5p
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. Kiváló gyorsjelentése ellenére a BUX-ot az OTP zuhanása húzza le. A vírus terjed, a befektetők aggódnak, 2011 óta nem látott szintre ugrott a VIX “félelem-index”. Elképesztő rekordok születnek a kötvénypiacon is, az amerikai és német állampapírokért a jelek szerint minden pénz megadnak. Az első napon nem egyezett meg az OPEC a kitermelésről.
("Félelem")

(Frissítés: Fél tizenkettőkor az OTP már hat, a BUX már négy százalékos mínuszban van.) Tegnap este ismét nagyot estek az amerikai tőzsdék, 3,1-3,6 százalékkal zuhantak az indexek, de ez a nap sem kezdődik jól. A koronavírus-válság nem javul, az ismert esetek száma drasztikusan nő az USA-ban és Európában. Ráadásul olyan hír jött, hogy korábban gyógyulttá nyilvánított kínai polgárok újra megbetegedtek vagy meghaltak.

Ma fél tizenegy körül a nyugat-európai indexek 2-3 százalékkal zuhantak. Az amerikai határidős indexek is újabb, egy százalék feletti esést mutatnak. Reggel Ázsiában is minden pirosba borult, a kínai indexek kevéssel egy százalék feletti, a többi inkább két-két és fél százalékos süllyedést szenvedett el.

A hazai BUX index az európai mezőnyben ma inkább alulteljesítő, három százalékkal esik. (Tegnap még a trend ellenében stagnálni tudott.) Varsó épp 2,9 százaléknál tart. Némileg meglepő módon éppen az OTP húzza le, négy százalékos zuhanással, pedig kiválónak mondott jelentést tett közzé a bankcsoport. A Mol kettő, a Richter 2,5 százalékos süllyedést produkál. A Telekom megúszta 0,6 százalékkal, a forint gyengül, 337,15 az euró.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

1. Kiváló jelentés az OTP-től

Az OTP a várakozások feletti adózott eredményt ért el, 30 százalékkal az előző évi felett, és a korábbinál lényegesen több osztalék kifizetését tervezi. (Részvényenként 248 forintot.) A bankpapír a tőzsdén ennek ellenére nagyot esik. (A részletekről itt»»» írtunk.)

“Az OTP Bank rekord 2019-es évet zárt és meghaladta az elemzői várakozásokat mind bevétel, mind eredmény sorokon. A kitűnő eredményhez mind a magyarországi, mind a leányok operációja hozzájárult” – írta az Equilor Befektetési Zrt. Hírlevele.

“Erős eredményt láthattunk ma reggel az OTP-től” – írta az Erste Befektetési Zrt. is. “Jövőre még egy konzervatív, erőteljesebb céltartalék képzéssel számoló előrejelzés szerint is 1700 forint fölé emelkedhet az EPS, és ha a szokásos 10-es előremutató P/E-vel számolunk, akkor jelentős tartalékot mutat a jelenlegi részvényár”. “A reggeli negatív hangulatnak köszönhető jelentős esést nem tartjuk indokoltnak” – teszi hozzá a nagy brókercég.

2. Terjed a vírus Európában és Magyarországon

Az ismert magyar koronavírus-fertőzöttek száma kettőről négyre nőtt, de Európában általában is drasztikusan emelkedik az esetek száma. Németországban például csak pár napja nőtt 300 fölé, ma már 534 esetről tud a Reuters. Franciaországban eközben 423-an vannak. Sorra mondanak le tömegrendezvényeket, sporteseményeket, konferenciákat, utazásokat. Csak a Lufthansa 1100 repülőjáratot törölt, csak márciusra. A gazdasági aktivitás csökkenése miatt sokan attól tartanak, hogy súlyos recesszió fenyeget.

3. Megegyezett Putyin és Erdogan

Törökország az utóbbi napokban lényegében háborúban állt a szíriai kormányerőkkel, és ezen keresztül az őket támogató Oroszországgal. Most a török és az orosz elnök több órás megbeszélése után tűzszünetet hirdettek, biztonsági zónát alakítottak ki. Az első jelentések szerint a fegyvernyugvást nagyrészt be is tartják a felek.

Eközben úgy tűnik, valóságos háborús helyzet van a görög-török határon. A török hatóságok állítólag fegyverrel is megakadályozzák, hogy a menekültek visszatérjenek, más hírek szerint egyenesen a határra zavarják őket. Az EU politikusai lázasan tanácskoznak.

4. Jeges rémület mozgatja a befektetőket

A piacokon nagy a csapkodás, a volatilitás, az árfolyamok vadul ingadoznak. Részben ennek következménye, hogy a VIX amerikai volatilitás-index határidős értéke 30-35, az azonnali 43-44, amire 2011 ősze óta nem volt példa. (Lásd a grafikont.) A tíz éves amerikai államkötvények hozama nap mint nap új és új történelmi mélypontokra zuhan, már csak 0,723. A német tíz éves hozam is közelít a tavaly elért historikus aljhoz, mínusz 0,7 alá süllyedt. Az arany is csak pár dollárra van sok éves csúcsától, 1657 dollár ma.

Az amerikai volatilitás-index határidős értéke. (Tradingview.com)

Mindez arra utal, hogy a piacokon tombol a félelem és a pesszimizmus. Az indexek többsége eközben még a medvepiacot jelentő húsz százalékos esést sem tudta felmutatni. A határidős S&P 500 csak 13 százalékkal van nemrég beállított történelmi csúcsa alatt (2958/3398).

5. Szenved az OPEC, kérdőjeles a Brexit

Ülésezik az OPEC olajkartell Bécsben, az első nap nem vezetett igazán eredményre. A kitermelés-csökkentési javaslatba Oroszország nem ment bele, így az olaj ma 2-3 százalékkal esik. Az olajpiacot a vírusválság, a globális kereslet csökkenése komolyan sújtja. Ma folytatják.

Összeült az EU és az Egyesült Királyság is, hogy a Brexit kereskedelmi feltételeiről tárgyaljanak. A Bloomberg hírlevele szerint komoly ellentétek merültek fel már az elején.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG