6p

A forint stabil, a BUX-ot az OTP húzza, a Molra viszont árnyékot vet a hétvégén bejelentett újabb intézkedéscsomag. Olcsóbb az olaj a recessziós félelmek nyomán, de sokat emelkedett a napokban az arany és az ezüst. Eltűnt egy lengyel energiaszolgáltató szinte teljes nyeresége.

A fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek 0,2-0,4 százalékkal emelkednek hétfő délelőtt, az amerikai határidős indexek viszont ehhez hasonló mínuszban tartózkodnak. A múlt hét nagyon jól végződött a tőzsdéken, és ez a hét is jól kezdődik Európában, pedig a világgazdaságból elég aggasztó adatok érkeznek. 

A kínai gazdaság gyengülésére utaló beszerzésimenedzser-indexek jöttek, amelyek a várakozásoktól is elmaradtak. A német ipar megrendelésállománya hó/hó alapon két százalékkal nőtt ugyan, de év/év alapon kilenc százalékos mínuszban van. A német kiskereskedelem forgalma pedig 8,8 százalékkal zuhant reálértéken tavaly júniushoz képest, amire az adatgyűjtés 1994-es kezdete óta nem volt példa.

A hazai tőzsdeindex az európai átlaghoz hasonlóan viselkedik, talán kicsit annál jobban, 0,6 százalékkal emelkedik. Az OTP elég rendesen megindult, 2,2 százalékkal 8300 forintra ment fel. A Mol egy, a Telekom 0,2 százalékkal esik, a Richter fél százalékkal emelkedik. Több mint négy százalékkal javít az Alteo.

Árfolyam

Erősebb a forint, drágul az ezüst

A forint ma erősödik, az euró 402 körül jár, míg a pénteket 404 körül fejezte be. A héten nem várnak az elemzők olyan belföldi lépést, kamatemelést, amely jelentősebb hatással lenne rá. (Hacsak a kormány nem tálal újra valamilyen meglepetést.)

Az olaj közel két százalékos mínuszban van, amiben nagy szerepe lehet a recessziós félelmeknek és a kínai adatoknak. A héten az OPEC ismét ülésezik majd. Az arany sokat drágult a múlt héten, ma 0,3 százalékkal javít, az ezüst viszont 0,8 százalékkal emelkedik tovább.

Jönnek a magyar gyorsjelentések

Szerdán hajnalban érkezik a Richter második negyedéves jelentése, míg pénteken a Mol számai mozgathatják meg a magyar piacot – írja a KBC Equitas. Az európai bankok is közzéteszik a jelentéseiket a héten, míg a tengerentúlról a játékipari cégek, esetleg az olajcégek további eredményeire lehet érdemes figyelni.

Mol-kút. MTI Fotó - Máthé Zoltán.
Mol-kút. MTI Fotó - Máthé Zoltán.

Új üzemanyag-szabályok itthon

A hétvégi Kormányinfón bejelentették, hogy változtatnak az üzemanyagárstop szabályain, kevesebb érintett veheti igénybe a kedvezményt. Emellett a Molra kivetett extraprofitadó mértékét 25 százalékról 40 százalékra emelték.

A negyedéves jelentésből kiderül, hogy az elmúlt időszakban milyen mértékű profitot termelhetett a társaság az Ural-Brent különbözetének köszönhetően tette hozzá a brókercég.

Az Erste Befektetési Zrt. szerint pedig a fenti két hatás nagyjából kioltja egymást.

Miért esett a Richter pénteken?

A cariprazine (Vraylar) amerikai negyedéves értékesítése már egy ideje az 500 millió dolláros határral küzd. Ezt most sem sikerült megugrania, 492 millió dollár lett a második negyedéves értékesítés, ami 13,9 százalékos növekedés év per év alapon, de elmarad a várt 530 milliótól – írta az Erste Befektetési Zrt.

Ráadásul egy helyben való topogásnak tűnik… egy pici csalódás, ami negatívan is hatott a Richter részvényre pénteken.

Beomlott a lengyel energiaszolgáltató

Nagyot esett a lengyel Polenergia közműszolgáltató részvényeinek árfolyama a nyereség visszaesése miatt, a 2020. márciusi koronavírus-összeomlás óta nem látott mértékben – írja az N-Tv.de. Közel 17 százalékos gödörben is voltak Varsóban, most épp kilenc százalék a mínusz.

Az előzetes számítások szerint a nettó nyereség 94 százalékkal, tizenkét millió eurónak megfelelő összegre esett vissza az elmúlt negyedévben. A vállalat ezt többek között az erősen ingadozó villamosenergia- és földgázárakkal magyarázta.

Öt dolog, amire a héten figyelnek

Miután a múlt heti adatok szerint az amerikai gazdaság a recesszió küszöbén áll, a szokásosnál is nagyobb várakozás előzi meg az ehét pénteki havi foglalkoztatási jelentést (nonfarm payroll) – írja az Investing.com.

  • A munkaerőpiaci jelentés várhatóan azt mutatja majd, hogy a munkaerőpiac továbbra is erős, annak ellenére, hogy egyes vállalatok leépítéseket hajtanak végre és befagyasztják a munkaerő-felvételt. Kiderülhet, hogy a Fed kamatemelések hatással voltak-e a munkaerőpiacra. De ha a vártnál kisebb szám jön, az megerősítheti a nézetet, hogy a Fed nem lesz olyan agresszív a kamatemelésekkel, mint eddig várták. Ez jó hír lenne a tőzsdéknek.
  • A héten több Fed-tisztviselő is beszél majd, köztük Charles Evans chicagói Fed-elnök, James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke és Loretta Mester, a clevelandi Fed vezetője.
  • Néhány, a vártnál jobb vállalati gyorsjelentés lendületet adott a részvényeknek a múlt héten, és ezen a héten is folytatódik az eredmények áradata. Például az az Activision Blizzard, a Caterpillar, az Uber és az Eli Lilly is beszámol. A második negyedéves amerikai vállalati eredmények többnyire a vártnál erősebbek voltak eddig, a Reuters szerint a 279 eddig jelentő S&P 500-as vállalat 77,8 százalékban meghaladta a várakozásokat.

 

  • Folytatódik-e a rali? Az amerikai részvények S&P 500 indexe júliusban mintegy 9,1 százalékkal emelkedett, ami 2020 novembere óta a legnagyobb havi százalékos nyereséget jelenti, míg a Nasdaq 12,3 százalékkal ugrott, ami 2020 áprilisa óta a legnagyobb.
  • A Bank of England felgyorsítja a kamatemeléseket. Csütörtöki ülésén várhatóan fél százalékponttal emeli a kamatokat, ami 1995 óta a legnagyobb kamatemelés lenne.

Már nem olyan extrém a kriptopiaci félelem

A kriptovaluták a hétvégén jól tartották magukat, most szerény, 1-2 százalékos mínuszban van a bitcoin és az ether (23 400, illetve 1690 dollár körül). A piac végre, két-három hónap után kijutott az “extrém félelem” állapotából, bár még mindig a “félelem” állapotában van.

A kriptovaluták “félelem és mohóság indexe”. Forrás: Alternative.me
A kriptovaluták “félelem és mohóság indexe”. Forrás: Alternative.me

A metaverzum sikeres lesz, a Meta nem?

Vitalik Buterin, az Ethereum ikonikus alapítója egy Twitter-bejegyzéssorozatban fejtette ki gondolatait arról, hogyan nézhet ki a metaverzum. Szerinte az emberek még nem igazán tudják, hogy mi az a metaverzum és mit is akarnak majd tőle, így sok, jelenleg futó vállalati projekt valószínűleg nem fog sehova sem vezetni.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Buterin kifejezetten kritizálta az ezen dolgozó Meta Platforms-ot (volt Facebook), mondván, hogy bármit is hoznak létre, az félre fog sikerülni. Szerinte a metaverzum a mai technológia fejlődésének elkerülhetetlen lépéseként fog eljönni.

Ez egyébként népszerű elmélet a kriptovaluta-rajongók körében, amely szerint a metaverzumok decentralizáltan fognak jól működni. Így a technológiai óriások nem tudnak majd labdába rúgni. De ehhez alighanem a szóban forgó multiknak is lesz néhány szavuk.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG