4p
Az ezüst keresletét valamivel meghaladhatja a kínálata az idén, annak ellenére, hogy utóbbi 1018,9 millió unciás mennyisége egy százalékkal elmaradhat a 2018-asnál – szerepel egyebek mellett a The Silver Institute 2019-re vonatkozó legfrissebb becslésében. Az utóbbi hetek zuhanása ellenére a szürke nemesfém idei átlagárfolyama 3 százalékkal lehet magasabb a tavalyinál.

Egymással ellentétes hatások eredőjeként lehet az ezüst iránti idei összkereslet 1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – kommentálta a Privatbankár.hu-nak a friss adatokat Juhász Gergely, a nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Míg az ezüst legnagyobb tételt jelentő ipari felhasználása enyhén, 0,1 százalékkal lehet kevesebb, 513,5 millió uncia, addig a fotóipar szürkenemesfém-igénye 3 százalékkal csappanhat meg, 33 millió unciára. E csökkenéseket azonban ellensúlyozhatják az ezüstékszerek 3, az -evőeszközök 4 és a fizikai befektetések nettósított 7 százalékos emelkedése.

India a húzóerő

Abban, hogy ezüstékszerekből az idén 209,5 millió, míg-evőeszközökből 67,9 millió uncia találhat gazdára, a Conclude Zrt. vezérigazgatója szerint alapvetően egyaránt a növekvő indiai igények játszottak szerepet. Amit három tényező, a minőségi ezüstre való törekvés, a szervezett kiskereskedelem növekedése, valamint a 2019 első felében még alacsonyabb ezüstárak serkentettek. Ezzel szemben a világ második legnagyobb ezüstfogyasztó állama, az Egyesült Államok ékszerkereslete viszonylag gyenge maradt, Juhász Gergely szerint az arany által támasztott konkurencia és a vállalatspecifikus kereskedelmi problémák miatt. Kínában pedig strukturális gondok hatására lanyhult a szürke nemesfémből készült ékszerek iránti igény.

Érzékelhetően megnőtt a befektetők érdeklődése a fizikai ezüst iránt, az ezüstrudakból és -érmékből várhatóan értékesítendő 178,1 millió uncia három éve nem látott mennyiség. Az ékszerrel szemben e tételeknél már az amerikaiak is aktivizálták magukat, fizikaiezüst-befektetéseik­ – a kedvező árvárakozásaiknak és az emelkedő volatilitásnak köszönhetően – négy év után tudtak újra emelkedni. Indiában pedig a 2017-ben kezdődött kedvező trend folytatódott az idén, noha a rúpiában kifejezett fizikaiezüst-árak emelkedése valamelyest visszavetette az eladásokat, különösen vidéken.

Bőséges készletek

Az ezüstkereslet annak ellenére tudott összességében nőni, hogy még mindig tombol az amerikai-kínai kereskedelmi vita,miközben az elektronikai és műszaki cikkek fogyasztása – a világgazdasági növekedés lassulása következtében – visszaesett. Mindazonáltal ezek ezüstkeresletre gyakorolt negatív hatását tompították a magasabb ezüstkészletek, különösen a legfontosabb autóipari szektorban (ahol egyre kifinomultabb járművek gördülnek le a futószalagokról). Emellett a fotovoltaikus szektor ezüstfogyasztása is emelkedett, miután több ország is megújuló energiaprojekteket indított 2019-ben.

Az év végéig várhatóan 1002 millió unciára növekvő kereslet kielégítése nem okozott problémát, mivel azt az ezüstkínálat közel 17 millió unciával haladhatja meg. Annak ellenére, hogy az ezüstbányák termelése az iparág legnagyobb cégeinek idei prognózisával ellentétben nemhogy nőtt, hanem csökkenhetett, még ha csak 0,7 százalékkal is, 849, 3 millió unciára. Mindenekelőtt a dél-amerikai lakossági tiltakozások és bányász-sztrájkok, valamint annak hatására, hogy a mexikói Peñasquito nevű bánya blokád alá került, három további projekt – az ugyancsak mexikói Fresnillo és Saucito, továbbá a perui Uchucchacua– pedig a vártnál gyengébb minőségű ezüstöt hozott a felszínre, közölte a Conclude vezérigazgatója. Az év végi adatok ugyanakkor még gyengébbek lehetnek, mivel bizonytalanság övezi, milyen hatása lesz a negyedik negyedévi üzemi leállásoknak, s milyen lesz a kulcsbányákban kitermelt szürke nemesfém minősége.

Csak megtorpanás?

A kereslet emelkedése áll amögött, hogy a szürke nemesfém unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) ára szeptember elejére 19,65 dollárra ment fel, ami három éve nem látott magas szint. Ezt követően ugyan csökkent a jegyzés, jelenleg az ezüst 17 dollár közelében cserél gazdát, ám a 16,20 dollár környékére várható 2019-es átlagárfolyama még így is 3 százalékkal lehet magasabb a 2018-asnál.

Az emelkedő makrogazdasági bizonytalanságok és a nagyobb jegybankok friss monetáris lazításai 2019 közepétől ismét előtérbe helyezték a nemesfémek menedékeszköz-szerepét, amelyek a szeptember elejei lokális csúcsot követő, természetesnek tekinthető negatív korrekció lecsengése után az ezüstárakat ismét felfelé nyomhatják – véli Juhász Gergely.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG