti Európában.

Az állás 10 óra után - friss árfolyamok >>

Jól indult viszont a nap a Mészáros Lőrinchez köthető cégeknek: az új szerzemény Appeninn valamint az Opimus másfél százalék körüli pluszban jár, de a Konzum erősödése is majdnem eléri az 1 százalékot, ami különösen ebben a hangulatban szép teljesítmény.

Délután igazi tűzijáték jöhet - ezeket a számokat figyeld!

Európában ennél jobb a helyzet, a szeptember egyelőre jól indul, három hónapnyi veszteség után talán most összejön némi plusz a hónap végére. A frankfurti DAX, a londoni FTSE100 egyarán fél százalék körüli erősödést mutatott a kereskedés elején, a párizsi CAC40 ennél valamivel még erősebben kezdett.
A piacokon az igazi izgalmak délután várhatóak: magyar idő szerint 14:30-kor teszik közzé az Egyesült Államokban a legfontosabb havi munkaerőpiaci adatokat. A nonfarm payroll, azaz a mezőgazdaságon kívüli szektorokban foglalkoztatottak száma mellett a munkanélküliségi rátáról is friss adatokat adnak ki - ezek pedig nagyon fontos indikátorok lehetnek a Fed havi kamatdöntése előtt, így komolyabban is megmozgathatják a piacokat.

Az előzetes várakozások szerint a júliusi 209 ezer fős növekedés után augusztusban 180 ezer új munkahelyről érkezhet jelentés ma délután. Az átlagos keresetek a várakozások szerint 0,2 százalékkal nőhettek. Ha a tényadatok ezektől komolyabban eltérnek, akkor érdemes bekötni az öveket és felkészülni a hullámvasútra. Főleg a kereseteket érdemes figyelni: ha a bérek a foglalkoztatottak számával együtt komolyan növekednek, az azonnal a részvényárak és az amerikai kötvényhozamok emelkedéséhez és a dollár erősödéséhez vezethetnek a Reutersnek nyilatkozó szakértő szerint.

Meddig tűrik az erős eurót? Meglódult a forint

Az euró egyébként kissé gyengül pénteken, megy a találgatás arról, hogy meddig engedi erősödni az eurót az EKB - jövő héten ülnek össze a döntéshozók, ahol ez lesz a téma. A piacon úgy számolnak, továbbra sem fog változtatni a laza monetáris politikán az EKB - hiába szól ellene most már egyre több dolog. Az EUR/USD 1,180-1,1890 körül jár, meglátjuk, a délutáni adatok mennyire rúgják fel a bilit.

Friss árfolyamok >>

A forint egész héten gyengült az euróval szemben, ma viszont meglódult a magyar deviza: az euró jegyzése 306,50 körüli szintről két lépcsőben 305 forint környékére bucskázott.

Friss árfolyamok >>

Az olaj és az arany ára is ereszkedik a hegymenet után

Az Egyesült Államokban pusztító Harvey hurrikán az olajárat is alaposan megrángatta, mivel épp az olajipar szempontjából fontos területeket is érint - az amerikai finomítói kapacitás negyedét vágta le a hálózatról. Emiatt komolyabb emelkedés volt csütörtökön, különösen a WTI olajfajta drágult, ma ebből ad vissza valamennyit az árfolyam.

Az arany hasonló pályát jár be: tegnap jelentősebb drágulást láttunk, ma lassan csorog lefelé a dollárban mért jegyzés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG